Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

16. Álomszerű

Reggel a szokásos kávé után elindultam az egyetemre, de amint leszálltam a buszról, megpillantottam Young Mi-t, aki épp komótosan közelítette meg a kaput. Mellé szegődtem, és átfontam a karján az enyémet, így közelebb kerülve hozzá, majd vállára hajtottam a fejem.

- Jobban vagy?

- Igen. - válaszolta halkan, mintha nem lenne biztos a dolgában, de azért meg akar győzni. Megingattam a fejem, és felvettem azt a tempót, amivel ő jött, mivel nem volt hajlandó gyorsítani az enyémhez. A teremben, a megszokottól eltérően előre engedett a sorban, majd karjára simított, arcára pedig bizonytalanság ült ki, amit szinte rögtön megértettem.

- Üljek én Jimin mellett?

- Ha nem baj... Csak egy rövid ideig.

- Ugyan. Addig ülsz ott, ameddig jónak látod. - telepedtem le a középső helyre. Nem kellett sokat várni, hogy a férfi is bejöjjön. Már a lépcső alján kiszúrta a cserét, nagy szemei temérdek kérdést tartalmazott, amiből az elsőt szinte rögtön megkaptam.

- Mi történt? Nahát! Young Mi, jobban vagy? - a lány óvatosan felemelte a tekintetét, majd egy halvány mosoly keretében bólintott, de utána rögtön rám nézett. Gondolom most azt hiszi, hogy én mondtam el Jiminnek a történetet, mivel nem akartam, hogy a férfi jelenléte is kitudódjon előtte. Majd azt mondom neki, hogy ő úgy tudta, hogy egyszerűen csak náthás lett. Egy hétig..

- Igen, most már igen. - válaszolta. Furcsa volt órán középen lenni, mivel már megszoktam, hogy a jobb oldalamon Young Mi van, a balon pedig egészen a sor közepéig senki. Jimin ugyan úgy viselkedett, mint mikor ketten voltunk, ezért nem volt gond.

Ebédnél neki is feltűnt, hogy a mellettem ülő lány mennyire csendes, és ezt a sűrűn találkozó tekintetünkből vettem ki. Sokat sóhajtozott, ahogy Young Mi is, én pedig úgy éreztem magam, mintha az életem leghosszabb tíz percébe csöppentem volna. Kész könyörület volt visszamenni órákra, ahol már csak ketten voltunk, bár itt sem beszéltünk sokat.

Pedig lehet, hogy épp itt lenne a megoldás. Nagyon sok problémán úgy lehet a legjobban átlendülni, ha kibeszéled magadból egy olyannak, akiben megbízol. Akiről tudod, hogy nem adja át senkinek, meghallgat, és esetleg még hozzáfűznivalója is akad. Mivel én is ott voltam, biztos én is tudnék neki mit mesélni, persze csak burkoltan, nehogy kitudódjon előtte, hogy mik történtek, mikor ő aludt.

- Hazakísérjelek? - tettem fel a kérdést, mikor meghallottuk, hogy kicsöngettek. A tanár már fel volt erre készülve, így még egyszer nyomatékosította bennünk, hogy mi lesz a feladatunk a nyílt napon, és mivel voltak, akiknek fogalmuk sem volt, miről beszél, így még egyszer elmagyarázta.

- Nem köszi. Young Won már itt vár, az előbb írt. - ingatta meg a telefonját, majd megölelt, és sietősen elhaladt mellettem. Sóhajtottam egyet, és szedelőzködni kezdtem, hogy én is hazainduljak.

Otthon megittam egy kávét, és bevonultam a szobámba, de pár óra múlva, ami igazából már este hét körül volt, meguntam a kint hagyott telefonom állandó csörgését. Bosszús fejjel csörtettem ki a konyhába, és vettem fel, kicsit sem visszafogottan beleszólva.

-,,HALLO?!"

-,,Végre felvetted! Örülök, hogy észrevetted a hívásaimat. A segítséged kellene. Ki tudsz jönni a ház elé?"

- ,,Jimin?" - képedtem el. - ,,Honnan van meg a számom?"

- ,,Hogyhogy honnan? Te adtad meg. Szóval ki tudsz jönni?" - kissé váratlanul ért ez az egész, ezért hebegve-habogva megkértem, hogy várjon egy kicsit, majd bontottam a vonalat. Megigazítottam a hajam, felvettem a szemüvegemet, és átöltöztem valami rendes ruhába, hogy ne az otthoniba lásson.