német napsugarak - versek

Egy régi szerelem mindhalálig

Fényed

Kereslek, de nem látlak,
Azt hiszem, jobb, ha már többé meg se talállak.
Talán így lehet a legjobb,
Soha meg nem tudva, milyen a valód.
Nem a csalódástól félek, hanem az érzésektől,
Melyek feléd húznak, akár a gravitáció, mindent elseprő.
De ha megpillantalak, vagy csak a közelben vagy,
Ennek vége, mint a zuhanó hullócsillagnak.
Nincs már többé hatással rám,
Csak a gyönyörű fényed.
Mi számomra vakító és egyben méreg.

Lányként lányt szeretni

Hogyan is foghatnád fel, miben élek?
Egyszerűen, csak bennem él ez a lélek.
Annyira természetes, mint a szemem színe,
Ha akarnám, se tudnék mit kezdeni vele.
Darabokban a gondolataim,
És vele együtt az életem.
Folyamatosan inkább már csak létezem.
Fejemben csak ő rá találok,
Hiába, de itt ez az „átok".
Változtatnék, ha tehetném,
De hidd el, inkább őt szeretném.

- lányként lányt szeretni

Legnagyobb károm

Mosolyod megragadt bennem,
Mint egy heg emléke, amit gyerekként szedtem.
Nem lehet eltörölni a képből,
Kész vagyok ettől az egésztől.
Csak a szavaidra vágyom,
S ez az én legnagyobb károm.
Te lettél az elérhetetlen álmom,
A meg nem valósulható valóságom.
Várlak a tanulóiban,
Mintha hozzám jönnél.
De végül, mégsem lépek semmit,
Mert legbelül tudom.
Nem tehetem ezt többé.

Hogyan ne?

Halom számra születtek a versek.
A szavak a számra, mikor megláttalak mégse jöttek.
Valami, amit most már bánhatok,
Mint az elszalasztott lehetőségek, álmok.
Meg voltak az alkalmak,
De szép lassan elvesztek.
A legrosszabb része,
Hogy csak magamat okolhatom.
Veled kapcsolatban, mindenek vége.
De, hogyan mondod el egy lánynak,
Hogy minden versed valójában róla szól?
És, hogy akárhányszor meglátod,
Utána órákig a szíved csak érte dobol?
Hogy az életed, mióta tudsz az ő létezéséről, egy pokol,
Vagy a szíved, akár egy ketrecbe zárt vad,
Ami dühöng a hiányától.
Hogyan ne rettentsem el a gondolattól?

Csak a sötétség

Lágyan csattanok a földre, vagy akár egy kőre,
Mi át is fúrja szívem, és meg is tartja.
Ez itt már érzem a legalja.
Érted mégis benne vagyok bármiben,
Ha kell le is vettem magam a semmibe.
Mindaddig, míg te ott vársz rám.
Ez mind teljesen rendben van.
Hisz nem a zuhanás a lényeg,
Hanem az ember aki, elkapni vél téged.
A baj csak az, hogy te elmentél.
Semmi nem várt rám, csak maga a sötétség.

Tele is van minden lap

Szeretnélek szeretni, úgy, mint senkit még soha.
Találok-e még egy ilyen lányt valaha?
Ki úgy ragyog, mint egy ártatlan gyermeki szem,
Akiben megvan minden, mit valaha kerestem.
Kisugárzása pompázik ebben a ködös fényben,
Mintha soha nem is lennék ébren.
Róla álmodom minden nap,
Tele is van vele már minden lap.

Én itt, te valahol Ausztráliában:

Haragszom a világra,
Mivel oly távol vitt innen.
Szeretnélek vissza csak egy szóra,
De már semmi esélyem nincsen.

Felfal belülről maga a tudat,
Hogy többé nem látlak.
Úgy érzem, hogy csak voltál, mint egy gondolat,
Ki kellett, hogy találjalak.

Mivel szerelmes nem lehetek,
Én sem értem mi is ez.
El kellene, felejtselek,
De azt hiszem nem nekem találták ki ezt.

Mindhalalig

Véglegesen fel is adhatom.
Kár, hogy nincsen hatalom,
Amivel megszerezhettelek volna.
Maradtak a versek mindhalálig.