Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

8. Baleset

Este korábban abbahagytam az írást. Nem csak azért, mert fáradtnak éreztem magam, hanem azért is, mert nem ment. Egyszerűen képtelen voltam továbbírni onnan, hogy beborultak az ágyba. Tudom, hogy össze kell szednem magam, mert a következő jelenetben lesz egy csúnya veszekedésük, ami miatt a férfi erőszakot fog alkalmazni, és így elveszíti a lányt, de ha így folytatom, nem fogom tudni megírni.

Mivel most jelent meg a könyvem, így a következő határideje nagyon messze van, én mégsem bírok szünetet tartani. Hogy miért? Mert félek. Nagyon. Ha egyszer abbahagyom, mondjuk több napra, ki tudja, mi fog történni. Vajon rá fogom tudni venni magam, hogy újra leüljek, és írjak? Hogy kiírjam magamból mindazt, amit érzek, amit gondolok? Nem fog az ihlet, és az ötlet egyszeriben eltűnni a fejemből? Nem merem letenni erről, mert ha nem írok.. Akkor lényegében semmi sem vagyok. Ez az egyetlen, amihez értek, ehhez kell ragaszkodnom.

Tanultam pár órát, majd elaludva a jegyzeteimen reggel már az órámra keltem. Gyorsan lezuhanyoztam, és hajat is mostam, majd megpróbáltam egy olyan kontyba fogni, hogy Young Mi-nek is legyen egy zavartalan napja. A busz kicsit késett, mivel a város szinte beállt, a közlekedés rosszabb volt, mint eddig bármikor, és mikor már azt hittem, kiugrok az ablakon, és elsétálok az egyetemig, mert úgy hamarabb odaérnék, ismét elindultunk. Az idegeim már pattanásig feszültek, mikor leültem a padba.

- Nahát. Elővetted a fésűdet? - simított végig a hajamon Young Mi, mikor meglátta, hogy csak pár tincs lóg ki, mivel azok nem érnek el a hajgumiig.

- Nem kell pimaszkodni. Néha nekem is meg kell lepjelek. - nyújtottam ki a nyelvem.

- Én megleptem magam. Tá-dám! - vette elő táskájából azt a könyvet, amit tegnap Jimin is olvasni akart. Ha jól látom, most is az van a kezében. Még köszönni sem köszönt, annyira belemerült a részletekbe. Vagy csak megsértődött rám valamiért, és nem akar észrevenni? Mondtam tegnap olyat, amivel megsérthettem az érzéseit? Már nem emlékszem..

- De jó! Ezek szerint egész nap unatkozni fogok.. - váltottam át a mondat végére gúnyos hangnembe. Young Mi csak vállat vonva kinyitotta a könyvet, és meglepve fogadta a szokatlan köszönetnyilvánítást, amit eddig még egyetlen művembe sem építettem bele. De most, valamiért úgy éreztem, muszáj szólnom az olvasóimhoz, hogy attól még, hogy nem ismernek, és nem mutatom magam, nagyon sokat jelentenek nekem. Mivel nem vagyok a szavak embere, leírni sokkal jobban tudtam.

Young Mi olvasni kezdett, én pedig amíg be nem ért a tanár, inkább zenét hallgattam. Olyan rég hallottam már fülese keresztül számokat, hogy késztetést éreztem elénekelni az összeset, de meg kellett fegyelmeznem magam, elvégre emberek között voltam.

Kész röhej volt ez a nap is. Az volt a legnagyobb szórakozásom, hogy néztem a barátnőmet, ahogy éhesen falja szemeivel a lapokat, és az utolsó órára ki is olvasta a több mint háromszáz oldalas könyvet. Fejem rázta, mikor becsukta, és elégedetten felsóhajtott.

- Kinyírom ezt a nőt.

- Olyan szar volt? - vágtam vissza.

- Megvesztél? Kurva jó volt! De ő az az író, aki számomra eléggé kiszámíthatatlan. Azt hittem, a csaj megmarad annak a szende szűz kislánynak, aki egyetlen egy félénk pillantásával felizgatja a pasit, de ehhez képest elég nagy parti állat lett. - a lehető legfinomabban fejezte ki azt, hogy egy szexéhes nővé vált a történet elején még eléggé tapasztalatlan lány. Csupán csak egy párkapcsolata volt, és az is rosszul végződött, épp ezért nem akart többet, de amint lefeküdt a főszereplő férfivel, rögtön rájött, hogy a szex lehet élvezetes is. Milyen kár, hogy ez csak a történetekben van..

- Azt hiszem, csalódott leszek a jövő héten.

- Miért? - fordultam felé, és vettem hátamra a táskámat, hogy közben elindulhassunk.

- Mert Shayla nem fog eljönni. Úgy beszélnék vele. Persze tudom, hogy ez aznap nem fog bántani, mert olyan emberekkel leszek körülvéve, akikért rajongok, és minden könyvüket olvastam de.. Tudod, jó lenne minél többel találkozni.

- Ő csak egy a sok közül. Ott lesz például Rose. Őt is nagyon szeretted. Egy éve minden egyes nap róla áradoztál.

- Igen, de csak azért, mert egy ilyen névvel nem hinné az ember, hogy egy hetero férfiről beszélünk Amúgy is, olyan jól néz ki, hogy ha a könyveit olvasom, mindig őt képzelem a férfi szerepébe.

- Jó, oké, nem vagyok kíváncsi a perverz fantáziádra! - nevettem fel, és bokszoltam vállon. A lépcsőfordulóba érve meghallottuk, hogy fent valami irtó nagy galiba lehet, ugyanis az egyetem az ő hangjuktól zengett. Nem ismerem őket, gondolom felsőbb évesek, de eléggé dühös lehet a férfi, elhallgatva a felénk közeledő trappolását. Arrébb akartam állni, hogy elférhessen, mert láttam, hogy a lány utána fog jönni, és nem akartam én lenni a zavaró tényező, aki miatt nem éri utol élete szerelmét, de már túl késő volt.

A férfi fogát csikorgatva haladt el mellettünk, olyan hévvel, hogy nekem jött, pontosabban a karomnak, ami miatt én kiestem az egyensúlyomból, és több mint nyolc lépcsőfokot bukfenceztem, amíg le nem értem a földszintre. A fejemet sikerült megvédenem a kezemmel, de emiatt a csuklóm rettenetesen sajogni kezdett, a bokámról nem is beszélve.

- Jesszusom, jól vagy? - guggolt le mellém Young Mi, azzal a fiúval, aki nekem jött. Arca teljesen kétségbeesett, szinte már könnyek ültek a szemében, mikor megfogta a vállamat.

- Ne haragudj! Nem akartam neked menni. Kérlek bocsáss meg.

- Semmi baj, előfordul. - jelentettem ki fájdalmasan, és elhúzódtam tőle, hogy ne érjen hozzám. Nem bírtam elviselni a bokámban keletkező égető fájdalom miatt.

- Fel tudsz állni? - kérdezte a lány, én viszont őszintén megráztam a fejem. Nem szeretek panaszkodni, vagy kimutatni, ha fáj valamim, de bassza meg, ez kibaszottul fáj!

- Gyere, elviszlek az orvosi szobába. - már épp nyúlt volna értem, mikor én erőtlenül ráütöttem a kezére, és eltoltam.

- Nem kell segítened, köszi. - ekkor pillantottam fel az engem körülvevő tömegre, akik szépen lassan kettéváltak, utat engedve Jiminnek. A férfi meglepődve mért végig és guggolt Young Mi mellé, mintha tudta volna, hogy mi történt.

- Tartsd meg a lábát. - mondta barátnőmnek, aki bólintott, és óvatosan becsúsztatta tenyerét a bokám alá, miközben Jimin a térdhajlatom alá, és a hátamra fogva felemelt. Rögtön a nyakába kapaszkodtam, mert féltem, hogy leejt, de a dühöm nagyobb volt, mint a félelmem.

- Neked sem kértem a segítséged!

- Az lehet, viszont nem akarom végig nézni, ahogy egy lány elkúszik az orvosi szobáig. Tedd félre a büszkeséged, és ne mocorogj, mert ha eltörött a lábad, csak rosszabb lesz tőle. - válaszolta határozottan, és elindult.

- Nem törött el. - mondtam még mindig szorosan a nyakára fonódva, miközben néztem, ahogy eltávolodnak az emberek.

- Tényleg nagyon sajnálom! - mondta el még egyszer az ismeretlen férfi. Jimin megtorpant, és odafordult hozzá. Láttam, amint az arcán eluralkodik a harag, és olyan mérhetetlen gúnnyal néz a férfire, mint egy darab rongyra.

- Már bocs, de épp eleget segítettél neki. Az lesz a legjobb, ha békén hagyod. - szerencsétlen fiú lábai a talajba gyökereztek Jimin mély és szigorú hangjától. Én is meglapultam a karjaiban, és engedtem neki, hogy bevigyen az orvosi szobába, majd letegyen az ágyra.