A fordulópont

1. fejezet 7. (7. rész)

- Nem hiszem el! – kiáltok fel!

- Akkor jöhet a büntetés! – mondja gúnyosan Szilvi.

Megint összebújnak és suspitolnak.

- Megszületett a büntetés! És durva lesz! És ne feledjétek, ezt már teljesíteni kell! – és nevetnek a lányok.

- Rendben, halljuk, és legyünk túl rajta. – próbálom sürgetni őket zavaromban.

- Okés, csak annyi lesz a dolgotok, hogy 10 másodpercen keresztül puszilgatjátok egymást!

- Ennyi? Ez nem vészes! – fordul felém Amanda.

- Aha, nem is értem valami durvábbra számítottam

- Várjunk csak! – vág közbe Szilvi – Azt mondtam, hogy a szájra kell adni a puszikat? – és vigyorognak mind a ketten.

- Nem-nem-nem-nem.. – tiltakozom ismételten – kizárt dolog!

- Ezt nem kérhetitek! – tiltakozik Amanda is.

- Beszariak! – kiabálja Szilvi.

- Mondtam, hogy nem merik megcsinálni. – mondja a másik lány.

- Figyu csajok! Ti akartátok ezt, ti szabályaitok, ti vesztettetek, és most ti fogtok szenvedni!

- Sajnos teljesen igazuk van. – fordul felém Amanda.

- Tudom, de nem hiszem, hogy meg tudom tenni.

- Majd én csinálom, az én hülye ötletem volt, te csak maradj nyugton.

- Csináltál már ilyet?

- Fiúkkal sokszor, lánnyal soha. – feleli Amanda.

Igaz még alig ismerem, de most először látom bizonytalannak ezt a mindig magabiztos lányt.

- Kész vagy?

- Nem, de legyünk túl rajta. – válaszolok nagyon bosszúsan.

Közelebb lép hozzám. Kezeivel, megfogja az arcomat két oldalon, és lassan közelíteni kezd. Csak a vörös ajkait figyelem, ahogy egyre közebb ér. Remegni kezd a lábam talán a félelemtől, vagy az izgalomtól, vagy nem is tudom. De akkor megérzem a számon a puha ajkait. Alig érezhető apró puszikat ad a felső majd az alsó ajkaimra. Elindul mélyen bennem egy jólesőérzés. Olyan finoman, érzékien csinálja, hogy úgy érzem, beindulok tőle, szégyen és izgalom érzet keveredik bennem. Csak tíz másodpercről volt szó, de olyan érzésem van, mint ha hosszú percek óta tartana. Elönti a testemet egy feltartozhatatlan érzés, hogy én is megpuszilgassam csodás ajkait.

- Lejárt az idő, ha gondoljátok! – kiabál valaki a háttérből nevetve.

Azonnal elfordul Amanda tőlem, még egy pillanatra se látom az arcát. Teljesen elöntenek az érzések, miközben a lányok a háttérben ujjonganak, tapsolnak, és különféle jelzőkkel illetnek minket. Teljes mértékben elszégyellem magam, túl sok ez már nekem. Iszonyúan felzaklat ez az egész, továbbra is erősen kavarognak bennem az érzések, de az agyam ellenáll, hogy ez egyáltalán nem helyes, de mélyen belül egy részem iszonyúan élvezte. Pánik hangulat lesz úrrá rajtam, és a sírás is kerülget, úgy érzem megfulladok, levegőre van szükségem. Kirohanok a teremből, és pánikolva keresem a kijáratot, meg vagyok zavarodva, és a helyet se ismerem, de azért találok egy ajtót, ami egy kerthelyiségbe vezet. A friss hideg levegő kicsit segít, de nem tudok lenyugodni, csak járkálok össze-vissza, mert az egyetlen kijárat az ahol bejöttem, és oda egyenlőre nem akarok visszamenni. Zúg a fejem, és össze-vissza kavarognak a gondolataim, le kell ülnöm, mert ha nem ülök le, akkor összeesem. Végül elsírom magam, de talán ez kell is ahhoz, hogy megnyugodjak. Már jó ideje pityergek egyedül, egy kis eldugott zugban, mikor valaki a hátamra terít valamit.