A fordulópont

6. fejezet 1. (32. rész)

Aki tavaly ilyenkor is már velem volt, annak nem lesz ismeretlen ez a rész. Ugyanis ezt már tavaly írtam, csak sehogy nem illett be az idővonalba, ezért idővel leszedtem a részt. A másik oka az volt, hogy a trilógiának szánt részekből két és fél rész kb húsvétra készült el. 😁 Végülis azóta se nyúltam hozzá, de reményeim szerint lesz időm befejezni az utolsó részt is. Hát ha nem, akkor jövőre újra megkapjátok. 😂

És akkor, hogy még jobban kilógjak a sorból, ezen nevezetes nap alkalmából, had kívánjak mindenkinek Boldog Szaturnáliát! 😂 Igaz ez már pár napja elmúlt, de még ma is aktuális. Aki nem érti, hogy miről beszélek az tekintse meg az alábbi videót, nem túl hosszú, de magyarázatot ad mindenre.

Amúgy a történet eleje hűen tükrözi a meglátásomat a Kariról. 😁

„Eljött ez a várva várt nap, vagyis sokak számára az, egész évben erre az évvégi ünnepre várnak, és nem utolsó sorban spórolnak. Elég anyagias ünnep lett belőle, ami számomra teljesen megölte a hangulatát. Évek óta a „no ajándék" híve vagyok, és ez mellett keményen ki is tartok, és mindenkinek az orra alá is dörgölöm, már jó korán, valamikor december elején, hogy márpedig tőlem senki semmit se kap, és nekem se vegyen senki semmit. Nem is az hogy esetleg fukar lennék, kicsit se vagyok anyagias, mert van mit a tejbe aprítani, de nem szeretnék senkinek se egy 360. kacatot venni, aminek látszólag örül, hogy meg ne sértsen, majd vagy hamarosan tovább ajándékozza, vagy egyszerűen a szemétbe végzi, ezért tök felesleges akármit is venni. Azért a rokonság fiatalabb tagjainak szoktam egy kis pénzt csúsztatni a zsebükbe. De hát egy kamasz gyereknek mit adjon egy felnőtt, egy sálat vagy sapkát? Úgy se tetszene neki, meg hát elég ciki karácsonyra ruhát kapni, én már csak tudom, kaptam eleget. Meg úgy is ott van állandóan a kezében egyetlen dolog ami mindennél fontosabb számára, a telefonja. De ha kapnak egy kis dugi pénzt, akkor azonnal én leszek a legjobb fej rokon az egész családban, és arra költi amire akarja. Jó lehet, hogy páran úgy gondolják, hogy ezzel akarom megvásárolni a szeretetüket, de nem így van, én csak próbálok jó fej lenni. Bár az se egy utolsó érzés, mikor jön velem szembe a baráti társaságával és már messziről köszön, hogy: „Szia Tündi!" a haverjaival se foglalkozva hogy esetleg mit is gondolnak róla. Persze tegeznek, mindenki, utálom, hogy ha valaki magáz, nem vagyok én még olyan öreg, legalábbis nem érzem annak magam."

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok, sorakoznak az agyamba, pedig még fel se ébredtem, pontosabban félig már fent vagyok, de még a szemem csukva van. Fordulok egyet az ágyban, hogy megöleljem barátnőmet a sötétben, de legnagyobb meglepetésemre sehol se találom. Persze erre azonnal felpattan a szemem, bár sokat nem ér továbbra is elég sötét van a szobában. De hát tisztán emlékszem rá, hogy bebújt mellém az éjszaka közepén, mint ahogy mindig is szokta, finoman hozzám simult meztelen testével. Emlékszem, megtörtént, ez a kis úgynevezett rituálénk. Vagy az múlt éjszaka volt? Vagy esetleg előző? Most teljesen elbizonytalanodtam. De az nem lehet, hogy nem jött át, utoljára akkor történt ilyen mikor beteg volt.

- Úristen! -mondom ki hangosa, és ülök fel hirtelen az ágyban annak ellenére, hogy pár pillanattal ezelőtt még lustálkodni lett volna kedvem.

Felkattintom az éjjeli lámpát, és már lépek is a papucsomba, hogy a következő pillanatban, szaladjak a szobája felé. De az is üres, hűlt helye van, pont indulnék a lakás többi része felé felfedező utamra, hogy megkeressem, mikor nyílik a bejárati ajtó, és borzongva lépbe, és mosolyog rám. Vastag fehér sapkája teljesen belehúzva a fejébe, majdnem teljesen le a szeméig. Alóla csak aranyszínű hosszú haja lóg ki, és omlik finoman a vállára és hátára. Szemei csillognak, arca kicsit pirospozsgás kinti hidegtől, a szája kissé lilás, hát remélem ez valami rúzs, és nem ennyire fázik. A vastag télikabátja ellenére is bárki megmondaná, hogy milyen jó alakja van, és hoho, nadrágban van, akkor tényleg nagyon hideg lehet odakint, csak legvégső estben vesz fel nadrágot. Pár hangos koppanással közelít felém , amit zajt a magas sarkú csizmája ad ki, mikor a kőhöz csapódik.