Zivatar és napfény

5. fejezet: Üldözés

Severus első tanítási napja nem volt túl eseménydús, egyelőre még nem volt órája újonnan választott tantárgyaiból. Tanulmányi eredményeit mindig is a jó és az átlagos közötti jellemezte, persze bájitaltanból és sötét varázslatok kivédéséből bármikor el tudott érni Kiválót, és ami azt illeti, bizonyos szellemeken, festményeken, a rokonain és Kecske Tónin kívül senki nem is sejtette, mi zajlik a „felszín alatt". Igazából a mardekárosok közül sem tudta mindenki, hogy Piton unokaöccse, a házon kívül pedig ez még ritkább volt, akármennyire is igyekezett a fiú rá hasonlítani. Hasonló volt a helyzet, mikor még Perselus és Anabelle voltak diákok, bár akkor tényleg elenyésző volt azoknak a száma, akik tudtak a rokonságukról. Anabelle tanulmányai megkezdése után nyaranta csak ritkán volt otthon, tizennégy éves korától már egyáltalán nem ment haza. Öccsét is próbálta kimenteni a veszekedő szüleik közeléből, de ő nem ment vele, a Roxfortban aztán már szinte nem is beszéltek azon kívül, hogy köszöntek egymásnak, ha összetalálkoztak. Okozott volna jó néhány meglepetést másoknak, ha megtudnak egy-két plusz információt Freyékről. Hát még azt, hogy Severus amellett, hogy bájitalszakértő szeretne lenni, egyben az operaénekes, a színész, a humorista és a rejtőzködő állatok felfedezője munkakörökre is pályázik.

Ahogy a fiú a nap végén sétált visszafelé a klubhelyiségbe, befordult egy folyosón és majdnem kölcsönösen elütötték egymást Monstróval. Nos, a nagydarab mardekárost nem lett volna annyira könnyű fellökni, így Severus esett a földre.

- Ó, szia! – tápászkodott fel. – Mit... jaj!

Monstro nem mondott semmit. Csak Monstro volt. Mérgesen nézett Severusra, ahogy az évnyitó ünnepségen tette.

- Egek, fogom hozni a csokit! Amint kijutok Roxmortsba, most nincs nálam! Esküszöm!

Monstro erre már barátságosabb arckifejezést vett fel, és elsétált.

Azt is mindenki tudta, hogy ennek a nagydarab mardekárosnak nehéz a felfogása, ugyanis a további napokban már Crakkal együtt üldözte Severust, mindig ott voltak valamelyik folyosón. A fiú már rohant előlük, és ígérgette, hogy Roxmortsból majd hozza az édességeket. Az se biztos, hogy Crak és Monstro tudta, mi az a Roxmorts, ugyanis ezután is követték.

Severus harmadévesként új tantárgynak a jóslástant és a legendás lények gondozását választotta. Mindkettőért odavolt, ahogy a tanárokért is, gyakran segédkezett, amit a diáktársai úgy vettek le, mintha itt is a kivételezett helyre pályázna, de ez nem érdekelte. Kedvenc tantárgya amúgy a mágiatörténet, ugyanis Binns professzort is nagyon szerette – egyszer megpróbálta megölelni, de nem sikerült, meglepő módon. Így teltek az első napok, miközben természetesen rendszeresen leveleztek Ravennel, főleg a Harry Potter-témáról. A lány annyira szerette volna látni a kis túlélőt, hogy Severus a következő levelében egy festményt is küldött neki, amin épp kezet ráz az elpirult Harryvel és meghajol előtte. És ez valóban megtörtént, Severus pedig direkt nem is nézett a sebhelyére mindenki mással ellentétben, helyette megdicsérte a szemüvegét (Pitontól megpróbált kikönyörögni egy hasonlót, de a professzor nem értékelte a témát amúgy sem, így a válasza egy tömör és határozott morgás, azaz „nem" volt). Severus amúgy tisztában volt azzal, hogy Piton pikkel a griffendélesekre; igaz, nem törődött igazán ezzel, mert ő maga személy szerint egy diákot sem ismert közelebbről abból a házból, de például mivel a Weasley ikrekről sokat lehetett hallani kastélyszerte, el tudta képzelni, hogy ha a legtöbben hozzájuk hasonlók, azt a nagybátyja idegei nem bírják sokáig (Severus agymenéseit is csak nagyritkán). Ő magának nem volt baja az ikrekkel, sőt, kifejezetten kreatívnak tartotta őket, de ezen túl nem keltették fel az érdeklődését, ahogy a többi diák sem úgy általánosságban. Nem ásta bele a témába magát jobban, így véleménye tömören annyi volt a férfival kapcsolatban, hogy házvezetőként egyértelműen a mardekárosok pártját fogja, de azon belül igazságosan ítélkezett, ha olyanra került sor. Magáról Harry Potterről egyedül annyit tudott meg tőle Severus többféle variációban is, hogy mennyire öntelt. A fiú ezt nem látta rajta, mikor kezet rázott vele, de azért megpróbálta beletenni a rajzába, ami persze nem is rontott és nem is javított a helyzeten, Severus csapnivaló festőművész volt, ha képzeletből kellett alkotnia.

A fiú egyébként szerette útbaigazítani az elsősöket, meg arról mesélni nekik, hogy ő mennyi ideig nem talált meg egy termet se annak idején. Az elsősök már kezdték unni a beszédet, amit amúgy mindig az szakított félbe, hogy megérkeztek a keresett helyre. Szinte ő volt az egyetlen mardekáros, akitől „rendes" útbaigazítást kaphattak, mert sokan szándékosan rossz helyre küldték őket, szóval Severus már őrködött mindenfelé a szünetekben, és figyelte a háztársait, hogy még időben megmenthesse a kisebbeket. Ő volt Severus, az elsősök őrangyala, de amúgy sosem köszönt meg neki senki semmit. Először azért, mert annyit dumált, hogy nem adott rá lehetőséget, utána pedig mert már tudták, hogy mardekáros és/vagy Piton rokona (utóbbi alapján pedig megvolt a „mindenkit lenézek" hírneve a házban).

Raven válaszában ez állt:

Nahát! Harry Pottert teljesen máshogy képzeltem el! Azt hittem, nagyobb sebhelye van, és olyan kardszerű varázspálcája. Jó lett a rajz!

És ezt a lány komolyan gondolta, neki nagyon tetszettek a bátyja rajzai. Mondjuk, Fawnnak is tetszettek, csak ő látta benne a fejlesztési lehetőségeket. Raven se volt túl tehetséges festőművész, de legalább az analfabéta műveket tudták értékelni. Amúgy nem lett volna baj, ha Raven fejében ezután is a saját képzete marad meg, mert a rajz még kevésbé tükrözte a valóságot.

Köszönöm szépen! Harrynek most csütörtökön lesz a repülésórája, majd kimegyek megnézni. Egyébként képzeld, van az a Monstro

Épp csak leírta a nevet, amikor valaki mögé állt, ő pedig megfordult és majdnem leesett a helyéről. Monstro és Crak ott álltak mögötte.

KÜLDJ CSOKIT MEG VIRÁGOT, SOKAT! – firkantotta gyorsan, majd rákötötte a bagoly lábára, és már küldte is.

Severus már nem ette meg az ételét, felkapta minden cuccát és diszkréten kirohant a teremből. Crak és Monstro, szintén csak diszkréten, utána sétáltak... ők nem siettek.

Ez a probléma szerencsére másnap délutánra megoldódott, amikor Severus a táskájába eldugva a sok édességet (tágító bűbájra volt szüksége), megkereste az elsős mardekárosok szobáját és telepakolta a két fiú ágyát az ígért dolgokkal. Innentől kezdve már nem üldözték Severust, de meg sem köszönték. Severusnak a családján kívül sosem köszönt meg senki semmit.