Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

40. Harag

Bár nagyon tetszett az új szoba varázsa, mégis úgy döntöttem, hogy menjünk vissza. Egyrészt nem akartam most egyedül hagyni Ji Soo-t, a karácsony miatt, és a történtek miatt se, másrészt Jiminnel csak akkor tudnánk együtt aludni ha a kinti ágyat használnánk, de én most nem tudnék úgy ott aludni, hogy ebben a szobában ez a csoda vár.

Így visszamentünk az anyjához, aki épp mosogatott, mikor odaértünk. Meglepődve fogadott minket, gondolom azt hitte, már nem jövünk vissza, de mégis örült, hogy lát minket.

Este én mentem elsőnek zuhanyozni, és megnyugodva fogadtam, hogy ott volt a kulcs a zárban. Még otthon is, mikor egyedül vagyok, sokkal jobb a közérzetem, ha magamra tudom zárni az ajtót. Ez így van akkor is, mikor írok. A fóbiáim közé sorolhatnám azt a félelmemet, hogy miközben írok, valaki ott van a hátam mögött, és olvassa. Az teljesen más, mikor már könyvben kiadtam. Nem tudok úgy írni, hogy valaki van a közelemben, aki ráadásul bármikor ráláthat a szövegre. Még most is elráz a hideg.

Szerencsére nem hálóingben alszok, ami azért előnyös, mert amilyen ügyetlen vagyok, tuti addig forgolódnék az este folyamán, amíg reggelre a nyakamba kötne ki az anyag. Jimin pedig előszeretettel legeltetné rajtam a tekintetét, miközben én alszok, ebben biztos vagyok.

Amíg ő volt a mosdóban, gyorsan megfésülködtem, majd bebújtam az ágyába, és magamra húztam a takarót. Mindenhol Jimin illata volt, a párnán, a huzatokon, de még azon a kis teknős plüssön is, ami a párna alá volt begyűrve. Vajon megfeledkezett róla, vagy direkt dugta el? Mondjuk mentségére szóljon, én is egy macival alszok, mert muszáj ölelnem valamit, ha mást nem a takarót, hogy elaludjak.

Felültem, és kinéztem az ablakon. Nem faragatlanság úgy várni őt, hogy bent fekszek az ágyában? Tudom, hogy itt fogok aludni, de akkor is.. Inkább megvárom, amíg ő fekszik le, és úgy bújok be mellé.

Tekintetemet rögtön foglyul ejtette a kinti táj. Sötét volt, de a hópelyhek, amik már szállingózva fehérítették a talajt, szinte világítva estek le az égből, mint apró csillagok. A függöny mögé bújtam, mert így nem fénylett az ablakon vissza a benti lámpa fénye, és úgy néztem, ahogy egyre nagyobb lesz a hóréteg. Itt bent meleg volt, ott kint pedig szemmel láthatóan szálltak a mínuszok.

Ilyenkor jövök csak rá, mennyire jó tartozni valahova. Hogy nem vettem eddig észre, hogy mekkora különbség van egyedül élni, és mással együtt lenni? Mióta Jimin velem van, rengeteg új érzéssel gazdagította az életemet, de ez valami más. Ez egy új nézet. Már nem akarok egyedül lenni. Lehet azért gondolom így, mert gyenge a szívem, és ő az első férfi, akit kezdek megszeretni, de nem akarom, hogy elhagyjon, vagy, hogy én hagyjam el.

Összeszorul a mellkasom, ha belegondolok abba, hogy eddig minden napom ugyan úgy telt. Egyetem után irány haza, otthon benyomtam egy kávét, és leültem írni. Mióta Jiminnel vagyok, kevesebbet írok, és nem is igénylem annyira, mint ahogy azt a kapcsolatunk elején mondtam neki. Azt hittem, abból fognak nézeteltéréseink adódni, hogy én még akkor is a kis szobám négy fala mögött fogok rejtőzködni, mikor ő átjön hozzám. Fogalmam sincs miért, de nem így lett.

Hirtelen sötét lett a szobában, a függöny pedig fellibbent. Jimin állt be mögém, és ölelt át. Ujjait hasam előtt egymásba fonta, hogy hátra tudjon húzni, így már nem voltam annyira az ablakhoz szorulva.

- Miért bujkálsz?

- Most az egyszer eszembe se jutott. - nevettem fel. - Csak elkezdett esni a hó, én pedig itt ragadtam.

- Hmm.. Szereted?

- Igen. Miért? Te nem. - bátortalanul megingatta a fejét, és sóhajtott egyet.