Egy pillanat alatt fordul meg, és tényleg nem hazudott, pontosan olyan amilyenre emlékezek rá. Még az a fura huncut mosolya is amit úgy imádok benne. Olyan élethű, az egész, hogy lépek fel az ágyra, és indulok meg feléje, hogy az ölébe ugorjak, az ágy szélén még jól el is rugaszkodom. Az egész esemény olyan mint egy lassított felvétel, repülök feléje, és még a kezemet és lábamat is kitárom, hogy könnyen el tudjon kapni. De ő nem tárja ki a kezeit, sőt ugyan úgy karban tartja, és elég szomorú arccal néz rám!
Ahogy térek magamhoz az alvásból, az első értelmes gondolatom az, hogy olyan rég aludtam ilyen jót, teljesen kipihentnek érzem magam. Jól, hosszan, és kényelmesen aludtam, olyan érzésem van, hogy kipattanok az ágyból és azonnal megváltom a világot, olyan energia mennyiség lakozik most bennem. Csak ez a fura szag ne lenne, hova tűnt, a lakásomat folyton átjáró levendula és vanília illat? Ennek meg olyan szaga van mint a felmosó víznek, fertőtlenítő vagy hypo, ahhh, undorító, már szúrja is az orrom, és köhögnöm kell. Olyan furák ezek a fények, még elég homályos a látásom, de az biztos, hogy itt nagyon világos van, és ezek a zajok! Otthon, szinte síri csend van, itt meg emberek kiabálnak a távolban, és fura tányér csörömpölés. Fura a terem is, olyan magasan messze van a plafon, és ezek a lámpák, hosszúak és rácsosak, és ránézésre is legalább harminc évesek, de inkább több, lehet, hogy sokkal több. A takaróm fehér, mondanám, hogy hó fehér, de nem az, inkább olyan tört fehér, érintésre picit puha és kemény egyszerre. Hát ez biztosan, nem a saját lakásom, és nem is a saját ágyam, de akkor meg hol vagyok?
- Jó reggelt drágám! – talán engem köszönt, egy idegen hang a jobb oldalamról.
A hang felé fordulok, és ahogy egyszer Amanda fogalmazott, egy nyolcvan és a halál közt lévő öreg nénike vigyorog rám, hát igencsak hiányos fogsorral, de annál boldogabb tekintettel. Csak nézek rá bamba fejjel, hogy ő meg mit keres itt, közben borzalmas sebességgel jár a keze, mint ha valamit tekergetne az ujjai között, de nem tekerget, hanem valami sálat vagy sapkát köthet, az alakjából ítélve. Illedelmesen szeretnék visszaköszönni neki, de egy hang se jön ki a torkomon, úgy ki van száradva. A romos éjjel szekrényen van egy pohár víz, gyorsan kapok érte, és sikerül is egy picike kortyot leerőltetni a torkomon, a következő más sokkal könnyebben megy.
- Jó reggelt magának is! – másodjára már sikerült megszólalnom, igen csak rekedt hangon.
- Ne aggódj drágám, azonnal itt van a nővérke!
Hát eddig is a legerősebb tippem az volt, hogy egy kórházban vagyok, de hogy jön a nővérke, így már szinte biztos, hogy ott vagyok, na de hogyan kerültem ide?! Egyszerűen nem emlékszem semmire se. És miért fáj ennyire a fejem? Önkéntelenül nyúlok a fejemhez, de nem a hajamat érzem, hanem valami furát, be van kötve a fejem.
- Mi történt velem? – teszem fel a kérdést, csak úgy magamnak.
- Aranyoskám, én azt nem tudom, mikor tegnap idekerültem, maga már itt volt.
- Tegnap? Már tegnap is itt voltam? Mióta vagyok itt? És miért nem emlékszem semmire se?
- Én azt nem tudom de a kis barátnője biztos hamarosan visszatér, hát ha ő többet tud mint én! - mondja mellettem a nénike megint, de én még mindig bárgyú mód nézek ki a fejemből.
- Barátnőm? – kérdezek vissza halkan.
- Tegnap egész nap maga mellett volt, nagyon aggódott magácska miatt!
Olyan álomszerű minden amire emlékszem, annyira fura, mint ha meg se történt volna, csak álmodtam volna az elmúlt időszakot. Egy pillanatra felcsillan a szemem. Lehet, hogy tényleg csak álom volt ez az egész? Mit nem adnék érte, ha csak egy rossz álom lett volna, és Amanda volt az aki velem volt egész nap, ki más lehetett az? Izgatottan ülök fel az ágyban, azonnal tudnom kell, hogy ki volt az!
YOU ARE READING
A fordulópont
RomanceA történet egy "depis csaj"-ról szól, akinek érdekesen alakul egy tanulmányi kirándulása, mikor összeismerkedik az iskola legmenőbb csajával. Az egész történek kitaláció, de azért van pár elem amit az életemből merítettem, egy történet, egy helyet...