Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

3. Az alany

Beérve az egyetemre, nagyot sóhajtva ültem le a helyemre. Megint elkezdődött...
Hogy őszinte legyek, nem akarok újságíró lenni, ami azért lehet meglepő, mert az az egyik választott tantárgyam. Azért szeretném letenni ebből a diplomámat, mert kötelességemnek érzem, hogy ha már írok, és az emberek szerint jó vagyok benne, akkor legyen róla papírom is. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen unalmas lesz!

A marketing része még oké, mert azokat az életben is fel tudom használni arra, hogy ne verjenek át, de a többin majdhogynem mindig elaludtam. Például minek kellene nekünk három évig médiaismeretet tanulnunk? Mármint valamilyen szinten megértem, de nem lenne elég megismerkednünk az újságírás rejtelmeivel, és a kisebbségi jogokkal? Azt a tantárgyat is feleslegesnek tartom, de ott legalább az emberekről is tanulhatok.

Az egyetlen gondom az egyetem összes órájával, hogy beszélni kell. Az egy dolog, hogy én könyvben - mára már - mindent le tudok írni, de kimondani sose lennék képes. Ha fel kellene olvasnom, akárcsak egy kis részletet a könyveimből, előbb eredne el az orrom vére, minthogy kinyögnék egy szót is. Sosem voltam a szavak embere, ha összeveszek a barátaimmal, mindig írásban kérek tőlük bocsánatot, és csak ha nagyon rossz dolgot követtem el ellenük, akkor megyek el személyesen, és magyarázom el, hogy mennyire sajnálom.

- Soo Min! - hallottam meg a nevem, egy kellemes női hangon. Young Mi felé fordultam, és rögtön kinyújtottam felé a kezem, hogy én is meg tudjam ölelni. Bár az egyetem már másfél hete megkezdődött, ő mégis ma tölti itt az első napját, ugyanis nyaralni voltak, és megszerezve az igazgató engedélyét, nem kellett hazajönniük Olaszországból. Megjegyzem, egy kicsit csalt, ugyanis a diri a nagynénjének a férje, ezért imádja a lányt. - El se hiszem, hogy még mindig nem tudtál kibékülni a fésűddel. - ült le mellém, és kezdte el igazítgatni a tincseimet.

- Csakis azért, mert tudom, mennyire szereted babrálni. - válaszoltam lehunyt szemekkel. Young Mi az egyetlen, akinek megengedem, hogy hozzányúljon a hajamhoz. Igazából másnak még azt se szoktam hagyni, hogy a közelembe jöjjön. Taehyung is csak néha tud jó kedvemben elcsípni, és megölelni, de azt már megszoktam. Eléggé közvetlen ember, és ezt nem vonhatom meg tőle, mert a végén én jönnék ki rosszul belőle.

Bevallom, mindig is elbújtam a világ elől. Szeretem, ha az emberek azt látják, amit én megengedek magamból. Én vagyok a mindig kócos, kontyba fogott hajú, szemüveges lány, aki alig mer megszólalni. Szinte láthatatlan, ahogyan szeretem. Még Young Mi sem tudja, hogy valójában én vagyok Shayla. Tudom, hogy olvasta minden könyvem, elvégre vagyunk olyan viszonyban, hogy bármit meg tudjunk beszélni, de nem tudnám elfogadni, ha rájönne, hogy a legjobb barátnője pornót ír. Mit gondolna rólam? Őt nem szeretném elveszíteni, elvégre már négy éve a barátom.

- Te, ismered azt a srácot ott? - fordult el a másik irányba Young Mi, mikor meghallottuk, hogy bejött a tanár. Nem válaszoltam neki, elengedtem a fülem mellett a kérdést, elvégre RoAn professzor nem olyan személy, aki díjazza, ha elkószál a figyelmünk. Nem kertelt sokat, rögtön belefogott a közepébe, amiből szerencsétlen barátnőm nem sokat érthetett, elvégre nem volt itt. Az igaz, hogy minden egyes nap elküldtem neki a jegyzeteimet, de most őszintén, ki az a hülye, aki Olaszországban nyaralva tanulna?

Éppen ezért az óra felénél lázasan felsóhajtott, és elengedve a témát hátradőlt. Nem írt többet, inkább azt nézte, én mit szűrök ki a raccsoló tanár úr szavaiból. Nem sok mindent, de erre valóak a könyvek.

- Ha tudtam volna, hogy ilyen hülyeségeket fogok tanulni, nem akartam volna újságírással foglalkozni. Mentem volna fodrásznak! - háborodott fel. Hajamhoz nyúlva kiszedtem pár tincset a kontyomból, és ujjamra tekerve kihúztam, hogy göndör legyen. Young Mi azonnal rácsapott a kezemre, és bosszúsan fújtatott egyet, ahogy szemügyre vette az ismét kócos frizurámat. - Menthetetlen vagy. Menjünk enni! - tudtam, hogy ez a büfét jelenti, ezért kivettem a pénztárcámat, és elindultam utána. Amint kiértünk a sorból, rögtön megbotlottam a lépcsőn felgyűrődött vékony szőnyegen, és belekarmolva a falba, előre estem.

Young Mi sosem a reflexéről volt híres, ezért csak arra futotta neki, hogy sikoltson, és lelépkedjen mellém, hogy felsegítsen, de legnagyobb meglepetésemre nem az ő kezébe kapaszkodtam, ahogyan azt én gondoltam. Ez a kéz nagyobb volt, és kellemes tapintású. Felnéztem a férfire, aki előttem állt, és hagytam neki, hogy felhúzzon a földről.

- Jól vagy? - kérdezte aggódó tekintettel. Ekkor döbbentem csak rá, hogy még nem láttam őt. Sem tavaly, sem pedig az idei évben.

- Igen. Kösz a segítséget. - engedtem el rögtön, mikor észrevettem, hogy még mindig a kezébe kapaszkodom.

- Ne haragudj, hogy letámadlak, de tavaly nem voltál velünk első éven, igaz? - lépett egyel lejjebb Young Mi és fordult az idegen felé, aki rögtön neki szentelte a figyelmét, és elmosolyodott.

- Igen. Eddig külföldön tanultam, de úgy döntöttem, itt akarom befejezni, és letenni a diplomámat, ezért visszajöttem. Park Jimin vagyok. - nyújtott kezet Young Mi-nak, aki rögtön bemutatkozott.

- Kwang Soo Min.. - mondtam ki halkan a nevem, mikor rajtam volt a sor. Alig bírtam megszólalni, mikor felém nézett, és egészen a lelkemig hatolt azokkal a mély szemekkel. Tekintetében az egész lényét feltárta, és mégis olyan titokzatosnak tűnt ez az ismeretlen férfi, hogy legszívesebben rögtön elhalmoztam volna a kérdéseimmel. Kék inge kiemelte íves állát, és szőke fürtjeit, amik játékosan omlottak a homlokára. Mosolya nem csak az ajkán csücsült, hanem maga a szeme is boldogságot árasztott, ahogy felmérte a lényemet. Ő sem volt magas, nekem viszont ennek ellenére is fel kellett néznem rá. Kezéből ítélve eléggé izmos lehet, mivel karján, mikor elkapott, és felhúzott kidudorodtak az erek, ezzel még férfiasabbá téve a férfit. Gyermeki mosolya mögött ott volt az a komoly tekintet, amivel Young Mi-re nézett, és amivel megkérdezte tőlem, hogy jól vagyok e.

Ő lesz az. - gondoltam magamban, miközben leszegtem a fejem, és hallgattam, ahogy a barátnőmmel beszélget. Tökéletesen beleillik a mostani történetem hátterébe, ráadásul mindenki el tud képzelni egy ilyen férfit. Szinte már tökéletes, pláne akkor, ha ráaggatom azt a szerepet, amit szántam neki.

- Tényleg? Akkor gyere velünk, mi is oda indultunk. - Young Mi belém karolt, és még egyszer utoljára a férfira pillantott, a megerősítését várva. Bólintott egyet, és megragadva pénztárcáját mellénk szegült, majd az ajtó oldalához lépve előre engedett.

Ne haragudj Taehyung... De ma este írnom kell.