A fordulópont

9. fejezet 5. (59.)

...

- Na jó, látom ez így nem fog menni! Nekem ebből nagyon elegem van! Én most ennek itt véget vetek!

- Mit akarsz tenni? – emeli fel a fejét, hangja nagyon aggodalmas.

- Igen, azt hiszem ezt tényleg el lett cseszve! Azt hittem ekkorra már egészen máshol leszünk! De te nem ezt akarod, ami eléggé bánt! Szóval most megmutatom milyen amikor valaki nagyon határozott, és meglépem azt amit már rég meg kellett volna lépni! – még a hangom is tele van határozottsággal.

- De – de! Kérlek ne! – pánikol, és meg is van az oka rá – Gondold át! Adj még egy......

Egy gyors határozott mozdulattal lépek hozzá közel, és erősen átkarolom a derekát, és magamhoz húzom, és olyan keményen és vadul kezdem el csókolni, mint amikor ő szokott engem, amikor már nem bírja visszafogni magát. Bevallom, én is arra számítottam, hogy az újbóli első csókunk, finom lesz és puha. De nagyon bízom benne, hogy ettől észhez tér, és végre rájön, ő maga is, hogy én tényleg olyannak kedvelem amilyen igazából, az a határozott, sokszor kiszámíthatatlan vad csaj, akit tényleg szeretek! Érzem rajt a meglepődöttséget, szerintem nem erre számított. Hosszú másodperceken keresztül elernyedten pihen a karomban, ha elengedném talán összes is esne. De én nem adom fel, keményen csókolom, annak ellenére, hogy a legapróbb jelét se mutatja a közreműködésnek.

- Talán most kéne csatlakoznod! – veszem picit már poénosra ezt a kínosan morbid helyzetet.

- Baszki! Ezzel nagyon megleptél! Tényleg azt hittem, hogy fel akarsz rúgni mindent, és faképnél hagyni!

- Még mindig hülye vagy! Miért hiszed azt, még mindig, hogy nekem ez nem fontos? Ami fontos, azért megéri küzdeni! Szóval! Mi a véleményed?

- Egy pillanat, összeszedem magam! – felemeli mind a két kezét, és a tenyerével megtörli a szemeit, gondolom a könnyeket törli ki – Ez a véleményem! - kétoldalt megfogja az arcom, és most már a tőle elvárható határozottsággal csókol meg iszonyú keményen!

Igen pontosan ez az ami már nagyon hiányzott! Nem is tudom, meddig faljuk, öleljük, simogatjuk egymást szenvedélyesen a sötétben, de egyszer csak egy hatalmas ujjongásra és némi tapsolásra figyelek fel. Igazán nehezemre esik abba hagyni ezt a már nagyon hiányolt kellemes időtöltést! Amanda szemei csak úgy ragyognak a sötétben. Vagyis már nincs is sötét, sőt hatalmas fényárban úszik minden, mint ha nappali világosság lenne, akármerre nézek mindenhonnan erős fény jön, mint ha csak mi kettőnket világítana meg az összes reflektor. Persze nem így vagy, csak én érzem így egyszerűen nem szokott még hozzá a szemem ehhez az erős fényhez. Amandát ezt mit se zavarja, és újból puszilgatja csókolgatja azt a kevéske bőrfelületet rajtam amit nem takar semmilyen ruha. A kezei pedig simogatnak mindenhol, ezeket az erős kezeket még a sok réteg ruhán keresztül is jól érzem.

- Drágám! – remegem ki a szót – Gond van! – erre ő is leáll és néz rám közelről.

- Valami nem jó?

- Nem erről van szó! – és vágok hozzá egy picikét kínos arcot – De mindenki minket néz!

Erre ő is körül néz. Hát el se hiszem, hogy észre se vette, hogy visszajött az áram, és minden be van világítva.

- Azért nem mindenki! De, páran tényleg! – jelenti ki miután alaposan körbenézett, és meglát pár méterre tőlünk három fiatal srácot, akik iszonyú feltűnően bámulnak minket. Még tinédzserek, és láthatólag igazán élvezik a látványt, röhögcsélnek, sugdolóznak egymásnak, és az egyikük, elég esetlenül próbálja a telefonját életre kelteni, de annyira kapkod, hogy majdnem el is ejti.