német napsugarak - versek

Miskolc

A hely, ahol felnőttem, zölddel a Bükkben, fénylik a hegyekben.
160 ezer parázsló kis lélekben él, a szegénység szívében.

Itt az ember nem kap túl sokat, méginkább keveset.
Egy nap majd én is új utat keresek.

A grafiti a falakon, az acél város bomlik már a falán.
Mégis egész, az alapzat még tartja a talpán.

Herbáltól bűzlenek az utcák,
A cigányok a centrumnál már húzzák.
Koldulják az alamizsnát,
A jó, fehér magyar kenyeret.
A Szinva teraszon mondtad ki először, hogy "szeretlek".

Itt mindenki tokaji borba folytja a szeretetet.
Másképp itt túlélni úgysem lehet.

Emlékszel még az avason kerestük az estében az utolsó lugast.
Amikor részegen a telepen, azt mondtad az életet folytasd.

Nem álltunk meg hajnal 4-ig a pálinkás éjszakába, loptunk, csaltunk, a rendőrök elől hazáig futottunk.
Mondjuk ott éppen nem vártak haza, mint a hajléktalanok a padon aludtunk aznap.

Mondván másnapra úgyis elfelejtjük.
Ami fontosabb:
A következő adagra valót még meg kell keressnünk.

Az ukrán csempész cigarettát árulom, a barátom a herbált.
A lány, akivel általános iskolába jártunk, már a testének árát.

Ezek lettünk valahol pénzt, lehetőséget, szeretetet kerestünk.
Részeges fiatalok voltunk, valahol a nyomor kövén elfolytunk.

Reményünk a gyök alatt, utolsó könnycseppjeink a szemünk alatt.
Szép városom egy másik országért elhagytalak.

A dizájner drogok itt már mindenkit úgyis felfaltak.
A védő drogba mártott falaink már rég leomlottak.

Nem hinnéd el, de bent a város szívében,
Kint a sötét éjszakai estékben itt mindennap belehalhatsz.