Zivatar és napfény

80. fejezet: Fény és sötét

   Raven kiábrándító bűbájt szórt magára, majd két ablak között meghúzva magát, amelyeket már erősen fenyegetett a nekicsapódó átkoktól való betörés veszélye, sorban megerősítette az üvegtáblákat, hátha úgy tovább kitarthatnak. Aztán az ablakok alatt görnyedve elszaladt egy népesebb folyosó irányába. Ott már hallotta a zsivajt, kiáltásokat, főleg, mert a festmények is mozgásban voltak minden szoborral együtt. Mivel az üvegek sorban törtek be, veszélyes volt a lánynak itt tartózkodnia, de nem akart beljebb menni, mert úgy nem tudott volna segíteni. Már lassan az egész épület rázkódott, újabb és újabb robbanásokat lehetett hallani. Ha biztonságos pontot talált, kábító és bénító átkokat lőtt az ostromlókra, és bármennyire zavarta, többet ennél nem tehetett. Az életveszélyt közvetlenül megtapasztalni most cselekvésre késztette, miközben Severus a faluhatárnál remegő lábakkal nézte a villanásokat. Ő tényleg nem tehetett most semmit, és ez rosszabb volt számára, mint a sóbálványátok.

Severus már lassan a fényeket sem tudta nézni. Roxmorts néptelen lett időközben, aki ment segíteni, az valamilyen alagúton tehette, de mindenki más hoppanált - leszámítva jó néhány mardekárost, akiket a fiú látott kirohanni egy utcából, és eliramodni a kastély felé. Az összes halálfaló is a Roxfortnál sereglett.

- Severus.

Hideg, sziszegésszerű hang ütötte meg a fiú fülét, amely mintha minden más zajt elnyomott volna egy pillanatra. Severus megpillantotta maga mellett Voldemort nagyurat. A feketemágus jelenléte olyan volt neki, mintha egy dementor állna mellette. Olyan dühöt és undort érzett hirtelen, amit bár tökéletesen tudott leplezni, nagyon nehezen tudott elnyomni.

- Jól érzem, hogy félsz, Severus?

- Csak az életveszély közelsége rémít meg, nagyúr - felelte a fiú. - Még nem éltem át hasonlót. Félek, hogy a nagybátyámnak baja esik... tudom, hogy erős, de féltem kicsit. Szeretnék odamenni segíteni neki, de azt mondta, csak akkor menjek, mikor áttörték a védőfalat. Akkor találkozom a húgommal, ő bentről gyengíti a védelmet.

- Én most felülírom a nagybátyád parancsát. Keresd meg és hozd el nekem, amilyen gyorsan csak tudod. Küldd a Szellemszállásra, utána állj be a helyére.

- Igenis - bólintott Severus, és már futott is. Legalább elszakadhatott a mágus mellől.

A kastélytól még biztonságos távolságban megállt, és annak mentén futott tovább, keresve nagybátyját a halálfalók közt. Hamarosan rá is bukkant, és pálcájával egy kis lökéshullámot küldve a férfi hátának, jelezte, hogy ott van. Piton megfordult, és akkor is észrevette volna Severust, ha nem világítanak a kastély felől a bűbájok és átkok fényei: a fiú kezeit lóbálva pattogott a fák előtt. Majd hirtelen elugrott egy piros fénycsóva elől, ami épp Pitontól érkezett - hátrafordulva aztán rájött, nem ő volt a célpont, hanem egy óriáspók.

- Majdnem leharapta a vállad, te lángész - termett mellette a férfi. - Mit keresel te itt?

- A Nagyúr küldött, azt mondta, küldjelek a Szellemszállásra, ahogy csak tudlak, aztán meg álljak be helyetted.

- Én azt mondom, rejtőzz el a környéken, amíg be nem törik a kastély falait. Csak ne a fáknál, mint láthatod - nézett a még mindig kábult pókra. - Indulok.

Azzal otthagyta Severust. A fiú, mielőtt nekiállt volna rejtekhelyet keresni, elővarázsolt egy kis takarót és gondosan betekergette vele a pókot. Rá is hímezte varázslattal: Sevtől, bár gyanította, hogy ezek az óriási pókok sem tudnak olvasni.

Ekkor diadalmas és fájdalmas kiáltások egyidejűleg hangzottak fel, és Severus rájött, hogy a halálfalók bejutottak a kastélyba. Rögtön futott is, sietett, hogy velük együtt valahol be tudjon nyomulni, és az érmével jelzett a húgának.