Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

34. Fájdalmas tekintet

- Szóval. Milyen elképzelésed volt, a szereplőket nézve?

- Várj, itt akarod megszerkeszteni őket?

- Igen. Arra is van egy külön program. Nem hiszem, hogy ma annál tovább jutunk, de legalább az kész lesz. Nézd csak. - letette kicsibe az előtte levő megnyitott fájlt, majd rákattintott egy másikra, ami már kicsit rendezettebb volt, de itt is rengeteg dolog volt, amit átnézni se bírtam. Én karakter programnak hívom, mert ez jobban illik rá. A lényeg az, hogy meg van adva egy alap séma, és azt olyanná formálod, amilyenné akarod. Látod ezeket a pontokat? - bólintottam, miközben igyekeztem a szememmel követni az egér jelet. A pontok az emberi ízületeket jelképezték, legalábbis nekem arra emlékeztettek, elvégre csak ott voltak. - Ezek arra valók, hogy majd ha kész lesz, mozgatni tudjuk őket. Minden másodpercet elmentünk, és a végén összerakjuk, így az megjegyzi, és elkezdi ismételgetni a mozzanatot.

- Mi? Bassza meg, akkor ez évekig fog tartani! Egy perc kell, ezt meg másodpercenként állítgatni kell.. Le kell csökkentenem a karakterszámot.

- Miért, mennyit írtál?

- Négyet, de így csak ketten lesznek. Úgyis ők a lényegek. - Jimin csak bólogatott, egyetértve az ötlettel. - Szerintem a lánynak legyen rövid fekete haja, és kék szeme.

- Miért pont ez?

- Mindenbe bele fogsz szólni? - kérdeztem, de direkt úgy, hogy véletlenül se vegye sértőnek, vagy felháborodottnak. Nem bántani akartam, csak kibukott belőlem a kérdés.

- Elnézést főnökasszony. - mosolyodott el, és már adta is az utasításokat a programnak, ami elkezdte megjeleníteni a lehetséges haj és szem típusokat.

Kerek egy órába telt, mire mindent, de tényleg mindent beállítottunk a két karakteren. A végén Jimin bejelentette, hogy nem játszom tisztességesen, mivel a férfi karakter úgy néz ki egy az egyben, mint ő, a nőit viszont én nem engedtem átformálni magamra. Az maradjon csak meg olyannak, amilyennek elképzeltem.

- Megyek, iszok valamit, mindjárt jövök. - szerintem nem fogta fel, mit is mondtam neki. Üveges tekintettel meredt a monitorra, és egy aprót bólintott.

Az anyja még mindig a konyhában sürgött-forgott, de az étel már az asztalon volt. Édes illatot éreztem, és mikor beléptem a helyiségbe, megláttam a tepsiben heverő sütiket, amitől még a nyál is összefutott a számban. Még a kirakatban sem ilyen szépek.

- Oh, éhesek lettetek? - fordult felém, de mikor mögém pillantott észrevette, hogy egyedül vagyok.

- Csak szomjas lettem.

- Mit adhatok? Van kóla, sprite... - hátra pillantott a pulton levő üvegekre, de mivel sötét színük volt, így nem lehetett látni, hogy mi és mennyi van benne - Talán még szörp is, de tudok csinálni kávét...

- Egy pohár víz elég lesz, köszönöm.

- Ne szerénykedj, mert a végén téged is megtömlek.

- Is? - kérdeztem vissza óvatlanul, mire elmosolyodott.

- Jimint is mindig tömni kellett kiskorában. Erre jó a fakanál. Szóval, mit kérsz?

- Szörpöt, ha lehet. - válaszoltam katonásan, elvékonyodott hanggal. Ebből a nőből is mindent kinéznék, csak a diktátor jellemet nem. Azt asztal felé intett, én pedig helyet foglaltam, és vártam, hogy elkészítse. Kicsit rosszul éreztem ez miatt magam, de ez biztos azért volt, mert nem sokat vagyok másoknál vendégségben.

Mikor kész lett, megfordult, és letette elém, de én nem tudtam a pohárra nézni. Haja ismét az arcába hullott, de abban a pár másodpercben, amit a fordulással töltött, a tincsei fellibbentek, ezzel utat engedve tekintetemnek az arcához. Fel volt dagadva, és már-már lilás foltok voltak rajta. Tudom, hogy ilyenkor illik másfele nézni, és úgy tenni, mintha nem lenne ott semmi, én mégsem tudtam levenni róla a szemem, amit észre is vett.