Azért, aki vagy [Jimin ff.] - Befejezett

65. Lapokra vetett gondolat

1 évvel később

- Jajj, annyira megalázó volt! - temette arcát a tenyerébe, miközben én arrébb húztam, nehogy nekimenjen az oszlopnak. - Az utca kellős közepén láttam meg, hogy megint azzal a lánnyal van, ráadásul egy puszit adott az arcára, én meg odamentem tombolni. Tudod milyen az, mikor dühömben kiabálok...

- Igen. - bólintottam. - Vicces vagy olyankor. - egyszer láttam, mikor igazán dühös volt, de akkor se tudtam komolyan venni. Azok a káromkodások, az a hangszín nem Young Mi-hoz való, így nem tudtam mást tenni, csak nevetni szegényen, akit éppen akkor szétvetett az ideg.

- De ez nem volt az! Megütöttem Taehyung-ot, aztán kiderült, hogy akire féltékeny vagyok az az unokahúga. Mint egy rossz könyvben! - bökött oldalba, amitől felnevettem, és arrébb léptem.

- Most már ne aggódj ezen. Érthető volt az egész kirohanásod, Tae nem szólt az unokahúgáról - amit nem tudok elképzelni úgy, hogy már majdnem egy éve jártok. - Szóval feleslegesen őrlöd magad.

- Persze, hogy nem szólt. Mostanában mindent túlreagálok. Lehet már elege van belőlem. - sóhajtott fel, mire most én böktem oldalba, nem épp barátias erővel.

- Young Mi, ez az én szövegem. Te egy főnyeremény vagy, ahogy Tae is. Nem fog azért szakítani, mert szereted, és féltékeny vagy. Tudja, mennyit csalódtál az életben.

- És? Az min segít? - fordult felém.

- Hogy megért. Megérti az aggodalmad, a visszakozásod, és a féltékenységedet. Csak ezeket vedd észre rajta. - mutattam a saját arcomra, hogy megértse, miről beszélek. Mosolyogva bólintott egyet, majd lassan tovább haladtunk a ház felé.

- Egy év alatt mennyi minden változott, nem? - nézett fel az égre. - Én hamarosan egy kiadónál leszek szerkesztő, ami nagy szó úgy, hogy még egyetemre járok. Te hamarosan megtartod a hatodik dedikálásodat.. Amin természetesen szintén ott leszek - nevetett fel, ahogy én is. A múltkor is jelenetet rendezett. Eljátszotta, hogy nem ismer, és amíg alá nem írtam az odavitt könyveit, be sem állt a szája, hogy mennyire szeret engem. - Ráadásul mostanában magabiztosabb vagy.

- Jimin miatt. - vágtam rá rögtön, a férfire gondolva, aki otthon vár. - Minden nap önt belém egy kis lelket magából, amit nem hagy, hogy elveszítsek. Nem tudok neki elég hálás lenni.

- Hát, szerintem azért van még egy lépcső, amit meg tud mászni. - veregette meg a vállamat, majd megölelt, és ellépett tőlem.

- Hogy?

- Semmi - semmi - legyintette - Menj be, és köszöntsd helyettem is. Puszilom! - kiáltotta már messziről, elvégre idő közben én megálltam, ő pedig tovább indult, majd lefordult az utca végén. Ha jobban belegondolok... Azt hittem át akar jönni, és azért jött velem haza. Ennek így mi értelme volt?

Megingattam a fejem, és bementem a kapun. Míg a házhoz értem, azon gondolkodtam, kellene valamilyen virágot ültetni a befelé vezető járda szélére, mert így elég egyszerűen néz ki. Legalább valami kicsi bokrot.

- Megjöttem! - kiáltottam el magam, de válasz nem jött. Letettem a táskám a kanapéra, és bementem a konyhába, de nem volt ott se senki. Minden a helyén volt, mintha nem is lett volna itt a férfi.

Kimentem a nappaliba, és csak akkor pillantottam meg a lépcsőkre kitett könyveket. Minden második lépcsőfokon volt egy egy könyvem, amit nem igazán értettem, ezért felvettem az elsőt. Egy piros jelölő volt a közepe felé csúsztatva, azon az oldalon pedig sárga színnel kiemeltek pár sort.

,,Mikor megismertelek, azt hittem, nem lesz közöttünk semmi. Tudtam, hogy te és én mások vagyunk, de mikor a barátságunk kezdett túlnőni rajtunk, megláttam egy másik utat hozzád, amin el tudok indulni"

Miért emelte ki ezeket a sorokat? Már nem is emlékszem rá, hogy ilyet írtam volna.. Ez a régebbi könyveim egyike, és ha jól látom, az újakból is rakott ki néhányat. Túlságosan kíváncsi voltam, vajon a többi is rejt-e valamit, így felvettem a másodikat, majd a harmadikat.

,,Annyira szeretem, hogy úgy érzem, belehalok. A szívem sajog, ha rá gondolok. Csupán csak pár utcányira van tőlem, mégis mintha kilométerek, és tengerek választanának el tőle. Szeretném, ha észrevenne, és úgy tekintene rám, mint ahogyan én rá"

,, Annyira fáj, hogy mással látom, miközben mosolyog. Mikor velem van, sosem tud olyan lenni, mint amilyen valójában. Talán fél tőlem?"

,, Mi az, amit a világon a legjobban szeretsz? Úgy értem, az öcséd ma letámadott ezzel, és azt mondta, hogy ő a csokiért van oda. - nevettem fel, és néztem rá félszegen.

- Téged.

- Hogy?

- Téged szeretlek a legjobban"

,,- Ne menj el kérlek!

- Nézd, nekem ez nem megy. Az, akit te akarsz, nem én vagyok. Hogyan is lennék képes úgy viselkedni, akár előtted is?

- Nem kell. Már megtaláltam azt az utat, ami hozzád vezet. Megváltozom, ígérem!"

,,Rájöttem, mit szeretek benne. Néha a falra mászom tőle, és néha pedig hiányolom magam mellől. Hogy miért? Mert akaratlanul is a lelkem egy részévé vált. Egy olyan résszé, akit nem tudok sem utálni, sem eltaszítani magamtól. Azt szeretném, hogy szeressen, hogy törődjön velem, és meglássa azt, amit más nem. Ezt ő mind teljesítette. És cserébe nem kér semmi mást, csak engem. Holott a szívem már rég az övé"

,,Minden embernek egy szíve van. Egy, de az nagyon fontos. Ha összetörik, akkor a lelked körbefonja, és azt még nehezebb meggyőzni. A lélek nagyon erős, ugyanakkor ha a szív pajzsává válik, szinte áttörhetetlen. Hogy honnan tudom? Mert az enyémet is eltakarja a lelkem. Eltakarja a férfi elől, aki megnyitotta felém a sajátját, és arra kér, én is tegyek így. De a bizalmam nem engedi. Nem engedte, egészen mostanáig... Az, hogy bármire képes értem, felszabadított, és meggyógyította az összetört szívem. Mert ezt jelenti számomra Ő. Egy olyan személy, aki hasonló hozzám, mégis különbözik. Ez kell egy embernek valójában. Az érzésektől nem félni kell, hanem el kell fogadni, mikor jönnek, így lesz egyre könnyebb az utadon lépkedni..."

Az utolsó három könyv mostanában jött ki, mikor már ismertem Jimint, és a vele átélt érzések jelentését. Az emeleten sem találtam meg, így már csak egy szoba maradt hátra, az enyém. Lassan kinyitottam az ajtót, amit úgy néz ki reggel be se zártam. Jimin ott térdelt a szoba közepén, egy lágy mosollyal az arcán, miközben egy dobozkát tartva a kezében engem nézett.

- Tudom, hogy előbb kellett volna. De azt kérted, várjak még vele. Azonban, most úgy gondolom, hozzád szeretném kötni magam véglegesen. - szám elé húztam a kezem, és úgy fojtottam magamba a sírást, miközben a férfi kibontotta a dobozt, és a kezemért nyúlt. - Soo Min, hozzám jössz feleségül? - nézett fel rám kissé bátortalanul, mintha lenne oka bármitől is félni.

- Te bolond... Igen! - hagytam, hogy felhúzza a gyűrűt, majd leborultam elé, és átölelve őt, sírtam a vállán. Rettentő boldog voltam, hogy az élet őt sodorta mellém. Más már rég feladott volna, de ő küzdött értem, amíg el nem jutottunk idáig.