német napsugarak - versek

Címtelen

Azt hiszem ebbe fogok belehalni,
Hogy a szavaim a szívemet nem elégítik ki.
És abba, hogy a szemeim a sötétséghez basznak hozzászokni.

Hogy ami bennem van nem tudom elmesélni vagy leírni.
Megpróbálom minden éjszaka újra és újra kisírni,
De ki lenne az, aki ennyi sötétséggel is tudna szeretni?

Hisz túl sok rosszat tettem és mondtam, majd ha baj volt, nem szóltam.
Csak hallgattam még ő a 4 fal között ütött engem.

Még nem tudtam, hogy ez rossz, én csak szerettem.
Mindig túl sokáig, mindig túl sokat,
Nem kértem érte szàmra okokat.

Én mindent feltétel nélkül teszek.
Talán pont ez a baj, talán majd pont ez öl meg.