Zivatar és napfény

23. fejezet: Indul a mentőakció

   Végül elérkezett hát az indulás napja, és mielőtt Piton kivitte a testvéreket a bőröndjeikkel együtt a vonathoz, Fawn megeskette őket, hogy vigyáznak egymásra, írnak minden nap, és nem nyomoznak a Titkok Kamrája után.

- Nyugi, mami, rájöttem, hogy az a víziló nincs a Titkok Kamrájában – mondta Severus.

- Kezd gyorsulni a felfogásod – mondta Piton. Severus rávillantott egy csillogós mosolyt.

- Vigyázunk, ígérjük – mondta Raven. Fawn még egyszer megölelte őket, majd megvárta, amíg a hármas hoppanál, aztán sétált vissza a konyhába.

A vonatnál a páros Pitontól is elbúcsúzott, és elfoglaltak egy kupét.

- Szegény mama nagyon aggódik – mondta Raven, miután lepakolták a bőröndjeiket, és leültek egymás mellé.

- Aggodalomra semmi ok! – tette fel a kezét Severus. – Viszont valami fontosat kell mondanom.

- Mit?

- Nos, az, amitől rájöttem, hogy Matyi, a víziló nincs fogságban, az Kecske Tóni magyarázata volt.

Raven csak nézett.

- Mi?

- Tudod, Kecske Tóni, akivel második óta álmodom! Na, megbízott valamivel, ugyanis az a kirakati plüsskecske, tudod, amit megláttam és azóta álmodom, mutattam is neked, szóval az elveszett. És a Roxfortban van. A Matyi-álom csak az elszántságomat mérte, és Tóni családja úgy döntött, tényleg megfelelő vagyok a feladatra. Meg kell találni azt a plüsskecskét, Tóni ma éjjel fogja elmondani, mit mondott a Közvetítő a hollétéről. Raven, kérlek, segíts a keresésben.

Raven még mindig csak nézett. Most már az is biztos volt, hogy Severusnak nem csak a gyomrát, de az álmaiért felelős agyterületét is megkezelték valamivel.

- Hát, öh – hebegte a lány teljesen értetlenül –, nos... ez... de ez is nyomozás.

- Igen, de mami csak arra esketett meg, hogy nem megyünk a Titkok Kamrája után.

- De akkor is, ez nem veszélyes?

- Azt nem tudom. Nyilván nem életveszélyes, és titokban csinálunk mindent. Figyelj, Dumbledore biztos megérti, sőt, szólok is neki, ő ismeri legjobban a Roxfortot! Emiatt nem kerülhetünk bajba. Ha ő is segít, akkor meg veszélyben sem lehetünk.

- J-jó... - Raven még értetlenebb volt. – Hát...

- Nyugi, mindentől megvédelek! Fogd fel úgy, mint egy kincskereső játékot.

- Jó – vont vállat a lány. – Hát, izgalmasnak hangzik, végül is. Én szívesen segítek, bár nem igazán értem, de ha azt mondod, jó lesz...

- Az lesz! – vigyorgott Severus. – Na, a plüsskecske elrablójának és Mardekár utódjának egész biztosan semmi köze egymáshoz. Ha belegondolunk, a plüsskecske csak annak kellhet, aki tud a Kecskecsaládról, vagyis álmodott velük, ebben az esetben pedig a kecsketanácsadója már rég agyoncsapta volna egy csészealátéttel az utódot.

Ravent ez többé-kevésbé megnyugtatta. A Roxfortba való visszatéréskor hallott hír azonban már nem annyira, ugyanis elterjedt, hogy még egy griffendéles áldozatul esett, ráadásul az a lány, akit Harry Potterrel lehetett sokszor látni. Erre azonban konkrét bizonyíték nem volt, így a testvérpár reménykedett, hogy mégsem történt újabb merénylet, és ha mégis, akkor is meg voltak győződve róla, hogy Harry még mindig nem lehet az utód, legalábbis nem az, amelyik a mugli származásúakra uszítja a Mardekár szörnyét.