A fordulópont

4. fejezet 3. (20. rész)

- Ne merj felbosszantani! – mondom kicsit dühösen.

- Ohh, ez az, ez lesz igazán jó!

- Na jó, megmozdulhatok már?

- Csak egy pillanat!

De abban a pillanatban elkapja a derekam, és megránt maga fele. A lábam a levegőbe emelkedik, a felső testem esik a víz fele. Önkéntelenül, egy hangos sikoly hagyja el a számat, és már érkezem is meg a forró vízbe, ruhástul. Erősen megfog, így a fejem nem merül el a vízbe, de péppen hogy csak nem, de a lendülettől, a testem teljesen belekerül a vízbe, pulcsistól, nadrágostul, papucsostul együtt.

- Te teljesen megbolondultál? – kiabálok vele, miközben kapálózok a vízben.

- Úgy tudtam, hogy csak húzod az időt, és nem akarsz velem fürdeni, és tudod, hogy amit eltervezek az úgy is lesz! – mondja nevetve.

Én persze dühösen kapálózok tovább, de továbbra is erősen tart a derekamnál fogva, és már teljesen magához húzott, és harapja is finoman meg a fülemet. „Hát ezt meg honnan a fenéből tudja?!" Egy pillanat alatt válok kezes báránnyá, és száll el minden dühöm, mint ha egy kapcsolót átkapcsoltak volna bennem.

- Ugye már nem is vagy mérges! – suttogja a fülembe.

- Ezt nagyon alaposan kitervelted! – suttogom vissza neki.

- Igazából, a telefonodat nem akartam tönkre tenni, csak elakartam terelni a figyelmedet, a képek csak úgy maguktól jöttek, és igazán jók lettek.

- Hát te nem vagy semmi! – mondom, miközben még mindig ruhástul csücsülök a vízzel teli kádban.

- Na jó, ezt most levesszük! – és már rántja is le a csurom vizes pulcsimat, és hangos cuppanás közepette ejti a fürdő padlójára.

Simogat is mindenhol ahol ér, pár pillanat múlva, már a pólóm is pulcsim mellé kerül. És már bontja is ki az övemet a nadrágomon, és gombolja is kifele a nacimat. Na ebbe kell segítenem, rúgom le magamról a nadrágot, és még az egyéb dolgokat, és piszkálom kifele lábammal, a vízből. Várom a folytatást, hogy megszabadítson utolsó két ruhadarabomtól is, de nem történik semmi se, csak a hasamat cirógatja a vastag habréteg alatt.

- De ugye nem vagy szégyellős előttem?! – szegezi nekem hirtelen a kérdést.

- Mi-miből gondolod? -dadogok egy kicsit zavaromban.

- Tudom, hogy milyen szégyellős vagy, és azon gondolkoztam, hogy miért is nem akartál velem jönni fürödni. De ezt nem gondoltam volna, hogy előttem is.

- Mi ebben a fura?

- Az, hogy százszor láttalak fehérneműben ruha próbálások során, vagy itthon, strandon egy falatnyi bikiniben, és már voltunk együtt is, és semmi se volt rajtunk, most meg még se mertél levetkőzni előttem.

- De ott sötét volt!

- Az igaz. Szóval akkor még is szégyelled magad előttem, de eddig nem voltál ilyen, legalábbis előttem nem.

- De azóta kicsit megváltozott a helyzet! Vagy nem?

- Ezt hogy érted?

- Hát most együtt vagyunk már, és úgy érzem, most nem csak magamnak, hanem neked is meg kell felelnem, és nem vagyok biztos benne, hogy elég jó vagyok hozzá.

- Hééé! Ugye tudod, hogy ezzel most oltári nagy hülyeséget mondtál?! Először is, nagyon jó alakod van, egy kicsit sincs okod panaszra, másik, hogy ha meghíznál, vagy csúnya lennél, akkor is kellenél nekem, mert nem a külsőd fogott meg, hanem ami itt belül van. – és a kezét a mellkasomra rakja, pont ahol a szívem van. Teljesen megnyugtatnak a szavai. – de azért örülnék neki, hogy ha nem híznál meg! – mondja kicsit nevetve.