Zivatar és napfény

10. fejezet: Születésnapok és terelőütők

   Január elején újra megtelt a Roxfort, és folytatódtak a tanórák. Severus első dolga volt, hogy szóban is megköszönje Dumbledore-nak az ajándékot a saját és Raven nevében is, aztán azon volt, mit adjon Pitonnak születésnapjára.

- Per bá', már harminckét éves leszel? – szólította meg Pitont a tanári szobában.

- Igen – morogta Piton, miközben írt valamit.

- Hű, az már öreg.

Piton erre nem reagált.

- Nem is tudom, hogy fogok én kinézni harminckét évesen... és vajon mit fogok dolgozni?

- Ha így haladsz, rám fogsz hasonlítani, és semmiféle munkád nem lesz.

- Ó! – csillant fel Severus szeme. – Az első jó! A második nem annyira.

Ravennel sürgős leveleket váltottak, és nagy nehezen kitalálták az ajándékot. Piton pedig ismét nem tört ki örömkönnyekben.

Severus úgy döntött, feldíszíti nagybátyja szobáját lufikkal és „Boldog születésnapot" zászlókkal, de mind sötétzöld volt, hogy passzoljon a szürke helyiséghez. Raven és Fawn bevásároltak mindent, amit Roxmortsban lehetett kapni, és egy tanár hasznára válhat: pennát, pergament, újabb könyveket (találtak még, ami nem volt meg a professzornak, nagy nehezen), Severus ismét festett (ezúttal Piton már igazgató), meg új talárt is csomagoltak, így a fiú elbújhatott a temérdek kis doboz között. Aztán Piton benyitott. Semmi reakció.

- Boldog születésnapot! – ugrott ki Severus a csomagok közül, csakhogy megcsúszott, és elhasalt.

- Köszönöm – mondta Piton.

- Per bá', ne már! – emelte fel a fejét Severus. – Egy kicsit több lelkesedést! Na, bontsd ki az ajándékaidat!

Nem mintha az ajándékok miatt több lelkesedést mutatott volna a férfi. Severus ott izgult, de csak még egy köszönömöt ért, és Piton megkérte, hogy köszönje meg a nevében Ravennek és Fawnnak is. Severus, mielőtt elment volna házi feladatot írni, még megölelte a nagybátyját, aztán rohant is ki. Az ajtót meg nyitva hagyta, így Piton ismét morgással állt fel, hogy becsukja.

A január úgy telt el, hogy Severus folytatta a merénylet tervezését Hóborc ellen. Már többet eszelt ki, mint kellett volna: megpróbálta eltalálni vizes lufival, tökös derelyével, hógolyókkal, hóemberrel, a végén már könyvekkel is dobálta egy elhagyatott folyosón, sőt, nekivágott egy páncélt is, de semmi eredménnyel. És nem az volt a baj, hogy átment rajta. Hanem hogy nem ment át rajta, mert Severus annyira bénán célzott.

- Engem sohasohase kapsz el! – vihogott Hóborc, ahogy tovaszállt.

A fiú amúgy ezekkel a merényletekkel mindig nagy zajt csinált, de olyan gyorsan elillant ő is, hogy nem tudták elkapni. Mellesleg baja nem származott senkinek, és még vissza is pakolta a szétdobált tárgyakat, a tökös derelyét meg éjszaka letakarította a falról – így újra előkerült a téma, miszerint új kopogószellem van a Roxfortban.

- Severus – szólította meg egyik nap a magányosan sétáló fiút Piton a folyosón.

- Á, Per bá'! – csillant fel Severus szeme.

- Meg akartam kérdezni, hogy tudsz-e valamit arról az állítólagos kopogószellemről, akiről ismét annyian beszélnek.

- Csak a hugrabugosok terjesztették el, hogy kopogószellem. Amúgy meg én vagyok – húzta ki magát büszkén Severus.