A fordulópont

7. fejezet 4. (40. rész)

...

Miközben a nagy fehér istenség előtt térdelek, és imádkozom a megváltásért vagy inkább a halálomért, és szabadkozom, hogy ilyet soha többet nem csinálok, száradjon le a kezem, ha még egyszer borosüveget fogok vele, deja vu érzésem támad.

Ez megtörtént már velem. És be is ugrik, hogy igen, ez nem az első alkalom mostanság, igaz csak nagyon halványan emlékszem, de biztosan volt ilyen az elmúlt napokban. Pár más emlék is beugrik, de csak szinte pillanatképek. Az egyik, hogy iszonyú éhes vagyok, a sötét lakásban állok valahol, de még így is érzem, hogy forog velem a világ és száraz megkeményedett pizzát próbálok megenni, és a kemény sajt felsérti a számat. Illetve, hogy fekszem a padlón, és csak a plafont bámulom, közben erőteljesen forog velem a világ. És ehhez hasonló dologok. Kezdem azt hinni, hogy az iváson és az evésen kívül nem csináltam semmit se az elmúlt napokban, minden jel erre mutat.

A folyosón szembe találkozom a tükörképemmel, szőrnyű a látvány, a hajam kócos, ragacsos, hozzáérni se szeretnék. Az bőröm sápadt, nem csoda, hisz napok óta nem ért napfény se. Az arcom beesett, a szemeim kisírtak és karikásak. Fura mód, Amanda egyik kedvenc pulcsija van rajtam, nem szokásom a cuccait hordani, sőt mióta elkötözött szekrényét se mertem kinyitni, pedig nem egyszer eszembe jutott, hogy legalább illatát újból érezzem, ha előszedem néhány cuccát. A nadrág szintén az övé, a kedvenc fehér nacija. Vagyis a volt fehér nacija, mert hát a színe az már picit se fehér, igencsak foltos, koszos. Bort biztosan borítottam rá mind a kettőre, és sikerült beleülnöm valami zsírosba is, hatalmas folt a fenekemen. Mind kettő kuka, de lehet hogy egy esélyt adok neki és megpróbálom kimosni, de ez nem sok reménnyel kecsegtet. A borfoltok mellett feltűnik egy más árnyalatú vörös folt is. Teljesen más, egyértelmű, hogy két különböző anyagról van, főleg, mert borfolt csak elszínezte az anyagot, ez keményen beleszáradt. Hát nagyon remélem, hogy ketchup, és nem valakinek a vére, semmilyen olyan jellegű sérülést nem találok magamon, amiből vérezhettem volna, szóval biztos nem az enyém. Aggódva nézek körbe az lakás többi szobájában is, nagyon bízom benne, hogy nem valaki rothadó hulláját találom meg valahol elrejtve, mondjuk az magyarázatot adna erre az elviselhetetlen, irtózatos bűzre, ami kering a lakásban. Amanda régi szobája az első, ránézésre itt

nem jártam, vagyis ha jártam is nem randalíroztam, minden ugyan úgy van ahogy itt hagyta utoljára. Még a kedvenc kávésbögréje is a földön hever, ugyan úgy ahogy hetekkel ezelőtt lerakta. Felzaklat a látványa, mert az utolsó beszélgetésünk jut eszembe róla, vissza is csukom gyorsan az ajtót, bár sokat nem segít, folyamatosan körülötte járnak a gondolataim. De talán most hogy sikerült kiadnom magamból a fájdalmat tovább tudok majd lépni. Átmegyek a saját szobámba, kicsit félve kapcsolom fel a villanyt, hát itt is igazán katasztrofális a helyzet. Ugyan az jellemzi, mint a nappalit, üvegek, poharak, ételes dobozok halmaza. Plusz az ágy tele van ruhákkal, ha jól látom Amanda ruhái. Beljebb lépek, és igen, szekrénye is nyitva van, és nagy része kiszórva földre és az ágyra. Hirtelen megint beugrik egy emlékfoszlány, hogy sírva ráncigálom ki a ruhákat, mint ha keresnék valamit, de nem találom. Majd a következő kép az, hogy fekszem az ágyon, barátnőm ruháin, és ölelem a halmot, miközben sírok a fájdalomtól. Gondolom, valamikor ekkor vehettem fel a nadrágját és a pulcsiját is. Az ágy mellett megtalálom a saját ruhámat is, rám igazán nem jellemző módon, csak úgy a földre hánytam. Az állapotuk se jobb, szintén koszos, foltos és sikerült bort öntenem rájuk, meg még ki tuja, hogy mit, de úgy néz ki a sorsuk ugyan az mint a többi foltos ruhának, egy esélyt még kapnak, de utána nagy valószínűséggel kuka. Még a fürdőbe is benézek, de amilyen koszosnak érzem magam, nem sokszor használhattam. Igazam is lesz, szinte makulátlan a rend, egy használt törölközőt látok, szóval van remény, hogy azért ha nem is túl gyakran, de néha csak betértem. A jó hír, hogy sehol se találtam bomladozó, bűzös tetemet, szóval valami más áraszt ilyen orrfacsaróan csípős szagot, bár a lakás ezen részén már alig érezni, szóval valami a nappali vagy a konyha környékén árasztja magából ezt a förtelmes büdösséget. A cél megvan, magamat is, és a lakást is olyan állapotba kell hoznom, hogy mikor Viki megérkezik, már halvány nyoma se maradjon ennek a világvége szerű állapotnak. Mert ha Viki megsejti, hogy valami nem okés, akkor addig fog kínozni, míg el nem mondok neki mindent, és azt nagyon nem kellene. Pedig ő az egyetlen a barátaim között, akinek mindent el lehet mondani, és tudom, hogy nem adja tovább, de ezt valahogy még neki se merem. Lehet, hogy ez most a legnagyobb bajom, hogy senkivel se tudom megosztani a bánatom, de én mindig is ilyen voltam, inkább meg tartottam magamnak a problémáimat.