Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

59. Indulás

A reggelem egyszerre volt borzalmas, és egyben gyengéd is. Az ébresztőm megint elállította magát, és nem a zene szólalt fel hétkor, hanem valami istentelen sipítás. Jimin magához ölelve aludt, mint aki észre se veszi, hogy épp szenved a dobhártyája, én pedig fülemre tettem a kezem, és bebújtam a mellkasa, valamint a takaró alá.

Éreztem, hogy megrázkódik, majd nyújtózkodott egy nagyot és belesimított a tincseim közé. Oldalra nyúlva kikapcsolta az ébresztőt, és felém fordult.

- Vár az egyetem.

- És mi van, ha azt mondom, hogy nem tudok felállni? - incselkedtem vele, mire válaszul egy puszit kaptam az orrom hegyére.

- Akkor majd felállok helyetted. De akkor elkésünk, az biztos.

- Jó, megyek öltözni. - pattantam ki mellőle, és indultam el a szobám felé. Gyors átöltöztem, és kontyba fogtam a hajam. Mikor felvettem a szemüvegem, Jimin pont akkor jött be az ajtón, és halkan morgott valamit az orra alatt, miközben fintorgott. Tudom, hogy nem szereti, de az évek alatt ez a viselet rám ragadt, és megszerettem.

Ingemet még nem sikerült rendesen begombolnom, így elém lépett, és azt kezdte gombolni. Mivel alulról indult, így ügyesen szétfeszítette, hogy még egy pillantást vehessen a melltartóba bújtatott melleimre, és direkt lassan haladt felfelé.

- Nem fogsz így fázni? - kérdezte, mire elmosolyodtam.

- Ezek után nem fogsz behúzni a mosdóba? - dugtam ki nyelvem. Előre hajolt, és ajkaival lecsapott enyémre, miközben foga közé vette és enyhén meg is harapta a nyelvem.

- Nagyon izgat a gondolata, ugye? Egye fene, megteszem ezt érted. A harmadik szünet jó lesz?

- Utállak... - szegtem le a pillantásom, persze mind a ketten tudtuk, hogy viccelek, így nem vette zokon, hanem inkább kézen fogott, és elindultunk a konyhába. Egy gyors reggeli után beszálltunk a kocsiba, mivel Jimin nem akart buszozni, így idő előtt értünk az egyetemhez. Young Mi-nek még híre se volt, így a férfi kihasználhatta, hogy üres a pad, mögöttünk pedig nem ül senki. Kezével combomra simított, és néha besimított a két lábam közé, miközben tenyerére támasztotta fejét, hogy úgy nézhesse az arckifejezésem.

Mikor Young Mi belépett a terembe, megragadtam Jimin csuklóját, és feltettem az asztalra, nehogy a lány olyat lásson, amire még én sem vagyok kíváncsi. Azonban ő először nem is engem nézett, hanem Jimint. Mögé lépett, és mind a két karját átfogdosta, mintha csak egy begyulladt részt keresne.

- Nem hiszem el a pasikat! - jelentette ki, és ült le mellém, miközben magában mérgelődött.

- Miért?

- Tegnap voltam olyan szerencsétlen, hogy elestem az utcánkban. Kicsit felhorzsoltam a térdemet, amivel nem is lenne baj, de egy kavics is beleállt, ezért felszisszentem. Érted, csak felszisszentem, de Tae máris orvost akart hívni. - mosolyodott el. - Na mindegy, mondtam neki, hogy nem kell, innen már hazasétálok, és majd ott lefertőtlenítem, erre felkapott a karjaiba, és hazavitt. Gondolhatod, Young Won mennyire kiakadt, hogy ahányszor találkozik Taehyung-al, én mindig a karjaiban végzem.

- Oké, de ezzel mi a baj? - ráncoltam homlokom, és vontam vállat. Young Mi sóhajtott.

- Semmi, csak én nem néztem volna ki Taehyung-ból, hogy elbír. - jó, ebben igaza van. Tae kinézete ellenére erős, de tényleg nem mondaná rá azt az ember, hogy erős, amíg nem látja, mekkora sújt elbír. Bár nem hiszem, hogy Young Mi veri az ötvenet. Még én is felkapom, és arrébb viszem pár métert.

A harmadik szünetben Jimin incselkedni kezdett velem, szinte felfalt a szemeivel, hogy tudassa velem, mennyire menni akar. Értettem, miért, ez az óra nekem sem a szívem csücske, és semmi se történne, ha kihagynánk, de az egyetem mosdójában?

- Ugyan már. Kellenek az emlékek. - tudtam, hogy ha most nemet mondok, akkor óra közben fog rávenni, ezért úgy gondoltam, indulás előtt egy kis pimaszkodás belefér.

- Itt nem tudok utána zuhanyozni. - súgtam ajkaira, ő pedig elhúzódott, és ördögi mosollyal felmért.

- Majd otthon is csináljuk, és utána mehetsz a tus alá. - zárta rövidre a témát. Megfogta a karomat, és húzni kezdett. Szerencsére pont akkor léptünk be a mosdóba, mikor a tanár a folyosóra fordult, így nem vett minket észre.

- Miért a nőibe kell? - néztem rá, miközben ő már a vállamról simította le a kigombolt ingemet.

- Mert itt nincsenek olyan szagok, mint a férfiban. - ez jogos. Egyszer mentem el túl közel a férfi mosdó ajtaja előtt, és azt hittem, elájulok. Pedig azt mondták, ez csak általánosra, meg a középsulira jellemző.

---------------------------

El se hiszem, hogy belementem! Ezek után minden napom harccal fog telni, hogy ,,majd holnap" ,,ma nem jó" és a többi. Ha egyszer beadom a derekam, utána mindig megbánom, Jimin pedig mindig azzal jön, hogy miért baszakodok a gondolattal, mikor én is élveztem.

Bevallom, tényleg jó volt inkább őt érezni, mintsem hallani a tanárt, de mikor valaki bejött, miközben épp akcióban voltunk, és pont a mellettünk levő fülkébe ment, azt hittem felsikítok, vagy megáll a szívem. Még lélegezi is elfelejtettem, Jimin azonban nyugodt maradt. Megvárta, amíg kimegy, majd se szó se beszéd, újra lökött, és ott folytatta, ahol félbe szakítottak.

Egyetem után megvártam Jimint a kapuban, hogy ne lépjek le egy szó nélkül, és rögtön loptam magamnak egy csókot, köszönés helyett.

- Holnap nálad vagy nálam? - kérdezte vidáman.

- Az a helyzet, hogy holnap Young Mi aludna nálam. Elfelejtettem szólni, és nekem is csak ma jutott eszembe.

- Szóval most két napig nem alszom veled? - esett le neki a lényeg. Mind a ketten sóhajtottunk egyet, csak én közbe bólogattam is mellé, majd megöleltem, hisz a buszom hamarosan indul, nekem pedig mennem kell. - Semmi gond, akkor kipróbáljuk a skype szexet. Olyat úgy se csináltam még.

- Hát, nem is fogsz. Most két napig inkább pihenj. - csaptam gyengéden mellkason, és indultam el az ellenkező irányba. Otthon először takarítottam egy kicsit, miközben bekapcsoltam a tévét, és a hírekre kezdtem figyelni. A söprés nem túl izgalmas a csendes házban, ezért ilyenkor még azok a tragédiák is sokkal izgalmasabbak, mikor gyilkolnak az emberek.

Mivel nem volt mit csinálnom, így arra gondoltam, épp itt lenne már az ideje Soo Ho-val beszélni. Bár azt ígérte, hívni, vagy legalább írni fog, ez most pár hétig elmaradt, és már hiányolom a hangját. Tárcsázni kezdtem, azonban elsőre nem is vette fel. Gondolom a barátnőjével van elfoglalva, és úgy gondolja, nem kell a húgával beszélnie, de ezért most bosszúból, még ha épp az ágyban is vannak, felhúzom az agyukat.

Nem kellett sokat várnom a második hívásnál, rögtön felvette. Azonban nem Soo Ho szólt bele, hanem egy teljesen ismeretlen hang, angolul.

- ,,Jó estét kívánok. Ön minden bizonnyal egy hozzátartozója Kwang Soo Ho-nak. A nevem Dr. Erik Martin, én kezelem Soo Ho-t. Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnia, de a fiatalembernek és a barátnőjének motor balesete volt, így most mind a ketten a kórházban vannak."

- ,,Úristen.. " - tettem szám elé a kezem. Le kellett ülnöm, hogy ne ájuljak el a hírt hallva. Ha ezek után kiderül, hogy ő csak Soo Ho egyik idióta barátja, én oda megyek, és megfojtom mind a kettőt. - ,,Ugye nem komoly?"

- ,,Eltört a bal lába, és a jobb keze is, valamint másodfokú agyrázkódása van, még nem ébredt fel. Ez ma történt, délután öt, és hat óra között." - az órára pillantottam. Most van este fél nyolc, tehát ilyenkor még az normális, hogy nincs magánál. - ,,Elnézést, hogy nem értesítettük előbb, de nem volt semmilyen információ a birtokunkban Soo Ho-ról és a családjáról"

- ,,Semmi gond. Köszönöm, hogy felvette, és elmondta. Kérem, elárulná, melyik kórház is ez pontosan?"