német napsugarak - versek

Pszichiátria

Egy bezárt szobában találtam magam,
Neked ordítanék még maradj!
De senki nincs bent, szabadság itt nincsen.

Az ablakokon zár es hosszú rolló,
Ne kelljen látni, hogy a külvilág nem jó.
Minden el van zárva, magamat meg kell nyitnom már ma.

17 év alatt nem ment, de most betelt a pohár.
Egy függőségnek és egy öngyilkossági kísérletnek ez elment.

Csak magamnak köszönhetem, hogy itt vagyok.
A  4 fal között nincs más kit magamon kivűl okolhatok.

Elszívtam, megvágtam, bevettem, megittam.
Megtettem mindent, amit csak tudtam.

Csak, hogy ne kelljen látni, hogy a külvilág nem jó.

Segítséget kérnék, valójában csak egy szó.
Mégsem megy, a hangom belereked.
Beszélni elfelejtek, testben megbénulok.

Miért könnyebb falakat építeni, mint rombolni?
Miért tűnik könnyebbnek a sötétségben csüggedni?
Miért ilyen nehéz róla beszélni?
Miért ilyen könnyű bele őrülni?

Egyébként a külvilág szép is lehet, 
Azt mondják a kisebb gyerekek.

"Doktor nő? Megtudja mondani a boldogságom miért nem lelem?"
Hisz én már a világ másik oldalán is csak azt kerestem...

Ha lenne valaki, aki válaszokat tudna adni.

Bárcsak! De senki.

A 4 fal között nincs más csak én, Válaszom és reményem:
Magamnak kell megadni még.
Ebben nincsen segítseg, csak minden nap a földről felkapart reménység.