A fordulópont

8. fejezet 8. (53.)

... A szemeim elkerekednek, mert nem hogy undorral menekülne, az arcát túrja bele, mint ha csak egy finom puha plüssmackót ölelgetne, és szeretgetne. Totális extázisba esem, olyan átéléssel kezd el nyalni. Olyan régóta vágyom már erre az érzésre, hogy teljesen elvesztem az önuralmamat, erőtlenül terülök szét az ágyon, és várom hogy pillanatok múlva bekövetkezzen az orgazmusom......

Rémülten riadok fel, és ülök fel, még talán egy aprócska sikoly is elhagyja a számat. Alig kapok levegőt, csak zihálok, izzadok, és a pulzusom az egekben van, majd kiszakad a mellkasom. Totál össze vagyok zavarodva, azt se tudom hol vagyok, pár pillanattal ezelőtt, még a szobámban voltam, és életem legnagyobb vágya látszott beteljesülni, most meg a nappali kanapéján vagyok, felöltözve.

- Ez meg mi a franc volt? - teszem fel magamnak a kérdést.

- Hihihihih! -gyerekes, de ördögien gonosz kacajt hallok magam mögül.

Ott ül Amanda, vagyis pontosabban csak a képzeletem szüleménye, és láthatólag nagyon jól szórakozik rajtam.

- Ez most mi volt? Te csináltad? - háborodok nagyon fel!

- Úgy tűnik, még is csak egymáshoz érhetünk! Az álmokban semmi se lehetetlen! - és mulat rajtam tovább.

- Akkor csak álom volt az egész?

- Ott a pont Zsenikém! - válaszol megalázóan.

- De miért tetted ezt velem? Mire volt ez jó?

- Miért ne? Nem erre vágytál? Csak megadtam neked amit akartál!

- De én nem erre vágyom, nem rád, hanem ő rá.

- Én meg mondtam az elején, hogy te ezt nem akarod, de nem hallgattál rám, most meg már késő.

- Mi az hogy késő?

- Létrehoztál, és soha többet nem fogsz megszabadulni tőlem.

- Miért mondod ez? Miért vagy ilyen gonosz?

- Én csak olyan vagyok mint ő!

- Frászt vagy olyan, ő nem ilyen, ő soha se lenne ilyen gonosz velem!

- Igazán?

- Igen, soha se bántana!

- Szóval most is itt van veled. Hol is van? - és járkál körbe a szobában mint ha tényleg keresné - Hova is bújhatott? Talán az asztal mögött, vagy a pult mögött? NEM! - kiált fel - Nincs itt! És tudod miért nincs itt? Mert gonosz! - förmed rám - Itt hagyott téged! Elment, szinte el se köszönt, kitalált valami ürügyet, hogy leléphessen, pedig nagyon jól tudta, hogy mennyire bele vagy esve, de őt egy pillanatig se érdekelte! - kiabál velem.

- De ő is sírt mikor elment, láttam rajt, hogy mennyire szomorú!

- Ohhhh, te naiv kis tyúk, azok csak krokodilkönnyek voltak, soha se szeretett, csak kihasznált, és eldobott mikor már nem kellettél neki, te meg megadtál neki szépen mindent amit csak akart!

- Nincs igazad! És nem akarom ezt tovább hallgatni! - fogom be a két kezemmel a füleimet, de ez semmit se segít.

- Fáj az igazság? Te is nagyon jól tudod, hogy ez az igazság!

- Nincs igazad! - suttogom, mert teljesen belefáradtam ebbe az egészbe - Ő is szeretett engem!

- Ha neked ez így jó, kapaszkodj csak ebbe a bizonyítattlan dologba.