Zivatar és napfény

18. fejezet: Átlátni a Mardekáron

   Természetesen amint adódott alkalom, Severus és Raven rohant Pitonhoz, hogy kérdezősködjenek a dologról. A férfi elmondta nekik azt, ami kiderült Mrs Norris állapotáról és Potter meg a barátai elvetett büntetéséről.

- És Per bá', mi az a Titkok Kamrája? – tette fel a kérdést Severus. – A felirat. Mit jelentett?

- Malfoy nagyon odavolt érte – tette hozzá Raven.

- Nem csoda, hiszen az olyan aranyvérűek „érdekeit" képviseli, akik nem tűrik meg a mugli származású varázslókat – felelte Piton. – Valószínűleg csak ijesztgetés akart lenni. Nincs bizonyíték arra, hogy létezik ez a hely.

Piton azzal elmesélte a legendát.

- Hm... és honnan lehet tudni, hogy ki Mardekár utódja? – kérdezte töprengően Severus.

- Onnan, hogy kinyitja a kamrát – mondta Piton. – És nem kizárt, hogy ért a kígyók nyelvén, akárcsak Mardekár.

- De várjunk, ha azok vannak veszélyben, akik nem méltók mágiát tanulni, miért Mrs Norris lett az áldozat? – kérdezte Raven. – Ő csak egy macska. Nem tanul mágiát.

- Habár szerintem telepatikusan tud kommunikálni Friccsel – tette hozzá Severus.

- Ezért mondtam, hogy csak ijesztgetés – mondta Piton.

Severus hamar elfelejtette a dolgot a Titkok Kamrájával kapcsolatban, és igyekezett segíteni Fricsnek, amiben csak tudott. Például sikertelenül sikálgatni a feliratot, vagy árnyékként suhanni mögötte, Mrs Norrist utánozva (mármint két lábon), egyszer pedig még utolsó próbálkozásként el is vitte neki Borzaskát ideiglenes társként. Azért volt utolsó, mert Fricsnek akkor pattantak el az idegei, és úgy kipenderítette Severust a szobájából, hogy zúgva szállt.

Ravent vele ellentétben sokkal jobban izgatta az egész történet, de elsősorban Malfoy reakciója volt érdekes a számára. Persze, többnyire betudta annak, hogy nagyobb szájú szeretne lenni, mint amire képes. Egyik este Raven úgy határozott, elmegy megnézni a feliratot. Igazából nem tervezte meg előre, csak annyira nyugtalan volt a dolgok miatt, hogy el akart menni. Severusnak nem szólt, mert úgy gondolta, nem vinné előre, ha társaságban menne, bár azért félt attól, hogy egyedül találkozik ott valakivel vagy éppen valamivel. Az végül is megnyugtatta, hogy félvér és mardekáros, neki biztosan nem eshet bántódása. Gyorsan megvacsorázott, azt mondta a szokás szerint zabáló Severusnak, hogy el kell intéznie valamit, úgyhogy a klubhelyiségben találkozzanak, aztán el is indult a második emeletre. Az úton majdnem összeütközött egy igen sietős léptű prefektusfiúval.

- Állj, melyik házba tartozol? – szólt rá Ravenre.

- M-mardekár – hebegte a lány.

- Menj enni, vacsoraidő van.

- Már ettem...

- Akkor menj a klubhelyiségedbe, siess!

- R-rendben...

A lány így kénytelen volt elhalasztani a felirat vizsgálását, viszont visszafelé ismét majdnem beleszaladt három diákba, akik másfelől érkeztek: Raven azonnal észrevette, hogy Harry Potter az, és a két griffendéles barátja.

- He-helló – köszönt félénken, majd lehajtott fejjel sietett is volna tovább, csakhogy tompa puffanást hallott. Visszafordult, a barna hajú lány pedig már nyújtotta is neki a kis füzetét, ami kiesett a táskájából. – Köszönöm szépen...

- Szívesen.

Mindannyian indultak volna tovább az útjukra, de Raven egy hirtelen ötlet miatt újból hátrafordult.