Frissítés!
2020.07.25
Ma hajnalban a Watti is magáhoztért, és 6 nap alatt sikerült megfogalmazniuk egy levelet, én már megkaptam. Lényeg ugyan az amit eddig is tudtunk, de van benne egy nagyon fontos információ, amit azt hiszem én is említettem valahol, hogy a jelszavakat titkosítva tárolják, szóval hiába lopták el sok mindent nem tudnak kezdeni vele. A titkosítás feltörésétől pedig nem kell aggódni, az szinte lehetetlen. (Nem olyan mint a filmekben, hogy fél perc alatt végigfut egy csík és már kész is, egy jobb titkosítást, nem hogy évek alatt nem lehet feltörni, a mai technikával inkább százezer években kell gondolkozni.)Pánikra semmi ok.
De úgy gondolom a Watti hű maradt önmagához, hogy komunikáció terén egy nulla, azért illett volna egy gyors kör e-mailt összedobni, és megnyugtatni a felhasználókat, hogy nincs gond, és nem egy harmadik féltől megtudni, hogy hoppá valami történt.2020.07.23:
Ma totális véletlenségből, böngészőből léptem be a wattira, és a böngészőm (Firefox) figyelmeztetett, hogy incidens történt a wattinál és, ellenőrizzem, hogy én is érintett vagyok e a dologban. És hát igen, megszerezték a jelszavamat. (Vicc az egészben, hogy én magam se emlékszem a jelszavamra. XD) De azért én megváltoztattam, hát egy olyanra amit tudok. (Most még!) XDhttps://monitor.firefox.com/
Itt tudjátok ellenőrizni, hogy a saját fiókotokat. Semmit nem kér, csak e-mail címet. Az alapján megtörténik a keresés, és ha felugrik a Wattis logó, hát akkor igen gond is lehet.
Ami számomra nagyon fura, hogy a betörés még 2020 június 29-én történt, és csak majd 3 héttel később fedezték fel 2020 július 19-én. De már azóta is eltelt 3-4 nap, és hát én semmilyen értesítést nem kaptam arról, hogy "Hé te! Úgy néz ki ellopták a jelszavadat tőlünk, szóval változtasd meg!" Persze a hirdetéseket, tudják tolni az arcomba ezerrel...
Mindenki tegyen belátása szerint.
Még egy apróság, az előző részben rosszallóan jegyeztem meg, hogy átkerült a történet a felnőtt irodalomba, és így a 17 év alattiak nem tudnak rákeresni a történetre. És most eszeveszett watti nyomkodás közben (jelszóváltoztatás) fedeztem fel, hogy elméletileg ezt ki lehet kapcsolni. Telefonon alul a Home gomb (bal alsó kis házikó) majd jobb oldalon a felső sarokban a profilkép mellett kis beállítások gombra rányomva a legfelső kapcsolót kell jobb oldalra húzni. Nekem eddig is megjelentek, szóval nem tudom, hogy ez 17 év alatt is működik e?! Ha valaki kipróbálja és jó így neki, akkor jelezze felém. :D
VOUS LISEZ
A fordulópont
Roman d'amourA történet egy "depis csaj"-ról szól, akinek érdekesen alakul egy tanulmányi kirándulása, mikor összeismerkedik az iskola legmenőbb csajával. Az egész történek kitaláció, de azért van pár elem amit az életemből merítettem, egy történet, egy helyet...