Zivatar és napfény

12. fejezet: Mégsem-lopott ötletek

Severusnak május 28-án volt a tizennegyedik születésnapja, Fawn és Raven pedig zártkörű bulit rendeztek neki a lakásukban. Főleg ruhákat kapott, aminek nagyon örült, Raven viszonozta a festményt és tervrajzot készített a Hóborc elleni merénylethez. De a legnagyobb ajándék, hogy végre kaphatott egy saját seprűt, így tudott otthon is gyakorolni a jövő évi válogatásra... gondolta ő. Ugyanis a szomszédok előtt nem valami jó ötlet repkedni, de majd keresnek egy helyet.

Raven és Fawn sok csokit küldtek neki, és sok sikert kívántak a vizsgákra, amik már vészesen közeledtek, mindenki, illetve szinte majdnem mindenki őrületig tanult. Severust már így köszöntötte Kecske Tóni:

- Te jó ég, Severus, tudod, milyen nehezen értelek el? Át kellett verekednem magamat a fejedben lévő jegyzeteken!

Úgyhogy Severus már csak aludt, tanult és evett, Hóborcot szinte elfelejtette – csak akkor jutott eszébe, amikor a szellem gúnyos dalokat énekelgetve elsuhant mellette, de na, akkor aztán mindent nekidobált.

Malfoy mostanában erős hangulatingadozásban szenvedett, ugyanis sikított róla, hogy borzalmasan fél valamitől. Ez ugyan hamar elmúlt, de észrevehető volt rajta, meg persze nem osztotta meg senkivel – még annak a felajánlására sem, hogy sírhat Severus vállán, meglepő módon. A következő héten már minden visszatért a rendes kerékvágásba – már abban az értelemben, hogy megkezdődtek a vizsgák. Borzasztóan meleg is volt, úgyhogy minden egyes vizsga után Severus rohant, hogy megmártózzon a tóban. Persze ott, ahol senki sem látja. A vizsgákat amúgy nem érezte nagy nehézségnek, nem állította, hogy a bájitaltanon és a sötét varázslatok kivédésén kívül minden tökéletesen ment, de lényegében gond nélkül átcsusszant rajta.

Az utóbbi idő egyébként nagyon zavartalan volt abból a szempontból, hogy Severus életében először nem panaszkodott a mardekárosokra, merthogy azok most már szabályosan levegőnek nézték. A vizsgákig legmélyebb álmaiban háromszor találkozott Kecske Tónival, akivel kiagyalták a tervet Hóborc ellen. Illetve...

- Kilopózom megint éjjel...

- Severus, ezt már sokszor tetted, nem kéne...

- ... és akkor amikor meglátom, mögé lopózom, és elkapom!

- De Severus, ő egy...

- Ez lesz az! És akkor pedig...

- Severus – fogta a fejét a kecske sóhajtva. – Teljesen kiment a fejedből, amit mondtam, szellemektől próbálj tanácsot kérni, erre most meg sem hallod, amit mondok...

Az utolsó vizsga utáni késő éjjel aztán a fiú tényleg kiment a klubhelyiségből és a folyosókon kereste Hóborcot. Ez jóformán lehetetlennek tűnt a hatalmas Roxfortban, de Severusnak különleges érzéke volt a szellembarátja megtalálásához, és ez most sem történt másképp: hirtelen meglátta egy elágazásnál suhanni Hóborcot, de úgy, mint akit kergetnek.

- HÓBORC! – üvöltött fel, és rohant. A szellem mintha tényleg megijedt volna, azonban ahogy meglátta Severust, nagy vigyorral a képén suhant is tovább. Neki nem volt baj a szemben lévő fal, Severus viszont, aki már készült rávetni magát, telibe találta.

- A kis Piton át akart menni a falon – dalolta Hóborc mellette. Severus azonnal felpattant.

- Ezzel még nincs vége! Elloptad az ötletem, ezért megfizetsz!

A szellem kezében ott volt egy köteg vízzel töltött lufi, és dobni készült, de erre megállt.

- Hoooogy? Milyen ötlet?