A fordulópont

9. fejezet 3. (57.)

...

- Tündi! – hallom magam mögött a hangját, ahogy megfordulok ott áll mögöttem, félig nyitott kapuban – Pénteken este hivatalos vagyok egy galéria megnyitóra. Lenne kedved eljönni velem?

- Igen, ez nagyon jól hangzik, szívesen! – válaszolok boldogan.

- Nahh, lassan csak bele jövök! – vigyorog hozzá, még gyorsan odasiet hozzám, és egy kis ölelés mellé, ad még két puszit, majd ott hagy egy hatalmas mosollyal az arcomon, csak egyetlen egy bajom van, az még öt nap!

A napok igencsak vontatottan telnek! De már csak két nap, és a holnapi nap gyorsan is el fog telni, mindent egy napba fogok belesűríteni, fodrász, kozmetikus, műkörmös, egész napomat a külső megújulásomnak fogom szentelni, és remélem még bele fog férni, hogy vegyek magamnak egy új ruhát is, de arra még ott van a péntek délután is, bár nem szeretném az utolsó pillanatra hagyni azt se. Igazán ki akarok tenni magamért, és rám is fér már! Miközben tervezgetem a következő napomat, csipog a telefonom, biztosan Viki akar valami elengedhetetlenül fontosat! De hatalmas meglepetésemre Amanda az, több mint egy éve volt az utolsó üzenete.

- Szia! Most indulok egy futni. Csak egy laza kocogás, lenne kedved csatlakozni?

Legszívesebben azonnal rávágnám, hogy már indulok is, de egy éve nem mozogtam normálisan, és ismerem Amandát mint jelent a laza kocogás nála, úgy is versenyt csinálna belőle. Viszont mindennél jobban vágyom arra, hogy vele lehessek!

- Szia! Tudnod kell, hogy nagyon nem vagyok formában, igencsak valószínű, hogy pár méter után kifulladva esek össze!

- Nem hiszem én azt, de akkor te adod a ritmust.

Nem is értem miért húzom az időt, mikor már írás közben a szekrényből előszedtem az futós cuccomat, annyira szeretnék menni.

- Okés! Legyen! Megyek! Hol és mikor találkozunk?

- A régi park ahova szoktunk járni futni, a szokásos hely, és olyan fél óra múlva, az úgy jó?

- Ott találkozunk! – és már majd kiugrok a bőrömből, a hirtelen jött találkozó miatt.

Kapkodom is magam, öltözöm, és meg italt is kell összekészítem. Addig tökölődöm, míg sikerül késve elindulnom, de szerencsére csak pár percre van még gyalog is.

Már messziről kiszúrom, az egyik pad mellett nyújt, és egy rózsaszín tréningruha van rajt. Már majdnem ott vagyok mellette, de még mindig nem vett észre, ha jól látom zenét is hallgat. Egyik lábát felteszi a pad háttámlájára, és spárgázva nyújtja az izmait. Hát ez az ami nekem soha se fog menni, de ő mindig is nagyon hajlékony volt.

- Szia! – köszönök rá már teljesen közelről.

- Szia! Örülök hogy eljöttél! – ugrik oda hozzám, ölel meg szorosan, és ad két puszit!

Gyors bemelegítés után, tényleg laza kocogásba kezdünk, de nekem most még ez is sok, elég gyorsan kifulladok, tényleg nagyon kijöttem a formából.

- Ugye ez nem valami burkolt célzás akar lenni?! – szegezem neki a kérdést.

- Annyira sejtettem, hogy félreérted, sokáig csak hezitáltam, hogy elhívjalak e!? De örülök, hogy itt vagy! Mert ide mindig együtt jártunk futni, és nagyon fura volt nélküled!

- Ez most azt jelenti, hogy többször is vontál itt nélkülem?

- Én mindig ide járok futni, heti egy két alkalommal.