A fordulópont

3. fejezet 3. (16. rész)

Ül csak csendben, az ennivalóját is csak piszkálja, nem eszik belőle. Nagyon gondolkozik valamin, ilyenkor mindig ráncolja a homlokát, és meredten néz valamit. Hiába szólok hozzá nem válaszol, mint ha nem is hallana.

- Minden rendben van? - kis idő múlva - Hahó! Föld hívja Amandát! - de teljesen megszűnt körülötte a világ, egy szavamra se reagál.

Átnyúlok az asztal felett, és megsimogatom a kezét. Ahogy hozzáérek, abban a pillanatban a kezére néz, és utána rám. A homloka tejesen kisimult, és kicsit elhúzza a száját, mint ha picit el mosolyodna.

- Elnézést, kérdeztél valamit? - néz rám kicsit zavarodottan.

- Ááááá, semmit. Együnk, és menjük tovább.

Fél óra múlva már az első üzletben válogatjuk a ruhákat. Pár csinos darabbal, elindulok a próbafülkék felé, Amanda is hasonlóan tesz. Pár üzlettel és sok-sok ruhával később, nyitom ki a fülke ajtaját, hogy kiérjem barátnőm véleményét a ruhámról. Ahogy kinyitom az ajtót, ott áll előttem néma csendben, egy fekete bő tunikában, egyik válla szabadon van, és nagyon szigorúan néz rám. Talán csak egy másodperc telik el, pont venném a levegőt, hogy meg kérdezzem tőle, hogy mi a gond, mikor elindul felém. Megfog, és tol maga előtt, próbálok lépkedni vele együtt, és gyorsan el is érjük, a fülke falát. Csak úgy csattan a hátam a lapon, egyáltalán nem fáj, csak a nagy csendben minden olyan hangosnak tűnik. Már csókolgatja is a nyakamat, hangosan vízhangzik a terem, szerencsére egyedül vagyunk, le se tagadhatnánk, hogy mit művelünk. Áttér a számra, és hosszú perceken keresztül csókolózunk, nyelveink vadul simogatják egymást, kezeink egymás testét kényeztetik. Lábaim teljesen elgyengülnek, már rég a földre csúsztam volna, ha nem szorítana erősen a falnak. Amanda az egyik fülemet kezdi harapdálni.

- Te meg vagy őrülve! - súgom két mély sóhaj között.

- Akarlak! Nem bírom tovább! Hónapok óta akarlak.

- Itt és most? - teszem fel a kérdést.

De válasz nélkül maradok, bár felesleges is lenne akármit is mondani, a tettei beszélnek a szavak helyett. Már a kezei a felsőm alatt kutakodnak, simogatják a bőrömet, és olyan szenvedélyesen csókol, hogy elvesztem minden önkontrollomat. Tudom, hogy nem szabadna ennek megtörténnie, vagyis nem itt és most, de már nem tudok ellene semmit se tenni, csak élvezem minden pillanatát. Két keze, már a nadrágomban van, és markolják csupasz fenekemet. Én viszont, a mellét szeretném kényeztetni, azokat a csodálatos melleit. Összeszedem minden bátorságomat, és elkezdem simogatni. Atyaég, a vékony ruhája alatt nem visel semmit se, tisztán érzem, hogy a mellbimbói, mennyire meg vannak keményedve. Ahogy játszani kezdek vele, minden érintésemre, kéjesen nyög bele a számba, egyértelműen jól esik neki. Egy hangos ajtó csapódás ránt vissza minket a valóságba, egy nagy cuppanással válunk szét. Amanda mérgesen néz rám, közben fülel, hogy mi is volt a zaj. Már-már ott tartunk, lehet, hogy lebuktunk, de akkor két női hangot hallunk meg, ahogy a fülkén keresztül beszélgetnek. Mind ketten megnyugszunk egy kicsit, hogy talán elmúlt a veszély. Közelebb hajolok hozzá, és a fülébe súgom:

- Menjünk haza, rendbe?

Nem szólal meg, csak lecsukja a szemét, és aprókat bólogat, de a tekintetével továbbra is mint ha fel akarna falni. Ahogy eltávolodik tőlem, veszem észre, hogy a ruhájának felső része, teljesen rá van tapadva a melleire, minden porcikája tökéletesen látszik, még a mellbimbói is majd átszúrják a vékony anyagot, mint ha nem is viselne semmit se, csak rá lenne festve a felső a testére. Utána lépek, és megint oda súgom neki:

- De előtte öltözz fel rendesen! - és mutatom neki saját magát a tükrön keresztül.

Ahogy meglátja magát, kezével, a saját száját fogja be, hogy ne nevessen fel hangosan. Én is hasonlóan reagálok rá, és együtt nevetünk némán. Lassan, visszalopózik a fülkéjébe, és mind ketten átöltözünk. Szinte egyszerre lépünk, ki a fülkékbő, és egy gyűjtő akasztókra rakjuk a ruhákat. Elindulunk kifele, de két lépés után visszalépek, és leveszem a ruhát amiben az előbb Amanda volt.