A fordulópont

7. fejezet 8. (44. rész)

...

- Jó, akkor hogy nézett ki? – de itt már szinte habzik a szám.

- Közepes méretű dobozka, pirosba csomagolva, fehér masnival. Azt hiszem! Vagy fehérbe csomagolva, piros masnival? Hát már nem is tudom! Nem figyeltem meg, siettem! Nem is értem mit vársz tőlem, én kockáztatok érted, te meg, meg se köszönöd!

- Senki se kérte ezt tőled! És vedd tudomásul, hogy nem vagy a barátnőm! – vágom még a fejéhez, és elindulok az asztalhoz, hogy valahogy rendbe hozzam, amit ez az idióta csinált.

Valaki megragadja a csuklómat, és hátra ránt!

- Ne menj sehova! – és fordít maga felé Viki – Nyugodj meg, a saját ajándékunkra írtam rá a nevedet! Arra amit mi hoztunk! Elég drága volt, szóval kifizetheted felét!

- Ohh, értem! Rendben! De akkor miért csináltad ezt az egészet? Miért kellett engem szívatni?

- Figyelj! Reggel iszonyúan el voltál kenődve, borzalmasan néztél ki. Folyton elkalandoztak a gondolataid, és a sírás kerülgetett. És most nézd meg, órák óta eszedbe se jutott a dolog. Jó, elismerem, hogy túlzás volt ez az egész, de drasztikus módszerekhez kellett folyamodunk. Egy sima beszélgetés nem terelte volna el a figyelmedet elégé, csak miattad csináltuk. És ne haragudj erre a hülyére se itt mellettem.

- Ezt az egészet csak megjátszottátok? Kicsit eltér az elképzelésünk a gondolatelterelésről. – nézek rá döbbenten.

- Egy részét igen, egy másik része csak jött magától. – és vigyorog hozzá – Hisz ismersz minket, azért nem vagyunk szentek.

- Igazad lehet, tényleg órák óta eszembe se jutott a nyomorom. – most viszont igen.

- Na gyere már ide! – és ölel meg.

- Hurrá, mind ölelkezünk! –szólal meg Laci mellettünk, de mi szinte egyszerre nyújtjuk ki a kezünket oldalra, hogy távolt tartsuk magunktól.

- Menj, igyál egy sört! – kosarazza ki Viki a férjét – Nekünk is hozz valamit! – kiabál utána, mert Lacinak se kell több, hogy a bárpult fele vegye az irányt.

- Baszki! – szólal meg Viki aggodalmas hangon.

- Mi történt? – hámozom ki magam az öleléséből.

- Semmi! – ölel magához megint, jó erősen, szinte erőszakosan.

- Ne már, mi történt? – mondom a fülébe, és kezd már kínosan hosszúra nyúlni ez az ölelés.

- Ezt most tényleg elbasztam! – mondja ő is az én fülembe.

- Mit? – és sikerül kihámoznom maga.

- Ne fordulj meg!

- Miért ne? Mit láttál? – értetlenkedek – Maradjak háttal mindenkinek egész este? – majd azért lassan hátranézek – Ohhh! – szomorodok el, mikor meglátom, hogy miért nem akarta, hogy megforduljak.

- Ne haragudj! Tényleg eszembe se jutott, hogy ő is itt lehet majd!

- Nem! Nincs gond! Nekem se jutott eszembe, pedig Amanada, Anikónak legalább olyan jó barátnője mint én. Előbb-utóbb úgy is összefutottunk volna valahol, elvégre közösek a barátaink, és ők semmit se tudnak erről az egészről. Szóval, úgy érzem, meg kell barátkoznom a gondolattal.

- Gin Tonik-ot hoztam nektek. – és nyom mindkettőnk kezébe egy-egy poharat Laci.

Egy húzásra hörpintem fel az egészet, pont jókor jött ez az ital, bár nem szándékoztam inni, de nem számít. Hirtelen tök sötét lesz, és mindenki el is csendesedik, azt hiszem megjött az ünnepelt. A sötétben csak Amanda van a szemem előtt, és az, ahogy mosolyogva, kézen fogva sétálnak át a termen, az új pasijával. Elsőre elég boldognak tűnik, és hirtelen, nem is tudom, hogy ennek most örüljek, e vagy sem, egy biztos, hogy ez nekem fáj. De nem az, hogy boldog, hanem valami egészen más. Egy perc múlva, újból világos lesz, és mindenki egyszerre kiáltja el magát hogy: „Boldog Születésnapot!" Úgy néz ki, az ünnepelt tényleg meglepődi, bár én soha se szerettem az ilyen dolgokat. Elég nehéz megszervezni egy ilyen bulit, úgy hogy az ünnepelt nem tudjon róla, én legalábbis mindig megtudtam előtte. De ettől ez még egy buli, és jó látni, hogy ilyen sokan eljöttek, és szeretik.