Zivatar és napfény

52. fejezet: Piton története

   Fawn otthon szoros öleléssel köszöntötte a testvérpárt. Arról, ami történt, mindent tudott már Pitontól, így nem kérdezett. A változásoknak következményei lesznek, ezzel mindhárman tisztában voltak, de most egyedül arra igyekeztek koncentrálni, hogy elérkezett újra a nyári szünet, ismét együtt lesz az egész család és mi mindennel mulathatják az időt: hiszen Severus nagykorú, szabadon varázsolhat és pár nap múlva, ha leteszi a vizsgát, hoppanálhat!

Korán aludtak el mind, így akár ezért, akár a történtek miatt kelhetett Raven hajnali négy órakor teljesen éberen. Nem volt kedve az ágyában megvárni, míg reggel lesz, úgyhogy csendben felöltözött, készített magának kakaót alaposan telenyomva tejszínhabbal, és letelepedett az egybenyitott étkező-konyha-nappaliból nyíló erkélyen, ami a hátsó kertre nézett. Italát szürcsölgetve nézte a napfelkeltét a nyugágyon ülve.

Kész vicc... minden évben van valami tragikus esemény. Olyan lett a Roxfort, mint egy rossz dráma, komolyan... - sóhajtott.

Majdnem az egész bögre kakaót megitta már, mikor Severus kilépett az erkélyre.

- Jó reggelt – köszönt a lánynak.

- Szia – fordult felé Raven.

- Kakaót iszol? Várj, hozok én is.

- Ha arra mész, hoznál akkor már nekem még egyet? – nyújtotta felé a bögrét Raven.

Pár perc múltán a bent a házban hatalmas csörömpölés támadt, meg valami gép hangja. Raven a résnyire nyitva hagyott ajtón át leskelődött, és innen látta Fawnt a lépcső tetején hosszú, halványrózsaszín hálóköntösben.

- Gyerekek, mit csináltok ti ilyen korán?

- Severus, ugye tudod, hogy már varázsolhatsz? – szólt Raven bátyjának a konyhába.

- JATÉNYLEG! – kiáltott fel az említett, mintha még tudatában sem lett volna ennek, azonban a következő pillanatban még nagyobb csörömpölés lett. - Kakaót, mami, csak hát... - válaszolt Fawnnak Severus – jó, a tányért összeragasztottam, csak a manőver nem volt túl szerencsés.

A fiú kis időn belül visszatért az erkélyre az italokkal, némileg ziláltabban, majd ő is leült a másik nyugágyra, és csendben figyelték húgával a lassan teljesen kivilágosodó eget.

- Az a bagoly felénk tart? – szólalt meg Severus. Raven arra nézett, amerre ő, és már látta is a közeledő madarat.

- Azt hiszem...

A fekete tollú bagoly leszállt Raven előtt az erkély kerítésére, és lábát nyújtotta. A lány előrehajolt és nagy nehezen sikerült leoldania a pergamentekercset róla; nagyon ügyetlenül kötötte a csomót a feladó.

- Ki írta? – kérdezte Severus.

- Mindjárt nézem – felelte Raven, és kibontotta a tekercset. Nem volt név sehol, de amint ki tudta olvasni a kapkodva írt betűket, azonnal rájött, ki küldte.

Eszedbe se jusson szólni bárkinek is! A válaszodban meg kell esküdnöd, hogy nem szólsz! Ha bárkitől, akár egy ismeretlentől visszahallom, amit olvastál, átkot fogok neked küldeni, amiből még Piton sem tud kigyógyítani!

A bagoly erősen belecsípett Raven karjába.

- Aú!! – szisszent fel a lány. – Jó, megyek már. Mindjárt jövök, Sev.

Bement a szobájába, előkotort egy pennát, és ezt írta a pergamen hátoldalára:

Nyugodjál már le, Malfoy. Mondtam, hogy nem szólok. Az átkokkal viszont a helyedben vigyáznék.