Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

2. Írói lét

A két biztonsági őr, akik olyanok voltak, mint a hegyomlás, mereven és ellentmondást nem tűrő arccal állták a riporterek útját, akik minden eszközt bevetettek, hogy átjussanak az ajtón.

- Tudjuk, hogy Shayla itt van! Csak pár kérdést szeretnénk feltenni neki! - harsogták egymás szavába vágva. Úgy tolongtak, mintha az életük kulcsa lenne az ajtó másik oldalán, holott lehet, hogy nem is érdekli őket a kilétem, csak a munkájuk miatt güriznek ennyire. Odasétáltam a beton lépcső mellé, és felpipiskedve megragadtam a korlátot, majd felmászva átbújtam alatta, így a tömeg elé kerültem.

- Hello Rob. - köszöntöttem a felém eső férfit, aki nagyot sóhajtva bólintott. Nem mondhat semmit, mert az leleplezné, hogy nem csak egy látogató vagyok, így szemével jelzett hátrafelé, ahol az ajtó van. Biccentettem egyet, és megveregettem a vállát, némán elnézést kérve tőle, amiért mindig miattam kerülnek ilyen helyzetbe.

Bent már sokkal jobb volt a légkör. A légkondi által keletkezett hideg miatt rögtön tüsszentettem egyet, és a csendes terem nagyságú helyiségben szinte visszhangzott az az idegesítő egércincogás, ami ilyenkor elhagyja a számat. Intettem a recepción ülő nőnek, akinek csak akkor tudom a nevét, ha épp közelebb megyek hozzá, és le tudom olvasni a tábláról. Tudni illik, akivel nincs dolgom, annak sosem tudom megjegyezni a nevét.

Taehyung irodája a legfölső emeleten van, mert imádja a reggeli napfelkeltét onnan nézni. Külön kérése volt, hogy oda kapjon egy szobát. Már úgy ismerem azt a férfit, mintha a bátyám lenne, és néha úgy is viselkedik, mint egy rokon. Kedves, szellemes, okos, és szigorú is, ha a határidőről van szó, de általában inkább bolondos jellem.

- Időben, mint mindig. - mosolyodott el, mikor beléptem az ajtón, én magunkra zártam.

- Remélem emberállóak az ajtóitok, mert kint vagy húszan próbálnak bejutni ide. - nevettem fel, és telepedtem le a kanapé melletti székbe. Tae se tett máshogyan, a kerekesszékben helyet foglalva dobta fel lábát az asztalra, és kényelmesedett el. A jelenlétemben mindig lazíthat egy kicsit, mert én nem vagyok olyan személy, aki megköveteli egy férfitől a határozott viselkedést. Értem ezalatt a helyes testtartást, az illemet, illetve a kifinomult bánásmódot.

- Nem mintha az én hibám lenne, hogy itt vannak. Ha nem titkolnád magad, akkor nem lennél veszélyben. - vont vállat.

- Azt hittem ezt már megbeszéltük. - komolyodtam el. Kezével intett felém, tekintete pedig megenyhült.

- Tudod, hogy nem szemrehányásként mondtam. Csak nálunk te vagy az egyetlen, akiről nem tudnak semmit. Érthető, ha rád küldik a fél FBI-t.

- Ugyan, ezek csak zöldfülűek. Simán be tudtam jönni anélkül, hogy bármelyiknek is felkeltettem volna az érdeklődését. - mondjuk, ezt most rögtön lekopogom. Nehogy holnap azon kapjam magam, hogy benne vagyok a hírekben, mint ,,a titokzatos nő, akit beengedtek a szerkesztőséghez. Vajon ki lehet?" Aztán szépen lassan az olvasóim összerakják a dolgot, én pedig elsüllyedek szégyenemben. Nem bírnám ki, ha a világ megtudná, hogy én írom azokat a mocskokat, amiket ők annyira szeretnek. - De miért hívtál? - kérdeztem rá, elvégre ő hívott be.

- Oh, igen. Tudom, hogy az egyetem miatt most nyilván el vagy árasztva a teendőiddel, de szólni akartam, hogy hamarosan meg kéne kapnom a kéziratodat. Tudod, mi a határidő, ráadásul ezek a féleszűek elbaszták a múltkori könyvet is, ezért újra kellett szerkeszteni a borítót. Nem szeretném, ha a tieddel is ez történne. - megértően bólintottam, majd felálltam, és míg odaértem az asztalhoz, addig előkotortam a táskám legmélyén lapuló pendriveot.

- Tessék.

- Mi ez?

- Ez az eredeti. Tegnap fejeztem be, még nem volt időm átolvasni, de biztos vagyok benne, hogy az eszes osztag majd kijavítja a hibáimat, mint mindig. - mosolyodtam el. Mikor írok, néha nem is figyelem a billentyűzetet, hanem magam elé képzelve a jelenetet tévézek a fejemben, ezért nem tűnik fel, ha elütök egy-egy betűt, vagy nem az odaillő szót használom. Erre valók azok az emberek, akik Taehyung-nak dolgoznak. Ők átfutják, és kijavítják ezeket, hogy a könyv az tökéletes legyen.

- Nem vagy semmi csajszi. Gondolom már neki is álltál a következőnek.

- Nos, igen, de még vadászok. - megingatta a fejét, és aprót nevetve vette elő a laptopját, hogy át tudja tenni a dokumentumot a mappájába. Az igazság az, hogy a könyveim férfi főszereplője nem a képzeletem szülöttei, hanem elő emberek, egy-két másítással. Amint megtetszik egy ember kinézete, én azt leírom, és adok neki egy olyan személyiséget, ami számomra, illetve az idomaihoz megfelelőnek tartok. Teszem azt, egy izmos, és magas férfinak nem adok kisfiúsan bájos jellemet. De a mostani könyvemhez, mivel még csak pár sort írtam hozzá, nincs elképzelésem. Szeretem az olyan történeteket, ahol a főszereplők nem azonnal találkoznak, ezért is nem aggódok. Majd ha meglátom azt a személyt, akiről most szólni fog a könyvem, akkor szépen lassan beépítem a főhősnőm mellé.

- Ahogy téged ismerlek nem fog sokáig tartani. Most viszont arra kérlek, hogy menj haza, és két napig ne nyúlj a laptopodhoz. - kérdőn pillantottam fel rá, míg ő azzal a sanda tekintetével, ami már most tudja, hogy mit fogok válaszolni, mégis meg kell kérdeznie. - Karikásak a szemeid, ráadásul megint fogytál. Mikor ettél utoljára rendes kaját? - emelte ki a szót, utalva ezzel a főtt ételre. Tudja, hogy utálok főzni, ezért is csüng ott az arcán az a beképzelt mosoly.

- Két napja.. - válaszoltam őszintén.

- Én mi volt a mai reggelid?

- Kávé, és pár szelet paprika. - mikor benéztem a hűtőbe és megláttam, rögtön arra gondoltam, milyen régen ettem már sózott kaliforniai paprikát, ezért felszeltem, és az volt a reggelim.

- Komolyan mondtam, Soo Min. Nem akarom, hogy ebbe menj tönkre. Szerezz valami palit, aki figyel rád, és nem hagyja, hogy leamortizáld a tested.

- Tae, jól vagyok. Nincs semmi bajom. Már megszoktam, hogy este két-három órákat alszom, és eddig nem történt semmi. Majd pihenek, ha úgy érzem, szükségem van rá. - zártam le ezt a már majdnem vitába forduló beszélgetést.