Zivatar és napfény

4. fejezet: Harry Potter a Roxfortban!

   Severus a kastélyig vezető úton tudta meg, hogy Harry Potter ebben az évben iratkozott be az iskolába.

- Micsoda?! – kapta fel a fejét, amikor mellette erről kezdtek beszélgetni, és el is érte a négy másodikos diák ijedt ugrását. – Én ezt miért nem tudtam?!

- Hát... igazából senki nem tudta jó darabig... aztán elterjedt a hír, hogy egy kupéban van egy Weasleyvel, de azt mondják, nagyon beképzelt – hebegte az egyik fiú, aki a legbátrabb volt a társaságból. Severust nem igazán merték megszólítani a Pitonnal való rokonsága miatt, és most már rettegtek is tőle.

- Mi? Ajj, hozzá is mehettem volna!

Severus így hát egész úton duzzogott, és még az asztalnál is, de csak a társaságban használatos módon, vagyis nem keltette fel senki figyelmét, továbbra is fenntartotta a „ne szólj hozzám, Piton unokaöccse vagyok" kisugárzást. Hamarosan végre bevezette az elsősöket McGalagony, Severus pedig zsiráfmódra nyújtogatta a nyakát, sok más diákkal együtt. Nem ismerhették fel, ugyanis még egyikük se látta, a sebhely pedig onnan nem látszott, így sokra nem jutottak. Severus adhatta a Teszlek Süveg dala utáni tapsvihar teljes negyedét, ugyanis hatalmasakat tudott tapsolni, így egyben arrébb is zavarta pár háztársát maga mellől. Amikor megkezdődött a beosztás, feszülten figyelt, aztán három név után elterelődött a figyelme, mert hirtelen éhes lett, és szolidan a nyálát csorgatta az üres tányérokra. A Mardekár szónál persze felnézett és tapsolt, mint a többiek, de nem igazán volt ott lélekben.

Severus beosztása annak idején elég érdekesen zajlott. A Teszlek Süveg percekig gondolkozott, hogy jó döntés-e a fiút a Hugrabugba tenni, miközben ő megszakíthatatlanul dumált neki az izgalmakról fejben. Végül mindenki meglepetésére a Mardekárba került, és a háztársai először furcsán néztek rá, mert ebből a hosszú időből ítélve biztosan nem az a jó mardekáros lesz belőle, gondolhatták – az igazság viszont az volt, hogy Severusban tökéletesen elegyedtek a két ház fő tulajdonságai, még ha egyeseket időnként háttérbe is szorított, vagy kifejletlenek voltak még. Ő persze nagyon örült, mert így a nagybátyja lett a házvezetője. Végül is a háztársainak csak az volt vele a bajuk, mint úgy az embereknek általában a mardekárosokkal, a gőgösség, amit a fiú csak színlelt. Jó tanuló volt, Piton professzor unokaöccse, tehát a kivételezetteknél is kivételezettebb. Nem volt barátja, épp azért, mert felsőbbrendűnek érzi magát, de ez csak a látszat, Severus valójában azért nem barátkozott a háztársaival, mert a falra mászott tőlük, mindegyik ismerőse gőgös aranyvérű. A fiúnak amúgy sem volt szüksége barátokra, ott volt neki a húga, meg persze Kecske Tóni, és jobban élvezte itt az iskolában azon lények társaságát, akik már nem éltek. Szellemekkel és festményekkel nagyon is szeretett beszélgetni. Nem is érdekelte, mások mit gondolnak róla, mert vagy nem volt ott, ahol róla beszéltek, vagy múmiatesttartásban aludt a hálóteremben.

Csak akkor figyelt újra a beosztásra, amikor végre meghallotta a nevet.

Severus fejében Harry Potter úgy nézett ki, mint Dumbledore, akit őszintén csodált, és mivel sok pletyka keringett arról, mekkora ereje lehet ennek a fiúnak, Voldemort bukását is úgy képzelte el Severus, mintha egy törpe Dumbledore a kiságyból felemelné a pálcáját, és egy suhintással megölné a gonoszt. Aztán a többi pletyka hatására formálódott ez a képzet, Dumbledore maradt, csak fekete ruhában, fekete hajjal és szakállal, gonosz tekintettel, mert nagyon sokan tippeltek arra, hogy Potter már nagyon fiatalon jártas volt a sötét mágiában. Severus többször próbálta kiszedni Pitonból a véleményét a dologról, de a férfi mindig azt mondta, nem is hiszi el teljesen a történetet, aztán akadt valami munkája és távozott. Egyszóval, Severus most nagyot nézett, ugyanis egy sovány, alacsony szemüveges fiút látott meg. Ez lesz az első levelem Ravennek! – gondolta, mivel a húgával régebben nagyon sokat beszélgettek Harry Potterről, a lányt is nagyon érdekelte a rejtélyek övezte dolog.

Harry Potter végül a Griffendélbe került, újdonsült háztársai nagy örömére. A Mardekár asztalánál, de a többinél is csak ő volt a téma már a neve elhangzásától kezdve. Severus persze a kevesek között volt, akik csak egymagukban ültek. Nos, a fiúnak volt egy olyan tulajdonsága, hogy lekövethetetlenül vált a gondolatmenetei között, egyik percben még szitkozódik, hogy Harry Potterhez is mehetett volna a vonatra, másik percben már el is felejti, és csorgatja tovább a nyálát a tányérokra (persze megint csak szolidan). Végre befejeződött a beosztás, Dumbledore rövid beszéde után megjelentek az ételek az asztalon. Severus hihetetlen gyorsasággal behabzsolt mindent, ami elé került – na, ebben már kicsit feltűnőbb volt, de már többször is csinálta, így mások nem lepődtek meg rajta annyira.

Volt egy tányér hozzá olyan közel, hogy a rajta lévő halom fánkból egyet lekapott, és meg is ette egy harapással. Akkor vette észre, hogy a tányérhoz személy is tartozott, mégpedig a mérgesen néző Monstro.

- Ó... hé, Draco! – kiáltott fel Severus, mielőtt még bocsánatot kért volna. Monstro mellett ott ült Draco Malfoy, mindkettejüket ismerte a fiú a nagybátyja által, de csak Dracóval ismerkedett meg jobban. – Hát te hogy kerülsz ide? – kérdezte kedvesen.

- Az előbb osztottak be – mondta szemforgatva a szőke fiú. – Te hol voltál?

- Ja, akkor te voltál az, akit nagyon gyorsan beosztott a Süveg? Nem is figyeltem az arcokat, annyira elgondolkoztam.

Malfoy csak nézett. Nem ismerték egymást olyan nagyon, de találkoztak párszor a kúriájukban is, mikor Ravennel elkísérték Pitont hozzájuk. Draco volt tulajdonképpen az egyetlen mardekáros (illetve újdonsült mardekáros), akivel Severus kedvesen viselkedett és mutatott neki egy kicsit a valódi énjéből. Na, mondjuk nem mintha Draco jobban kedvelte volna ezért, sőt, kissé bolondnak is tartotta, ezért aztán nem kívánt vele kevésbé távolságtartóan viselkedni. Igazából egyáltalán nem értette, hogy lehet az általa annyira tisztelt professzor tizenhárom éves unokaöccse ennyire bugyuta valójában.

Monstro közben még mindig mérgesen méregette Severust.

– Na, de gratulálok – nyújtott kezet Malfoynak a fiú, aki nagy idegenkedve megfogta. – Te aztán sugárzod a Mardekárt! – tartotta fel a hüvelykujját. Malfoy büszkén kihúzta magát erre, de nem akart tovább beszélgetni Severusszal, és máshoz fordult, Severus pedig Monstróhoz, és összetett kézzel meghajolt. – Bocsánat. Sütök majd neked egyet.

Monstro még mindig mérgesen nézett. Severus kezdte kényelmetlenül érezni magát.

- Izé... ha szemmel veréssel akarod kiszedni belőlem, hidd el, az nem lesz kellemes egyikünk számára se.

Monstro viszont még mindig nézett, mint aki lefagyott. Severus megdobta egy szalvétával, de semmi reakció nem volt.

- Bocsánat – hajolt meg még egyszer, majd arrébb húzódott. – Majd te is kapsz virágokat. Meg csokit. Főleg csokit.

Na, Monstro erre felvidult, és evett tovább. Miután Severus teleette magát, észrevette, hogy szemben vele Malfoy nagyon rosszul van, ugyanis a Véres Báró ült mellette. Na, a fiúnak több se kellett, villámgyorsan átszaladt arra az oldalra, és bevágódott kettejük közé. Malfoy persze nem köszönte meg neki, na, erre mondjuk oka sem volt. Severus amúgy is kedvelte a Véres Bárót, mert jó hallgatóság volt, azaz gyakorlatilag nem is beszélt, csak bólogatott.

Az evés után hátravolt még Dumbledore néhány további közlendője, amiben Severus számára érdekes információnak a harmadik emeleti folyosó tilalma tűnt. Majd megkérdezem Per bá't. Ezután következhetett az iskolai induló, Severus csak tátogott, ugyanis kizárólag a családja körében szeretett énekelni, akiket ezzel persze mindig a sírba vitt. Aztán végül elmehettek aludni, Severus jól elzárta magát a gőgös aranyvérű szobatársaitól a baldachinjával, és hamar el is aludt. Azt álmodta, hogy megmenti Pitont a harmadik emeleti folyosón garázdálkodó óriás cápától.