Zivatar és napfény

7. fejezet: Hóborc átjárója

   Innentől aztán jöhettek a további beszámolók, Severus látta, amint Harry megkapja a seprűjét, és azt is megleste, hogy Oliver Wooddal edz; odavolt a fiú tehetségéért, a folyosón meg is dicsérte. Az volt a helyzet viszont, hogy a griffendéles fiú mindebből annyit érzékelt, hogy egy fekete alak odasuhan hozzá, kezet ráz vele, elhadar valami dicséretet, és már ott sincs. Az arcát is alig volt ideje megjegyezni, nemhogy rájönni arra a megdöbbentő tényre, hogy Severus mardekáros.

Telt az idő, hamarosan már október vége közeledett, vagyis a halloweeni ünnepség. Ami nem akármilyen meglepetéseket tartogatott mindenki számára.

Severus, ahogyan év elején is, falt mindent, ami csak elé került, és szerencsére most nem látták ennek kárát Crak vagy Monstro édességei. Amúgy az utóbbi másfél hónapban Severus kisebb hírnévre tett szert: a mardekárosok körében elterjedt az, hogy két lány belezúghatott Crakba és Monstróba, a két fiú ugyanis nem árulta el, hogy kitől kapták az édességeket és a virágokat. Igaz, a hírnév így nem igazán rá vonatkozott, de tulajdonképpen miatta keletkezett. Severus ettől felbuzdulva folytatta: annak, akiről megtudta, hogy csúfolta, telepakolta az ágyát virágokkal. Most már az terjedt el, hogy Hóborc van a háttérben, viszont ő tagadott, ezért egy újfajta kopogószellemre gyanakodtak. Piton megkérdezte Severust, aki mindent bevallott neki, de ő sem mondott semmit senkinek, csak csóválta a fejét. Severus amúgy sem akart híresség lenni (még), ezért titokban tartotta a hírnevét, illetve hogy tulajdonképpen ő híres. Azóta háromszor álmodott Kecske Tónival, és mindig erről tárgyaltak – az állat pártolta az ötletet, de közben úgy is gondolta, ilyen hülyeség másnak biztos nem jutna az eszébe.

Szóval ugyanúgy volt minden, evett és evett, és ami a legmeglepőbb, hogy olyan volt, mintha tágító bűbáj lenne a gyomrában, ugyanis sosem látszott vége lenni. Akárcsak Craknál és Monstrónál, de ők elhíztak és gyakran fájt a hasuk, a fiú viszont mindig vézna és kicsi maradt, és semmi gyomorrontást nem szedett össze sosem.

Mindenki vígan vacsorázott a feldíszített teremben, amikor aztán berohant Mógus professzor, és közölte, hogy van egy troll a pincében.

Kitört a pánik.

Persze a tanárok és a prefektusok azonnal akcióba lendültek, hogy biztonságba helyezzék a gyerekeket, de egy dologra nem számítottak és nem is vették észre. Severus ugyan letrollozta az egész kviddicscsapatot, de a valóságban rettenetesen félt a trolloktól, akkor is remegett, ha tanult róluk és látta ábrázolásukat egy könyvben. Lelki szemei előtt meglátta azt a csúfságot, amint őt kergeti, és hát ő nem törődött semmivel, futásnak eredt.

Tényleg nem vette észre senki. Ő csak futott, ahogy a lába vitte. Közben meg üvöltött.

Hogy hogyan került ő pár perc elteltével Roxmortsba? Ez egyelőre rejtély. Nem is figyelte, merre megy, inkább valami tudatalatti (talán Kecske Tóni) vezérelhette a húga és a nagyanyja ideiglenes lakhelyéhez.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – rontott be, mire Raven és Fawn kis híján kiugrottak a bőrükből ijedtükben.

- Severus! – kiáltott fel a nő, a fiú meg Raven karjaiba akart ugrani, de nem sikerült, mert a lány ráesett a kanapéra, Severus meg legurult róla, és a földre.

- Ó, tököket faragtok? – kapta fel vidáman a fejét, szétnézve az asztalon.

- Mégis mi történt? – pattant fel Raven, és felsegítette a bátyját. – Jól vagy?

- JAJ! – sikított fel a fiú. – EGY TROLL!

Azzal körbe-körbe kezdett szaladgálni a szobában, de Fawn megállította.