A fordulópont

9. fejezet 2. (56.)

...

- Két sarokra innen van egy kis cukrászda, nagyon kis hangulatos kis hely, de biztosan lehet kapni kávét is.

- Igen ismerem a helyet, nagyon szeretem. – naná hogy szeretem, sokat jártunk oda, jó emlékeim vannak a helyről, tökéletes választás – Mikor?

- Holnap tíz óra? – kicsit felkapom a szemöldököm erre a korai időpontra – Túl korai? – észre is veszi, hogy picit fura az időpont – Mondj inkább te időpontot!

- Nem, teljesen jó! Akkor ott találkozunk!

Közelebb lépek hozzá, és adok egy puszit az arcára:

- Már alig várom!

Visszatérve a lakásomba, a bejárati ajtónak dőlve gondolkozom, és kavarognak a gondolataim. Hallom megint a lift csengőjét, de most már nem akarok kiszaladni, most már hagyom elmenni, szerintem az ő fejében is legalább ennyi gondolat kering, mint az enyémben. Hogy mi lesz ebből, azt nem tudom, de remélem, hogy jól alakul minden. Az viszont fura, hogy Viki fel se tűnt, pedig mennyire erősködött, hogy készen legyek ám időre, de meg se jelent, sőt ami még furább, hogy nem is írt, nem is keresett! Kis gondolkozás után, azonnal tiszta lesz, hogy biztosan köze van a dologhoz. Gyorsan rá is írok, de tuti nem válaszol, vagy bulizik valahol, és azért nem, vagy már alszik.

- Vártalak egész éjjel!!

- Gondolom mennyire hiányozhattam, ha csak most jutottam az eszedbe! – jön szinte azonnal a válasz.

- Van közöd ehhez az egészhez? – naná, hogy van!

- Mihez?

Na jó! Már nyomom is be a hanghívást, csak cseng és cseng, pedig fent van, de mint ha hezitálna, de azért csak felveszi.

- Hogy merészelted ezt csinálni velem?! – ripakodom rá azonnal – Most mikor már ennyi idő után végre túl voltam rajt, erre te visszalöksz a közepébe! Gondolkozol te néha mielőtt csinálsz valami hülyeséget? -de síri csend a telefon másik oldalán – Viki? Ott vagy?

- Igen! – jön a halk és rövid válasz – Sajnálom! Tényleg azt hittem, hogy jót cselekszem, és igen, átgondoltam, nem is egyszer! Rengetegszer! De egyszerűen már fájdalmas volt rád nézni, hogy ennyi idő után is még mennyire szenvedsz! Én kicsit se láttam rajtad, hogy már túl lennél rajt, sőt! Szóval mikor kicsit utánakérdeztem, hogy mi van vele, és világos lett pár részlet, elmentem hozzá!

- Hogy mit csináltál? – háborodok fel de nagyon!

- Sajnálom! Tényleg azt hittem, hogy ennek így kell lennie! Jól tudod, hogy mennyire utálom, azt a rib...., szóval őt. De ez igazán nem számít, mert azt láttam, hogy te nem fogsz tudni túllépni ezen, és még ennyi idő után is csak szenvedsz!

- És mit mondtál neki? – most már tudni akarom a részleteket is.

- Sok mindent nem, csak pár mondatot beszéltünk, és nagyon győzködni se kellett, hogy keressen fel! Olyan könnyen belement, hogy tényleg azt hittem, hogy neki is ez minden vágya! Nem hittem, hogy rosszul fog elsülni! Hiba volt beleszólnom, a megkérdezésed nélkül pedig főleg! Sajnálom!

- Nem számít már! Ami történt, megtörtént!

- Na várjunk csak! – és tőle nagyon szokatlan módon bekapcsolja a videót. - Már nem tűnsz valami dühösnek! Mi történt? Nem is sült el rosszul a dolog! Hogy én mekkora egy istennő vagyok! – kezd el örvendezni – Ugye igazam van?! – kis várakozás – Igazam van! – kiabálja, de én még picit ellenállok, nem akarom ilyen könnyen elárulni a dolog, még a végén a fejébe száll még jobban a dicsőség, és akkor jaj mindenkinek.