Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

31. Mindenről mindent

Miért érzem magam ilyen hülyén? Most először gondolok bele abba, hogy mikor a könyveimbe valami drámát írok, amit először csak az írónő ért meg, és direkt úgy csinálom, hogy majd később derüljön ki, miért is történt az ami, hogyan nézhet az olvasó. Ha ezt a helyzetet most papírra vetném, mindenki oldalra biccentené a fejét, és azt kérdezné megrökönyödve, hogy ,,Mi? Miért?"

Szeretem úgy felépíteni a történeteimet, hogy először minden kusza, aztán minden tökéletes, majd mégis robban az a bomba, ami mindenkinél kicsapja a biztosítékot, és arra sarkallja az olvasót, hogy ne tegye le a könyvet. De ez a való életben sokkal másabb.

Itt ülök a buszon Jimin mellett, és épp hozzám tartunk. Tudom, miért jön, és miről akar beszélgetni. Most, hogy tudja, ki vagyok, biztosan van egy csomó kérdése, velem ellentétben. Elvégre, én mit tudnék kérdezni róla, hisz nem is ismerem. Nincsenek olyan kétes pontjai az életében, amibe bele tudnék kérdezni, kivéve talán az a monokli, amiről mai napig nem tudok semmit. De mi van, ha nincs is mit tudnom? A fiúknál általában előfordul, hogy erőfitogtatás miatt verekszenek egymással. Lehet Jiminnel is ez történt. Vagy edzeni ment, és rosszul sült el a dolog? Csak remélni merem, hogy nincs semmi olyan baj az életében, ami miatt ez újra bekövetkezhet.

Félve nyitottam ki az ajtót, és néztem végig, ahogy a férfi bejön a házamba, és leveszi a cipőjét, majd beljebb lépdel. Én is így tettem, aztán mivel megállt előttem, kereszteztem a mellkasom előtt a kezem, és csipkedni kezdtem a bőröm. Mégis mit kéne tennem?

- Éhes vagy? Nem ettél valami sokat ebédnél.

- Még megvagyok. - válaszoltam, de ő már el is indult a konyha felé, miközben hátra pillantva rám, intett.

- Akkor gyere. Mire kész lesz, éhes leszel.

- Mit csinálunk?

- Pizzát. - már épp kérdeztem volna valamit, mikor felemelte a kezét, hogy csendre intsen. - Nem, nem rendelünk. Nem fogsz folyton olyan kajákon élni. - lehajolt, és tudván, hogy ott lesznek a műanyagok, elővett két tálat, majd egymás mellé rakta őket. Még a lisztet, és a tojást is tudta, merre keresse, a többiről viszont segítségkérő tekintete miatt súgtam neki, elvégre nem jegyeztetett meg mindent elsőre. - Gyere, és segíts. - mutatott a sajátja mellett levő tálra. Odaléptem, és elkezdtem ugyan azt csinálni, amit ő.

Azonban csend volt. Nem beszélt, én pedig nem tudtam mit kérdezni. Tudom, mi forog a fejében, csak udvarias akar lenni azáltal, hogy nem zúdítja rám az egészet, de lehet nekem könnyebb lenne, ha túl esnénk rajta.

- Jimin. Tudom, hogy sok mindent szeretnél kérdezni. Nem lenne egyszerűbb túlesni rajta? - kérdeztem, miközben folyamatosan a tálat néztem.

- Nem azért jöttem, hogy kínvallatáson érezd magad. - válaszolta kissé komoran. Vajon azért, mert igazam van, vagy azért, mert tényleg nem akar letámadni ezzel?

- Most még talán képes vagyok rendesen válaszolni. Kérdezz, és utána soha többé nem kell beszélnünk róla. - amit szerintem nem fog kibírni, de valahogy rá kell vennem a beszédre, mert ha továbbra is csendben akar ügyködni mellettem, be fogom csavarodni. Inkább válaszolok a kérdéseire, minthogy némán ellegyünk, mikor.. Végtére is egy ,,randi". Nem tudom miért, de hálás vagyok neki, hogy ide jöttünk. Nem hiszem, hogy feszengés nélkül kibírtam volna mondjuk egy étteremben. Még most is görcsöl a hasam, pedig a saját házamban vagyok!

- Az öcséd, hogy van? - ötlött fel benne egy másik téma, ami rögtön elvonta a figyelmem arról, min is gondolkoztam.

- Most már jobban. Az orvos szerint egészséges, és csak félévente kell majd ellenőrzésre járnia a biztonság kedvéért. De pszichológushoz jár anya miatt. Amúgy is mozgalmas élete van a sok szakkör miatt, ahova jár, de most felvett még többet, hogy elterelje vele a gondolatait.