német napsugarak - versek

Vörös mámort akarok

Az a pont az éjszakában,
Ahol csak a vér szagára a csillogó pengére,
Az elmulasztott lehetőségekre,
Azokra gondolsz.
Roluk almodsz.

Csak még egyszer,
Had érezzek valamit baszameg,
Mint amikor a földön voltam egy megvert gyerek.
Legalabb még fájt és hasított és hideg volt,
És még valahol a mélyben élő voltam,
Akkor is ha csak a pokolban.

De akkor is!

Bassza meg az egész.
Én miért nem lehetek egész,
Mint ember, s nem egy kidobott szemét.
Egy hulladék, egy senki...
Mar nem lehet teni semmit.

Vörös mámorban akarom álomba sírni magam,
Miért nem tudtátok egyszer meghallani a szavam?
Valahol élni akartam, valahol eremet megvágni,
Csoppogó könnycseppekről álmodni.

De az alkohol még mindig olcsóbb, mint egy pszichológus,
Anyám erre azt mondaná, olyan tipikus.
Hogy csak iszol még be nem telsz szeretettel.
A melegséggel, de ne is álltasd nem kell.
Úgysem leled meg, amit én nekem kellett volna megadni neked,
De nem tettem, valahol én sem tudtam, nem mertem.

De ez is csak egy vicc, sohasem tudta volna kimondani,
Siró szememeimbe beismerni.
Mi már így a csönddel fogunk meghalni.
Hogy elhagyott hogy meg vert,
Már mindegy, már letelt.

Nekem csak ez jutott: kiüresedni, mint a borosüvegem,
Emlékszem annó még volt valaki, akit szerettem.
Valamit megettem és még az íz volt a számon,
Ma már csak keseregnek az álmok.
Nincs nyugalmam, nincsenek érzeseim,
A halálal kapcsolatban pedig nincsenek kétsegeim.

Bassza meg, hogy soha nem vetted észre,
Hogy soha nem érdekeltelek mégse.