Zivatar és napfény

8. fejezet: Bosszú és kviddicsmeccs

Severusnak szüksége volt Piton segítségére, hogy újra a normális színét és mintáját vegyék fel az ágya és a tárgyai. A fiú bosszút esküdött volt szellembarátja ellen.

A szobatársai természetesen elterjesztették a történteket, már odalent röhögcsélt egy kisebb társaság a klubhelyiségben, mikor Piton, nyomában unokaöccsével, lesétált a lépcsőn, és észrevétlenül lépett hozzájuk.

- Azt ajánlom, foglalkozzanak a saját dolgukkal - szólalt meg, mire a mardekáros csapat ijedtében ugrott egyet. Ritkán tapasztalhatták meg a házának tagjai Piton fenyegető auráját, ezúttal viszont pontosan ez történt. - Netán viccesnek találják, hogy Hóborcnak sikerült bejutnia a hálótermekbe? Ebben az esetben csak szólnom kell neki, és szíves-örömest jön magukhoz éjnek évadján.

Severus lelki szemeivel örömkönnyeket hullatott.

- De hát úgyis jó barátok! - mutatott az egyik szobatárs Severusra. A fiú most már a fejét csóválta. Próbálni győzni egy vitában Piton ellen, tudhatnák, hogy reménytelen.

- Hóborc ellenem fordult ezzel, te szerencsétlen - szólt a fiú.

- Látták is az illetékesek a kopogószellemet? - kérdezte Piton. A mardekárosok bólogattak. - Ha nem így van, remélem, nem kell ismertetnem, miféle büntetőmunkák vannak a tarsolyomban. Nem akarok csetepatét a saját házamban.

Severus ismét örömkönnyeket hullatott. Arra persze számított, hogy háztársai nem hagyják békén, miután nagybátyja elmegy, sőt, azóta többen gyűltek a közelbe, hogy kiderítsék, mi ez a csoportosulás.

- Persze, Hóborc mondta, mennyire szereti Frey az unikornisokat! - harsogta egy másik szobatárs, mikor már másodpercek teltek el a házvezető távozása óta. A társaság nevetett. - És azokkal alszik otthon!

- Ha tudnád, hogy az unikornis szimbóluma segíti a nyugodt alvást, nem lenne most ez vicc tárgya - mondta Severus. - Ha most megbocsátotok, bosszút kell állnom Hóborcon.

Persze a háztársai, ha nem is nyíltan, de továbbra is rajta nevettek. Hiszen végre találtak fogást rajta, gondolták. Severust persze mindez szokásához híven cseppet sem érdekelte, Hóborcot kereste, akit viszont csak pillanatokra kapott el, amikor a szellem gúnyosan nevetgélt, majd suhant is tovább.

Az idő egyre hidegebb lett, ahogy teltek a napok, Severus pedig bent maradt a kastélyban emiatt, ugyanis nagyon nem szerette a hideget – helyette inkább a nagybátyja után szaladgált. Beletelt egy kis időbe, hogy észrevegye a sántítását – nem kérdezte, miért, de onnantól kezdve mindig a segítségére akart lenni. Aztán elbotlott a folyosón a professzor után sietve, szóval már ő is sántított.

Severus viszonylag hamar látta újra Kecske Tónit.

- Ma tanáccsal jöttem – mondta a kecske. – Illetve előrejelzéssel.

- Nahát! Mi az? – kérdezte kerek szemekkel Severus.

- Rágódtál mostanában azon, hogy megromlott a kapcsolatotok Hóborccal, igaz?

- Igen – fonta össze a karját maga előtt a fiú. – Azóta csak nevet rajtam, én meg mérges vagyok. Nagyon! Ezt én akartam elsütni!

- Hát, akkor nézz magadba. És megtalálod a választ.

- Mi? De hát...

- Jó reggelt, Severus – köszönt el a kecske, és lassan elhomályosult.

- DE MI AZ?! – riadt fel a fiú az ágyában, mire az összes szobatársa kiesett a sajátjából.

Severust egész nap lefoglalta az agyalás. Nos, igen, őt Hóborc csínytevésével kapcsolatban nem az zavarta, hogy megszégyenítette, mert őt ugye nem lehet, hanem az, hogy már ő is tervezte ezt Malfoynak, csak más mintázattal. Így pedig már semmi értelme. Vissza kell adnom.