[...]
-Tudod...-fogta meg az egyik kezem, majd lágyan simogatni kezdte-2 héttel ezelőtt, mikor bejelentették, hogy új szomszédunk lesz, nem hittem volna, hogy a lányát ennyire bírni fogom-mosolygott.
-Én pedig nem hittem volna, hogy az a sokat készülődő srác, aki majdnem 1 órát volt a fürdőben, valójában nem is egy mindenki által agyon majmolt kis selyemfiú. Azt még pláne, hogy sokkal többet fog foglalkozni velem, mint azt én számítottam.
-Szóval kellemesen csalódtál-fejezte ki másképp és talán sokkal jobban, a mondanivalóm.
-Ahogy te is-kuncogtam.
-Egyébként...-ült közelebb, ugyanis az ágyon ücsörögtünk-Azt sosem mesélted el, hogy konkrétan miért is költöztetek ide.
-Hú, ez egy hosszú történet-vettem egy nagy levegőt.
Nem szerettem volna mesélni neki valójában erről. Azaz, hogy pontosítsak. Sírni nem akartam megint előtte.
-Van időm-pillantott az órájára, majd rám vigyorgott.
-Alap járaton soha nem szerettem Albanyt. Az emberek, a közszolgálat, a város atmoszférája...Szörnyű volt. Az óvodás éveimben még egész jópofának tűnt, de a suli...Megváltoztatta a véleményem mindenről. Ahogy nőtt a tudás a fejemben, ahogy okosodtam, úgy tűnt el a rózsaszín felhő is a szemem elől és elkezdtem úgy igazán látni. A tanárok szerettek, azonban az osztálytársaim nagyon nem. Én voltam az az ember, akit a naívsága miatt kis miliószor kihasználtak. Ez volt az egyik oka.
Itt abba hagytam. Nem volt kedvem folytatni, mert a társadalmi okokat már túlmagyaráztam és a másik tényező mélyebb sebeket tépett volna fel annál. Azonban láttam hogy érdekli mi van velem és mivel ő is kiöntötte a lelkét, így úgy éreztem, nekem is muszáj volt.
-A második édesapám miatt volt. 11 éves voltam, mikor anyuék egyik nap leültettek maguk elé és könnyeikkel küszködve elmesélték, hogy mi baja van apunak, miért volt olyan kedvtelen. Akkor nem fogtam fel a dolog súlyosságát, azonban mikor idősebb lettem, egyre szembetűnőbb lett a probléma. Múltak az évek és apa boldogtalanabbnál boldogtalanabb lett. Anya nem bírta tovább szenvedni látni apát, így hosszú habozás és megbeszélés után beadta egy gondozói intézménybe. Ez fél éve volt, azonban anyát még mindig fojtogatta a ránk került helyzet, ezért nézett itt egy eladó házat, majd átköltöztünk ide.
Egy ideig csendben ült és bámult maga elé. Nem tudta mit mondjon, illezve hogy mit szabad ilyenkor mondani, de ezért nem is hibáztattam. Gondolkodott. Szinte hallottam az agykerekei mozgását. Egyszer csak mélyen a szemembe nézett, majd halkan és óvatosan megszólalt:
-Azért volt az a rajz a vázlat füzetedben...
Szótlanul bólintottam. Hogy milyen rajzról beszélt? Elmesélem...
