[...]
Ahogy egyre közelebb és közelebb kerültünk a Schnapp lakáshoz, annál jobban ment el a jó kedvem és már a könnyeim is kezték kierőlködni magukat a szemeimből. Igyekeztem tartani magam, nehogy észrevegye. Mikor beértünk a lakásba Noah bement a szobába...Miután nagy nehezen meggyőztem arról, hogy megleszek, elgyengültem és az ajtót magam után csapva bementem a szobába, levágódtam a tükör elé és néztem, ahogy a szempillaspirál lefolyik az arcomon.
⭐𝕹𝖔𝖆𝖍 𝖘𝖟𝖊𝖒𝖘𝖟ö𝖌𝖊⭐
-Kérlek, mond hogy nem fogsz semmit se csinálni magaddal-könyörögtem a sírás határán álló lánynak.
-Megígérem-erőltetett egy mosolyt az arcára.
-Hát..Akkor jó éjszakát-köszöntem el tőle, majd a szobámba lépve, becsuktam magam mögött az ajtómat is.
Alíg két perce léptem be, a mellettem lévő szoba ajtaja becsapódott, majd a szék fájdalmas csikorgását hallottam a túloldalon. Éreztem, hogy kell neki a segítség és muszáj oda mennem. Legalábbis én nagyon oda szerettem volna menni hozzá, hogy lenyugtassam. A cipőmet már levettem és az ingem is félig ki volt gombolva, de nem érdekelt semmi más azon kívül, hogy segítsek Nicolenak, ezért fogtam magam és átrohantam a szomszéd szobába.
✨𝕹𝖎𝖈𝖔𝖑𝖊 𝖘𝖟𝖊𝖒𝖘𝖟ö𝖌𝖊✨
Miután levágtam magam a székre, nagyjából null perc sem telt el, Noah berontott. Mikor meglátott a tükörnél bőgni, odasietett hozzám, kiszedett a székből és jó szorosan magához ölelt, majd hatalmas, meleg tenyerével simogatni kezdte kihült hátamat. Az ingje ki volt gombolva kb. a szegycsontja aljáig, amit amúgy észre sem vettem addig, míg hozzám nem préselte magát, a bőrünk össze nem ért.
-Sshh..-súgta a fülembe-Ne sírj! Itt vagyok, okés?
Nem szóltam semmit, csak a vállába fúrva a fejemet, bólogatni kezdtem. Még soha senki nem ölelt ilyen szorosan magához, csak anya. És meg kell hogy mondjam, bár nagyon nem ismerem még ezt a srácot, az ölelése abban a majdnem két percben fontosabbnak tűnt a világ összes ölelésénél...
