Zivatar és napfény

67. fejezet: Karácsonyi parti

    - Nagyon jól áll rajtad ez a ruha – mondta Severus, miközben már a tanár szobája felé sétáltak. A lány a piros dísztalárját vette fel, ami kétrétegű volt: az alsó sötétvörös, a felső élénkebb színű, ami könyékig, vállakig és térdig tartott, ezeken a helyeken pedig fodrokkal végződött.

- Én is meglepődtem, hogy még beleférek és csak a szoknyarész van följebb, mint eredetileg. Te is nagyon jól nézel ki – pillantott végig Severus sötétkék dísztalárján. – Na, gyere, induljunk, addig mesélj a tanulmányaidról, arról még nem beszéltünk most.

Severus még alaposabban beszámolt mindenről, amit tanultak az utóbbi négy hónapban: lelkes monológját azonban egy ponton megszakította, mikor még a buli helyszíne felé menet összetalálkoztak Hóborccal.

- Drága barátom! – özönlötték el a fiú szemét az örömkönnyek.

- Itt van újra a kis Piton! – lebegett Hóborc fel és le. Severus azzal nekirohant kitárt karokkal, amit a szellem szíves örömest viszonzott volna, csak hát ez némi fizikai akadály miatt nem valósult meg. Raven már nem félt Hóborctól, mint kisebb korában, viszont ettől az egésztől, ami a szeme elé tárult, most is ösztönösen hátrébb húzódott.

Severus és Hóborc örömködése után a testvérek folytatták útjukat Lumpsluck szobája felé; az nagyon szépen fel volt díszítve, és már gyülekeztek a vendégek, és szólt a zene. Maga a professzor is azonnal felbukkant:

- A két bájitalzseni, nemde? – lépett hozzájuk nevetve. – Örülök, hogy itt vagy, Raven, és te pedig Severus vagy, igaz? – mosolygott szélesen. – Hasonlítasz a nagybátyádra.

- Köszönöm a dicséretet, professzor úr – húzta ki magát vigyorogva Severus. – Minden zsenialitásunk a bácsikánk gondos tanítgatásából fakad.

Raven majdnem hangosan felnevetett.

- Igen, igen, Perselus valóban az egyik legjobb diákom volt – nevetgélt Lumpsluck. – De természetesen a vérben és a személyben is ott van a tehetség. Gyertek csak beljebb, nézzetek körbe, érezzétek jól magatokat! Végre össze akarom hozni a bájitalzseniket, amint megérkezik Harry Potter, muszáj, hogy közösen beszélgessünk egy jó nagyot!

- Potter is jó bájitaltanból? – kérdezte Raven, és eszébe jutott, hogy a fiú rejtélyes sikereiről Draco is említett valamit még év elején.

- De még mennyire! – áradozott Lumpsluck. – Az anyja volt az egyik legjobb tanítványom, és mindig mondom is, tőle örökölte! Olyan bájitalokat főz, amiket csak igazán kevesen tudnak!

Raven és Severus egymásra pillantottak. Ez még azt nézve is meglepő volt, hogy Piton nyilvánvalóan túlzott Potter leminősítését illetően mind az öt év alatt. Persze mindenki fejlődőképes, de a testvérek úgy érezték, itt valami másnak kell lennie a dologban. Vagy talán csak Lumpsluck kevésbé szigorú, ezért Potter végre felengedett az órán? Ki tudja. Piton valószínűleg akkor is kritizálta volna őt, ha jól csinálja a feladatokat, erre a testvérek már rájöttek.

Maga a parti egyébként sokkal jobb volt, mint azt Raven gondolta volna, valóban nagyon sok érdekes emberrel találkoztak és beszélgettek. Severus aztán társalgásba elegyedett Trelawney professzorral, addig pedig Raven elment egy közeli süteményes asztalhoz.

- Szia – szólalt meg mellette valaki hirtelen. A lány odafordult, és egy magas, sötét hajú, kigyúrt fiúval találta szembe magát. Pár pillanattal később rájött, hogy ő Severus szobatársa volt tavaly.

- Helló – köszönt vissza.

- Jól áll ez a piros ruha rajtad.

A lány kis híján félrenyelte a cukormázas süteményt, amibe éppen beleharapott.