Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

26. Mi történik?

Nem volt túl sok kedvem, de el kellett jönnöm Soo Min-től. Jól éreztem magam a társaságában, azt kívántam, bárcsak örökké tartana az a pillanat, mikor mind a ketten nevetve beszélgettünk valamilyen érdektelen témáról. De az idő nem volt kegyes hozzám, szépen lassan beesteledett, nekem pedig haza kellett jönnöm.

Otthon amint beléptem a házba, megcsapott az erős alkohol szag, de mégsem volt olyan intenzív, mint általában. Ezek szerint nincs itthon. - állapítottam meg nagyot sóhajtva.

- Jajj, Jimin! Merre voltál? Teljesen eláztál! - toppant mellém anyám a semmiből, majd levette rólam a kardigánom, és rögtön a fürdő felé indult.

- Az egyik barátomnál voltam. - mondtam sejtelmesen. Megint sántikál, ráadásul hosszú nadrág van rajta annak ellenére, hogy meg lehet pusztulni a házban a melegtől. Amint utol értem, leguggoltam mögé - mivel ő épp a mosógépet pakolta be - és felhúztam térdéig a lenge anyagot. Rögtön megláttam, mit akar takargatni, és hirtelen olyan harag gyúlt fel bennem, hogy tombolni tudtam volna.

- Kérlek Jimin.. Hagyd rá. Jól vagyok.

- A francokat vagy jól!- kiáltottam vissza, amitől anyám összerezzent, én pedig beletúrtam a hajamba, és hátat fordítva neki megpróbáltam lenyugodni. Nem rajta kell kitöltenem a mérgem. - Miért nem vetünk véget ennek anya?

- Ezt már megbeszéltük. - válaszolta, de ez most nekem nem volt elég. Válaszokat akartam, olyat, amit el is tudok fogadni.

- De hiszen bánt téged! Meddig akarod hagyni neki?

- És te, mit akarsz csinálni? Tudod jól mi történne, ha apád nem lenne velünk. - anya mindig is kishitű volt. Ő beérte a rosszal, a selejttel, és minimummal is. Ha apától elválna, és elköltözne, a mostani munkahelyén kapott fizetése nem tudná fedezni azt a kiadást, amire létszükséglete lenne, ezért habozik. Ezért vár. Számtalanszor mondtam már neki, hogy keressen másik állást, elvégre őt bárhová felveszik a kedves arca, a segítőkészsége, és a tanulékonysága miatt. - Menj, zuhanyozz le. Addig melegítek neked vacsorát.

Bólintottam, és tettem, amire kért. Számtalanszor lejátszódott előttem az a jelenet, hogy véresre verem mind a kezem, mind az apám arcát, hogy végre észbe kapjon, de nem lenne értelme. Őt már soha nem fogom visszakapni olyannak, amilyen volt. Tulajdonképp már nem is fáj, hogy elvesztettem, csak ne bántaná az anyámat!

---------------------------

Hétfőn alig vártam, hogy találkozzak Soo Min-nel. Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy ha meglátom, rögtön jobban leszek. Elvonja a figyelmem, még azzal is, ahogy lélegzik, és ez nagyon tetszik. Egyik egy nő sem volt rám ekkora hatással, pedig jártam párral.

Nem lepődtem meg, mikor megláttam. Egy kék kockás volt rajta, szürke farmerral, kontyba fogott hajának tincsei itt-ott kilógtak, ezzel azt a látszatot keltve, mintha kócos lenne, de épp ez adta a báját az arcának, ahol ott virított a szemüvege. Nem tudom, miért rejtőzködik ezek mögé, de élvezem, hogy én láthattam őt ezek nélkül. Már nem is akarom, hogy levegye. Akkor ne hordja, mikor velem van, kettesben.

- Remélem nem lettél beteg. - néztem fel rá, mikor bemászott mögém.

- Nem én áztam el kétszer. - vágott vissza, kinyújtott nyelvvel. Young Mi-hez fordult, és megölelte, majd kinyitotta a füzetét, és felírta a dátumot. Mintha csak általánosban lennénk.

Ez a nap is átlagosan telt, azt leszámítva, hogy sokkal jobban unatkoztam a média órákon, mint máskor. Valahogy hiányzott a lány közelsége, hogy mellettem ül, és tudtam, hogy ennek rossz vége lesz. Nem függhetek ennyire valakitől, aki nem érez így irántam. Még. Remélem, nem fogom elijeszteni, és egy nap majd tényleg komolyan veszi, hogy kezdem megszeretni.

Mivel úgy is arra megyek haza, gondoltam elkísérem a buszmegállóig Soo Min-t, ezért kicsöngetés után visszamentem a termünkbe, de a lány már nem volt ott. Egyedül Young Mi pakolászott a mi sorunkban, miközben a többiek még nagyban bandáztak hátul. Odamentem hozzá, de az egyel lejjebb levő sorba, és felkönyököltem az asztalra.

- Hol van Soo Min?

- Nem tudom. - vont vállat, és rázta meg a fejét értetlenül. - Valaki jött érte, és a tanár azt mondta neki, hogy elmehet. Nem láttam, ki az, és még csak tippem sincs, hogy hova mehetett. - magyarázta. Kíváncsi lennék, ki volt az. Lehet, hogy Taehyung? Mondjuk annak nagyobb hangja lett volna, és én kinézem abból az emberből, hogy beállít az óra közepére, és úgy kéri el a lányt. De miért is akarta volna elvinni? Másra azonban nem tudok gondolni. Az Öccse? A bátyja? Nem, az sem lehet, elvégre mondta, hogy csak ritkán találkoznak. Remélem nem az a HanBin gyerek! Eddig annak örültem, hogy nincs vetélytársam, nehogy ő is most találja ki, hogy be akarja cserkészni a lányt, mert abból nagy galiba lesz!

Mivel Young Mi-nak is arra volt dolga, így most vele sétáltam el addig az utcáig, ahol nekem le kell fordulnom. Örülök, hogy ott van Soo Min-nek, mert igazán vicces, és megértő barátja, ahogy láttam. Persze, vannak kisebb veszekedéseik, amiket szerintem csak a poén kedvéért csinálnak, de ezt leszámítva mindig remekül kijöttek. Még a Shayla-s eset után is, amin még mindig nem lendültem túl. Tényleg csak arról lenne szó, hogy ismeri az írónőt?

A Young Mi-val való barátságából kiindulva, az a nő nem lehet annyira közel hozzá, elvégre még sosem mesélt nekem más barátnőjéről. Tény, ami tény, eddig azt sem tudtam, hogy van egy bátyja, és egy öccse, ráadásul a szüleiről még mindig nem tudok semmit, de ezt szerintem nem is fogom firtatni. Én sem szereket róluk beszélni, ezért majd akkor csak akkor lesz téma, ha ő hozza fel.

De akkor is furcsának tartom, hogy ennyire kiállt érte. A magyarázata stabil volt, de találkoztam én már olyan nővel, aki szemrebbenés nélkül hazudott mindenkinek mindenről. Soo Min nem hiszem, hogy ilyen, csak van valami, amit annyira el akar titkolni, hogy lehet, még magának se vallja be. Nem akarok én lenni a hős életbölcsesség osztó az életében, csak meg szeretném fejteni a lányt, és ezáltal közelebb kerülni hozzá. De nem hagyja.

Szerencsére apám ma is úgy gondolta, hogy nem jön haza, így anyámmal nyugodtan telt az este. Vacsorát főztünk, kicsit beszélgettünk, majd elküldtem aludni, mert látszott rajta, hogy alig bírja nyitva tartani a szemét. Ez is nagyon aggaszt, de az még dühít is, hogy nem tudok érte mit tenni.

Másnap beérve az egyetemre rögtön megtorpantam, és leülve Soo Min helyére, Young Mi-hez húzódtam. A lány kisebb szívinfarktus után egy ,,bazd meg" mosollyal az arcán nézett felém, és érdeklődő tekintettel kérdezte némán, hogy mi a halált akarok.

- Összevesztetek? - mutattam el a másik irányába. Igazából szívem szerint egyenesen Soo Min-hez mentem volna, aki száműzte magát a sor közepére, jó messze tőlünk, meg úgy mindenkitől.

- Mikor bejött, még csak rám sem nézett. Leült oda, és azóta meg se mozdul. - Soo Min a kezével próbálta takarni az arcát, azt az illúziót keltve, hogy csak a fejét tartja vele. Nem lehetett semmi mást látni a lányon, csak ahogy veszi a levegőket. - Nem akartam oda menni, mert.. Biztos oka van annak, hogy most kicsit egyedül akar lenni. Majd elmondja, ha akarja.

Akaratlanul is összekötöttem ezt az egészet a tegnappal. Rossz hírt kapott volna, ami ennyire megborította? Nem akarok neki még több fájdalmat okozni, de segíteni szeretnék rajta. Odamenni, megölelni, és megkérdezni, hogy mi történt. De mi van, ha ezzel csak még jobban tetézem a bajt?