Zivatar és napfény

45. fejezet: Ismeretlen érzés

    - Aszta, el sem hiszem, hogy itt van Krum! - ámuldozott Scarlett. - Annyira tehetséges kviddicsező! Asszem, ez másoknak is olyan, mint egy második karácsony - pillantott körbe, és Ravennel felnevettek, ugyanis minden irányból ez hallatszott: "Krum, Krum, Krum!!"

- Hát valóban nagyon ügyes volt - bólogatott Raven.

- Ritka, hogy bevegyenek egy tanulót a nemzeti válogatottba. Te mit gondolsz, Severus? Olyan csendes vagy.

- Mi? - nézett rájuk a fiú úgy, mintha valami kábulatból ocsúdott volna fel, ami a lányoknak több volt, mint furcsa. – Ja... igen, tök jó, én is örülök.

Severus újra a lábát kezdte bámulni. A lányok nem szóltak semmit, mert a diákok és a tanárok elindultak befelé a kastélyba. Severus kitartóan bámulta a cipőjét, de újra és újra felpillantott - nem is magától, hanem mintha húzták volna a fejét -, és kereste azt a világosbarna hajat szőrmesapka alatt...

Mindhárom iskola helyet foglalt a nagyteremben. Mikor a durmstrangosok megindultak a Mardekár asztala felé, Severus gyomra hirtelen liftezett egyet, és ilyet még soha ezelőtt nem érzett. A világosbarna hajú lány tőlük messze ült le, néha hozzászólt a mellette ülő iskolatársaihoz, de egyébként kíváncsian nézte a terem dekorációit és a varázslatos mennyezetet. A lányoknak ott lett tényleg gyanús a dolog, hogy a lakomán Severus nagyon, de tényleg nagyon lassan evett. Az is furcsa lett volna, ha csak normál tempóban eszik, hát még ez.

- Sev, ugye nem vagy beteg? - kérdezte Raven.

- Oh... nem, nem, csak most tele vagyok - motyogta a fiú, és a tányérjára ejtette a megkezdett fánkot.

- Hogyhogy? Jó, sokat ebédeltünk, de te nem szoktál ilyet...

- Hát - nézett a lányokra Severus, és hangerőben is kicsit összeszedte magát -, Kecske Tóni azt mondta, gyökeres változások fognak beállni az életemben, lehet, hogy arra célzott, hogy a növés miatt megváltoznak az étkezési szokásaim.

Igazából csak mentségnek akarta felhozni ezt, de ekkor eszébe jutott, hogy talán Kecske Tóni valóban erre az eseményre célzott, csak nem a gyomra miatt...

- Oké - bólintott lassan Raven. Severus néha-néha beleharapott egy-egy süteménybe, de nem igazán volt benne élvezete. A húga azonban észrevette, hogy a tekintete időről időre balra vándorol, aztán hirtelen tér vissza az ételekre. Ő is balra nézett, de nem látott ott semmi különöset, és az irányból sem mondhatta meg, pontosan mit néz ennyire Severus, mert a mardekárosok és a durmstrangosok nagy része arrafelé ült.

Az aztán többnyire elterelte a fiú figyelmét, hogy Dumbledore megtartotta a beszédét a lakoma után, amiben ismertette a Trimágus Tusa menetét, a tanulók pedig még jobban izgalomba jöttek ettől. Severus persze még mindig gyakran tekintgetett a lányra, akinek most csak a haját látta és a vörös talárját, mert neki háttal ült. Mikor az igazgató elküldött mindenkit lefeküdni, rögtön meg is indult a társalgás a holnapi nap várható izgalmairól.

A hármas épp akkor ért a nagyterem ajtajának közelébe, mikor a durmstrangosok jól megbámulták Harry Pottert. Severus látta a világosbarna hajú lány csodálkozó arcát, és hirtelen eszébe jutott, mennyire szeretné, ha rá nézne. Csak egy pillanatra, legalább hogy tudja, hogy ott van. Raven és Scarlett csak egy megdöbbent pillantást váltottak, mikor a klubhelyiségben a fiú minden lelkesedés nélkül jó éjszakát kívánt nekik, és felballagott a hálótermébe. És Severus ezúttal nem aludt el egykönnyen... nem igazán azért, mert szorongott volna, sőt, ahogy arra a durmstrangos lányra gondolt, eddig teljesen ismeretlen boldogság öntötte el, így egy idő után folyamatosan csak vigyorgott - viszont még nem igazán tudta, mit kezdjen az érzéssel, és újra és újra az jutott eszébe, mikor láthatja megint és bárcsak ránézne a lány. Nagy sokára végül elaludt, de aztán reggel, amikor felkelt, rögtön a tegnap eseményei peregtek le a lelki szemei előtt.