Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

30. Kicsit nehéz

Soo Min pov's

- Nem tudod, ki áll előtted, milyen lány, és mit- a hosszú, és talán értelmetlen monológomat Jimin szakította félbe. Megragadta a vállamat, és finoman a falhoz tolt, mégsem tudtam ellenkezni, mert eközben ajkaival közeledni kezdett.

Egyik keze a hajamba markolt, aprót húzva a tincseimen, hogy engedve az ujjainak felnézzek, így könnyebben hozzám férjen. Lábával az én lábaim közé lépett, hogy ezzel is maradásra késztessen. Másik keze a derekamon pihent, olyan szorosan tartva, hogy moccanni se bírjak. Éreztem, ahogy a mellkasunk összepréselődik, én pedig szinte még ruhán keresztül is hallom a szívverését, ami az enyémhez képest nyugodtan mondható.

Kihasználva meglepettségemet nyelvével nedves csíkot húzott alsó ajkamon, majd befurakodott a számba, megkeresve az enyémet, hogy játszani kezdjen vele. A furcsa érzés teljesen a hatalmába kerített, és egy idő után a vállát taszító kezeimet leengedtem magam mellé, és csukott szemmel hagytam, hogy birtokba vegyen.

- Így érzek miattad, minden nap, mikor meglátlak. - mondta szinte rögtön, ahogy elvált tőlem. A fejem lángolt, biztos voltam benne, hogy annyira elpirultam, mintha megégett volna a napon az arcom, de ő nem foglalkozott ezzel. - A világ nem teéjesen úgy működik, mint a könyvekben. Tudom, ki vagy, és azt is, hogy milyen vagy, még ha nem is hiszed el. Azzal, hogy elrejtetted előlem az írónő alatt lapuló lányt, aki most van előttem - miközben beszélt hozzám, elmosolyodott. Tincseimet elengedte, de rögtön a hajgumihoz nyúlt, hogy kihúzhassa a hajamból, majd a szemüvegemet is levette. - Azzal csak még többet mutattál meg nekem. Arra késztettél ezzel, hogy többet megtudjak rólad, hogy figyeljek rád. És így szerettem beléd. Érted? - megingattam a fejem, de a tekintetében láttam, hogy tudja, miért tettem így.

Elengedett, és ellépett tőlem, hogy teret hagyjon nekem, de én ugyan úgy a falhoz szorulva álltam, mozdulatlanul, mintha még mindig ott lenne előttem.

- Most már tényleg megyek. Hagylak. - felelte, majd elindult az ajtó felé, de én rögtön utána léptem. Megragadtam a pólóját, és meghúztam az anyagot, csak, hogy vissza tudjam tartani.

- Ugye... Nem mondod el senkinek? Young Mi-nek se?.. - hallottam, ahogy elmosolyodik, majd megfordult, és a szemembe nézett.

- Te lettél a kedvenc titkom. Nem osztozok rajtad. - felelte vidáman, majd mintha beugrott volna neki valami, szemei elkerekedtek, arca pedig elkomolyodott - De lenne még egy kérdésem. Ugye minden rendben van veled? Aznap ott voltam a kórháznál, de nem láttalak téged. - leszegtem a fejem, és elszégyelltem magam. Akkor nem gondoltam volna, hogy tényleg eljön, csakhogy velem legyen.

- Láttalak. De direkt úgy mentem be, hogy ne vegyél észre. Sajnálom.

- Semmi gond. - ingatta meg a fejét, de érződött a hangját, hogy kicsit rosszul esett neki, amit meg is értettem. - Mit mondott az orvos az állapotodról?

- Igazából....

Reggel mikor felkeltem, a gyomrom máris görcsbe rándult, pedig még el sem indultam. Nem akarom hallani, mit mond az orvos, és, hogy őszinte legyek, menni sincs sok kedvem, de muszáj kivizsgáltatnom magam, nehogy anyám nyomdokaiba lépjek.

Felöltöztem, és elindultam a kórház felé, direkt előbb, hátha megint késni fog a busz. Mikor leszálltam, rögtön kiszúrtam egy ismerős arcot, aki kíváncsi szemmel fürkészte az utcát. Jobbra-balra nézelődött, mintha keresne valakit, én pedig rögtön tudtam, hogy Jimin engem akar kiszúrni a tömegből.

Bár jól esett, hogy eljött, és miattam kihagyja az óráit, hogy itt legyen velem, mégsem akartam, hogy bejöjjön. Egyedül akartam szembenézni ezzel, még ha vele könnyebb is lenne. Éppen ezért megvártam, amíg teljesen elfordul tőlem, a másik irányba tekingetve, és belopóztam mögötte. Nem vett észre, elvégre mikor kinéztem az üvegajtón, ő még mindig várt rám. A szívem összeszorult, és azt éreztette velem, hogy nem helyes, amit teszek, én mégis megfordultam, bejelentkeztem, és felmentem az orvoshoz, aki már várt rám.