Zivatar és napfény

53. fejezet: A főhadiszálláson

   Piton ezt nem mondta így, de a testvérek felülmúlták minden várakozását. Két hét egész napos gyakorlás eredménye majdhogynem hibátlan okklumencia alkalmazása és a legilimencia alapjainak elsajátítása lett. Az egymáson való gyakorlást kifejezetten élvezték – még ebben a helyzetben is vittek humort a mindennapokba, amiért Fawn nagyon büszke volt rájuk, még ha mindemellett nagyon félt is.

Severus egyébként sokszor elmondta Pitonnak, hogy ugyan nagyon meglepte, hogy fiatalkorában igazi halálfaló volt, a megváltozásának története csak erősítette a csodálatát. Piton pedig azt mondta sokszor, hogy a testvérek poénkodása láttán gyakran elveszti hitét abban, hogy egyáltalán értik-e a feladat jelentőségét. Ez természetesen egyáltalán nem volt így. Bár még csak önvédelemnek sem lehetett nevezni a viselkedésüket: talán egyszerűen csak nem volt kedvük faarcot vágni az egészhez. Tisztában voltak vele, hogy ez hamar életre és halálra mehet majd, és valahol mélyen ott volt velük a düh, hogy egyenesen besétálnak azok közé, akiknek értékrendjét a rokonaik gyilkosai is követték. De ezt elengedték, mert nem csak róluk szólt a történet. Addig nevettek, amíg arra lehetőségük volt.

A sok-sok gyakorlás mellett Severus továbbá sikeresen letette a hoppanálás-vizsgát: ettől annyira izgatott volt, hogy szabadidejében úgy szórakoztatta nagymamáját és húgát, hogy a lakásban egyszer csak eltűnt, majd kicsivel arrébb újra és újra felbukkant. Ez meggyorsította mondjuk az asztal megterítését, csak pukkanásoktól volt hangos a ház. Meg egyszer ettől:

- JAJ, NE HARAGUDJ, PER BÁ'! – hallatszott ki a fürdőből.

- Severus, fejezd már be végre a folyamatos hoppanálást! – kiabálta a professzor.

Mindezek mellett viszont, ki tudja, hogyan, de Severus azt következetesen elfelejtette, hogy a pálcáját is használhatja. De aztán mindig annyira megörült, mikor eszébe jutott, hogy minden varázslatot túl hevesen hajtott végre – még szerencse, hogy létezett a Reparo nevű varázsige. Fawn és Piton sokszor hangoztatták, úgy érzik, mintha visszatértek volna azok a régi szép idők, mikor a kis Severus, mágikus képességeit még nem tudva kordában tartani, eltörte, ami törhető volt.

Két héttel a nyári szünet kezdete után a hármas elbúcsúzott a nagymamától, aki szintén összecsomagolt már, hogy két jó barátjához költözzön innen messze.

- Ha mugli telefonon kommunikálunk, az nem veszélyes, ugye, Perselus? – kérdezte Fawn.

- Nem, de a főhadiszálláson nincs telefon. Egy fülkét tudnak a gyerekek megkeresni a környéken. A legbiztonságosabb az lesz, ha én adom át az üzeneteket. A nyár folyamán találkozhattok még, szólni fogok, amint lehet.

- Tudom, hogy lehetetlen, de ne aggódj, mama – nevetett Raven. – Érezd nagyon jól magad! Biztosan nagyon jó lesz ott.

- Ebben nem kételkedem. Ti pedig vigyázzatok magatokra!

- Szavamat adom, hogy még kilencven éves korodban is a házamban fogsz lakni! – mondta Severus. – Bárhol is fogok lakni addigra. Legrosszabb esetben szellemként visszatérünk, nem, Raven?

- Végül is miért ne – vont vállat a lány. – Úgyis örökre együtt akartunk maradni.

- Húú, olyan revansot veszek Hóborcon – kezdett fellelkesülni Severus.

- Még mindig nem érzem, hogy figyelembe vennétek a helyzet komolyságát – morogta Piton.

- Ugyan már, teljesen komolyak vagyunk, Per bá'!

***

A Grimmauld téri 12-es házba a Weasley család már beköltözött, velük volt Hermione Granger, és néhány további tagja a Főnix Rendjének. Raven és Severus nem igazán számítottak más típusú bánásmódra attól, amit kaptak: a gyerekek elég feltűnően kerülték őket, Mr és Mrs Weasley kedvesek voltak ugyan, de nagyon tartózkodóak is. A többi felnőtt szívesen beszélgetett velük, csak ők nem voltak a helyszínen legtöbbször, ha Raven és Severus szabad volt – leszámítva Sirius Blacket, aki ugyanúgy kerülte a beszélgetést velük, mint a Weasley-gyerekek és Hermione Granger (ha mégis szóba kellett elegyedniük, akkor pedig kifejezetten barátságtalan volt – nem bántott meg soha senkit, de nagyon erősen tartózkodott). Piton az indulás előtt nem sokkal közölte a testvérekkel, hogy a tömeggyilkosként ismert férfi is ott lesz, ráadásul mint a Rend tagja. Nem kerülte el a figyelmüket, hogy milyen indulatok dúltak a professzorban ennek mesélése közben (bár némileg kevesebb, mint két éve, ha róla beszélt), de túlságosan el voltak foglalva saját döbbenetükkel. Ők ketten is segédkeztek egyébként a ház takarításában, ezen kívül pedig a főleg szobájukban töltötték az időt. Tulajdonképpen az, hogy ők sem nyitottak a többiek felé, nem a viselkedésük tükrözése volt, hanem szándékos dolog – mert Pitonon és Dumbledore-on kívül senki más nem tudta és nem is tudhatta róluk, hogy ők is afféle kémek lesznek. Nagybátyjuk gyakran tért be a főhadiszállásra, ekkor mindig váltott pár szót Ravennel és Severusszal, de nem mondott semmit eddig a tárgyalásokról vagy bármiféle feladatról. A testvérek nem is kérdezték tulajdonképpen, gondolták, ha valami fontos lesz, nagybátyjuk úgyis szól. Összességében hozott és vitt üzeneteket Fawntól, illetve egyszer a távolságtartással kapcsolatban másra is felhívta a figyelmet.