Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

41. Családi ügyek

 Egész este nem aludtam semmit. Képtelen voltam bemenni a szobába, mer tudtam, hogy még ha a lámpákat nem is kapcsolom fel, az apró csillagok világítani fognak a fejem fölött. Nem volt elég, hogy így is minden percben Jiminen gondolkodtam, még arról is ő jutott volna eszembe, és erre nem volt szükségem. Inkább lementem a kanapéra, bekapcsoltam a tévét, és hagytam, hogy az ilyenkor leadott agyzsibbasztó műsorok teljesen elvegyék a maradék ép eszem.

Nem akartam gondolni semmire, mégis felötlött bennem a tegnap. Túl gyors volt minden. A rendőrök megjelenése, a kirohanásom, Jimin válasza.. Nem is tudtam átgondolni, mi történik, mit cselekszem, csak mentem a fejem után. De most, hogy higgadtan megfontoltam mindent, nem bánok semmit. Jimin elképzelni se tudja, hogy abban a fél percben mekkora dilemma volt nekem eldöntenem, hogy ki mellé álljak. Árulásnak éreztem volna, ha nem állok ki mellette, és hagyom, hogy gyanúsított legyen. Ráadásul akkor sokkal többet kellett volna találkoznom a rendőrökkel, és Ji Soo-t is zaklatták volna.

De ez nyilván nem történt meg, mert Jimin ismerte a főfelügyelőt, amin őszintén, már meg sem lepődök. Örültem, hogy akkor úgy döntöttem, rögtön átmegyek hozzájuk, mert ha öt perccel később érek oda, mikor már lerakta a telefont, soha az életbe nem tudom meg az igazságot. Jimin nem mondta volna el nekem, csak hagyta volna, hogy elmenjünk a bíróságra, és elítéljék az apját. Lehet, hogy megérdemli, de nem így kellett volna megoldani. Ez a módszer nekem is, és minden bizonnyal Ji Soo-nak is fájt. Még mindig gondolkodok azon, hogy mit kellene neki mondanom. Hogy hogyan kellene elmagyaráznom neki, mit érzek. Van egyáltalán értelme? Épp ezt akartam anno elkerülni. Egy párkapcsolat ezzel jár. Eddig minden szép volt, most pedig kezd lefelé húzódni az a vonal, amit nagy nehezen egyenesben tartottunk.

Lassan már tíz óra felé járt az idő, így okát láttam a felkelésre. Pizsamában csörtettem le a lépcsőn, és nyitottam ki a hűtőt, ami már csak azért sem volt jó ötlet, mert amint megcsapott a hideg, rögtön tüsszentettem egyet. Remélem nem vagyok olyan gyenge, hogy ennyitől megfázzak. Semmi kedvem a szilveszteremet lázasan tölteni, még ha ezek után egyedül is fogom. Bedobtam két virslit a mikróba, majd elővettem a kenyeret, és nyomtam a tányérra egy kis ketchupot. Amint a mikró jelzett, hogy kész van a kajám, rögtön kivettem, de leülni már nem tudtam az asztalhoz, ugyanis csengettek. Az ajtó felé néztem, mintha így meg tudnám, ki is jött, de nem mozdultam. Young Mi és Tae ki van zárva, hogy itt legyenek, elvégre tudtommal csak holnap, illetve ma este fognak vissza jönni, így maradt Jimin, meg a rendőrség, akiket szintén kizárok. De csakis azért, mert semmi kedvem velük találkozni ismét. Megint csengettek, de ekkor már valaki meg is szólalt.

- Csomagot hoztam Kwang Soo Min-nek. - csomagot? Ez abszurd. Ki küldene nekem bármit is?

Mire az ajtóhoz értem, eszembe jutott, hogy még ha igaz is lenne ez az állítás, biztosan nem jött volna be a kapun, és csengetett volna közvetlenül be, elvégre elég nagy a postaládám ahhoz, hogy be tudja dobni oda.

- Te torz hangú barom! - ütöttem mellkason Soo Ho-t, mikor kinyitottam az ajtót, és felismertem a fejét.

- Nem tehettem mást, elvégre a drágalátos hugicám baszott beengedni. Mi a franc van a fejeddel? - nézett le a kötésre.

- Megszokhatnád, hogy családtagoknak nem nyitok ajtót. Azok egyszerűen bejönnek. Ez meg - mutattam fel a sebemre - Elestem, és bevertem, de szóra se érdemes.

- Nálunk nem így illik! - vágta rögtön vissza. Kiejtette a kezében levő cuccokat, majd egy nagy ölelésbe vonva kiszorította belőlem azt a maradék életkedvem, ami még volt. - Mielőtt még nagyon beleélnéd magad, nem fogok nálad csövelni ne aggódj. Van hol aludnom, csak gondoltam benézek. - vajon mi történhetett vele, amíg elvolt? Más az öltözködési stílusa, és a beszéde. Az akcentusát megértem, biztosan nem könnyű két teljesen másik nyelvet beszélni, de ezt a - számomra legalább is - hirtelen változást már nem.