Zivatar és napfény

21. fejezet: Tóni tanácsa

   Raven és Severus a téli szünet kezdetekor hazautaztak vonattal, majd Piton vitte őket a Fonó sorba, ahol Fawn már nagyon várta a hármast. A nagy örömködések után (kivéve persze Piton részéről, aki szokása szerint visszafogott kedvében volt; nem mintha lett volna más kedve bármikor is) jó nagyot ettek, Severus és Raven pedig újra elmesélt a nagymamájuknak mindent, amit ő már levélből tudhatott, de ez a testvérpárost nem igazán érdekelte. Piton este nyolckor megköszönte a vacsorát, elköszönt Freyéktől, és hazatért. A testvérek még késő estig folytatták beszámolójukat, amit Fawn mosolyogva hallgatott, egészen addig, amíg el nem érkeztek ahhoz a ponthoz, amit nem véletlenül nem említettek meg egy üzenetben sem.

- Izé, ami azt illeti, nem valami nyugodt mostanában a hangulat a suliban – mondta Severus. – Az a helyzet, hogy a Mrs Norrisos eset óta... történt pár újabb merénylet az iskolában.

- Merényletek? – komorodott el Fawn.

- Két mugli születésű diákot is megtámadott valami, amiről senki nem tudja, micsoda. Kővé váltak... ja, és a Griffendél szelleme is megdermedt, ami a leghihetetlenebb az egészben.

- Te jó ég! – kapta a szája elé a kezét Fawn. – Mikor történt ez?

- Az utóbbi másfél hónapban – felelte Raven. – Most már mindenki biztos benne, hogy a Mardekár ház alapítójának utódja lehet a merénylő, aki kinyitotta a Titkok Kamráját, tudod, amiről meséltünk... engem csak annyi zavar mindebben, hogy van egy történet, miszerint ötven éve valóban kinyílt a Kamra, és akkor egy diák meg is halt. De nálunk senki nem halt meg. Szerintünk csak ijesztgetés az egész, de mindenki nagyon benne van a titokkamrás elméletekben... képzeld, eddig mindenki Harry Pottert gyanúsította, mert köze volt mindegyik merénylethez, mármint a helyszínen tartózkodott, és ismerte is az áldozatokat. De szerintünk biztos nem ő!

- Még Hóborc is őt gyanúsítja – biggyesztette le az ajkát Severus. – Azt sem említettem neked, hogy elvesztettem a lelki társam.

- De hát miért nem meséltetek erről korábban?

- Nem akartuk, hogy megijedj – felelte Severus. – Ahogy Raven is mondta, mi nem hisszük, hogy tényleg a Titkok Kamrájáról van szó, de a dolog mégis elég veszélyes, mert hát kővé váltak diákok. Egyébként mi nem lehetünk veszélyben. Az utód fenyegetése a mugli születésűekre vonatkozik, és ők is estek áldozatul, mi pedig félvérek vagyunk, és mardekárosok. Minket csak nem támadna meg, mert hát az illetékes határozottan a Kamra legendájára épít. De az eddigi áldozatokat is hamarosan kigyógyítják, csak még nincs kész a főzet...

- Te jó ég... - suttogta teljesen megdöbbenve Fawn.

- Ne félj, mama, mi tényleg nem vagyunk veszélyben, és nem is járkálunk egyedül sehol, vigyázunk egymásra – mondta Raven. Fawn elmosolyodott. – Egyébként... anya és apa nem meséltek semmit a Titkok Kamrájáról? Ők nem hallottak róla? Állítólag onnan jön ki a szörny, ami megtámadja az embereket.

- Sosem hallottam róla – rázta meg a fejét a nő.

- Kár... - sóhajtott Severus. – Per bá'ból nem szedünk ki semmit... csak a legendát meg az ötven éves sztorit volt hajlandó elmondani, mióta erősen Potterre terelődött a gyanú, nem lehet vele erről beszélni... többször is próbáltuk, de azt mondta, nincs mit mondania róla.

A két testvér elalvás előtt még beszélgetett egy kicsit az ágyukban feküdve.

- Sev – szólalt meg Raven.

- Tessék.

- Szerinted lehet, hogy ismerjük a támadót?

- Nem kizárt, hogy legalább látásból igen...

- Tudod, az egyik szobatársammal, Scarlett-tel arról beszélgettünk, szerintünk a támadó mardekáros, és tizenöt felett van. Semmiképp sem lehet annál fiatalabb... a fiatalabbak még túl kicsik egy ilyen helyzethez, szerintem. A Kamra szörnye csak nem egy tizenkét éves parancsára cselekszik...

- Igazad lehet. Habár, belegondolva, abból, ahogy viselkedik a nem tisztavérűekkel, én simán mondanám, hogy Malfoy az... ha tehetné, biztos kővé dermesztené az összes mugli származásút a Roxfortban.

- Igen, ezzel csak annyi a baj, hogy Malfoy túlságosan is hangoztatja a véleményét. Ha esetleg fiatalabb is, a Mardekár utódja biztos óvatosabb ennél. Malfoyra tényleg túl könnyen rá lehetne kenni, csodálom, hogy másnak ez eddig nem jutott az eszébe. Mondjuk, nem hinném, hogy van alapja... Malfoy egyszerűen csak egy gőgös aranyvérű elkényeztetett... szóval az.

- Nem gondoltam volna, hogy benned ilyen ellenszenvet vált majd ki.

- Csak a viselkedése... az undorító.

- Jó, tény, hogy nem a legkedvesebb... de én szeretek a barátságtalanokkal barátságos lenni – vigyorgott Severus. – Olyan jó érzés.

- Igazi jótevő vagy, Severus – mosolyodott el Raven.

- Ó, ne hízelegj...

Aznap éjjel Severust meglátogatta Kecske Tóni, végre valahára, ugyanis nagyon régen nem beszéltek már. Az állat tényleg alig bírta lefejteni magáról a fiú karjait.

- Kecske Tóni! Annyira szeretlek! Te legalább megmaradtál, mint lelki társ!

- Persze, persze... - sóhajtott Tóni. – Na, Severus, tény, hogy régen beszéltünk. Hogy érzed magad?

- Egész jól, leszámítva persze azt a kamrás esetet a suliban. Na, nem vagyunk valami közel a dologhoz, de mégis aggasztó... szerinted apa miatt lehetünk veszélyben?

- Nos, én úgy gondolom, hogy ha az eddigi áldozatok mugli születésűek voltak, kizárólag mugli születésűek, akkor nem. Bennetek mégiscsak erősebb a varázslóvér, ha anyukátok varázslócsaládból származott.

- Á, értem... remélem, minden rendben lesz majd a suliban, most megpróbáljuk Ravennel egy kicsit ezt elfelejteni... de amúgy tök jó a helyzet. A húgommal együtt suliba járni nagyon jó! Már el sem tudom képzelni, hogy bírtam eddig nélküle. Viszont a dolog Hóborccal...

- Áruld el, mit érzel ezzel kapcsolatban? – kérdezte Tóni.

- Szomorúságot. Bánt, hogy nem érdekli a barátságunk.

- Tehát nem az bánt, hogy másképp gondolja, hanem hogy semmit sem szólt, amikor kimondtad, hogy vége a barátságnak?

- Hát, az is bánt, hogy másképp gondolja. Elvégre a vak is láthatja, hogy nem Harry a tettes! Nyilván nem ő, hiszen egy mugli származású a barátja!

- Severus, azzal tisztában kell lenned, hogy nem lesz minden barátod egy véleményen veled.

- Jó, azt tudom... de ez mégiscsak egy durva helyzet!

- És azzal is tisztában kell lenned, hogy lesznek, akik könnyen eldobják majd a barátságodat valami másért, akiket nem fog érdekelni a te szereteted irántuk – folytatta Tóni. – Azt javaslom, tisztázd a dolgot Hóborccal, ha visszamentek, és dönts utána, hogy érdemes-e szomorúnak lenned.

- Mindenképp szomorú leszek...

- Igen, de vedd figyelembe, hogy van, amikor nem érdemes. Amikor csak időpazarlás, és nem visz előre. Megvan annak is a maga ideje, és nem kell neki mindig ellenállni, hiszen nem lehet az ember állandóan vidám. A szomorúság is, mint tapasztalat, hozzájárul ahhoz, hogy az legyél, aki majd leszel. Azért van, hogy utána felállj, és tovább csináld újult erővel. De azt hiszem, Severus, te nagyon is jól tudod, hogyan kell orvosolni a szomorúságot.

- Igaz, hihi – vigyorodott el Severus.