Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

20. Hamis én

Young Mi mit sem tudott erről az egészről. Mikor visszamentem órára - mivel sikerült kikönyörögnöm Jiminnél, hogy ne vigyen haza, hanem hadd maradjak itt - szinte letámadott, hogy merre voltam, ráadásul pont a férfivel.

Gyorsan elmondtam neki a lényeget, természetesen ügyelve arra, hogy ne legyen olyan durva, mint ahogy Jimin látta az egészet. Azt nem tudtam kikerülni, hogy lekiabálja a fejem, mekkora idióta vagyok, de legalább hamarabb letudtuk a dolgot, mint a másik két férfivel. Még mindig émelyegtem, de nem akartam szólni, mert Jimin így is feszengve ült mellettem, minden percben rám pillantva. Kissé idegesítő volt, így megkönnyebbültem, mikor lelépett a saját óráira, én pedig Young Mi-vel maradtam.

Otthon belenéztem a kávéfőzőbe, ami még félig tele volt, de a gyomrom úgy összeszűkült, hogy inkább kiöntöttem. Jimin hangja visszhangzott a fejemben, ahogy óva int, és azt mondja, csak egyet igyak naponta. Felsóhajtottam, majd átöltöztem, és beültem írni a kisszobába. Jimin megint segített, én pedig azt a gyér köszönömöt, amit kinyögtem neki kevésnek tartom. Úgy érzem, tennem, vagy mondanom kellene valami olyat, amivel tényleg kifejezem, hogy megmentett, illetve, hogy most is segített. Ráadásul már akkor is ott volt nekem, mikor kiment a bokám, pedig akkoriban még nem is igen ismertük egymást. Most már legalább azt mondhatom, hogy a barátom lett.

Sok éve, most először fordult elő, hogy a szobában aludtam el. Lehajtottam a fejem a kezemre, és gondolkodni kezdtem, aminek az lett a következménye, hogy elaludtam. Nagyjából kettő fele ébredhettem fel arra, hogy megmozdítani alig bírom a kezem, úgy elzsibbadt. Nagy nehezen elmentettem a munkámat, és kikapcsoltam a gépet, hogy fel tudjak menni a szobába aludni még pár órát.

Reggel, csak úgy, mint tegnap délután, a szervezetem nem kívánta a kávét, ezért a közelébe se mentem a gépezetnek, inkább vizet ittam. Rá kéne állnom valami másik innivalóra. Mondjuk a házi szörpökre, azoknak mindig jellegzetes ízük van. Bár a fáradtságomon nem fog tudni segíteni, de legalább eltereli a figyelmem, ha esetleg megint előjön a kávé iránti vágyakozásom.

Én értem be elsőnek az egyetemre, de nem sokkal utánam Jimin is leült mellém. Nagy szemekkel vizslattam az arcát, amin most egy fekete keretes szemüveg díszelgett, hasonló, mint ami nekem van.

- Nem is tudtam, hogy szemüveges vagy. - mosolyodtam el, miközben ő rám nézett, és ujjával lehúzta orrnyergemen a szemüvegemet, hogy ne azon keresztül nézzek rá.

- Mert nekem tényleg kell. - mondta egyenesen a szemembe, olyan hangnemben, mintha ezzel is csak azt akarná sugallni, hogy nincs esélyem a hazudozásra.

- Honnan tudtad? - kérdeztem halkan, miközben visszaigazítottam.

- Szeretek figyelni. Rád különösen, mivel egész érdekes lány vagy.

- Azért mert szerencsétlen vagyok? - nevettem fel, és dőltem hátra. Eddig bármikor is segített, mindig én kerültem valami kellemetlen helyzetbe, amitől egy igazi szerencsétlenségnek tűnhetek a szemében.

- Nem ezt mondtam. - komolyodott el a hangja. Oldalra pillantva meglátta Young Mi-t, aki nagy mosollyal az arcán közeledett felénk, de ahelyett, hogy bejött volna a sorba, inkább ugrálni kezdett. Szemei csillogtak, és ugyan azt a vijjogó hangot adta ki, mint amit eddig is, mikor nagyon izgatott. Mindig mondtam neki, hogy erről szokjon le, de szerintem észre se veszi.

- Ezt nektek is hallanotok kell! - benyúlva értem megragadta a kezem, majd elhúzott Jimin mögött, aki rögtön felpattant, és jött utánunk, amint szabad utat adtunk neki.

Young Mi egészen a főfolyosóig vitt minket, ahol a többi diák is jelen volt. Alig bírtunk közelebb araszolgatni, hogy mi is halljuk, miről van szó, de szerencsére barátnőm kemény jelleme visszatért, és nem kímélve a többieket oldalra lökdöste őket.