[...]
Kis idő múlva Nicolenak haza kellett mennie, ezért gondoltam beszámolok testvéremnek az osztályról.
-Nicole szerint is nagyon jófej az ofőnk. Bár ne csak helyettesítő biosz-föci tanár lenne!
Ahogy láttam, nem nagyon érdekelte a téma. Valamin agyalt. Egy ideig nem is foglalkoztam vele, azonban mikor már úgy tűnt hogy elmegy a kedve, megkérdőjeleztem a viselkedését:
-Valami baj van?-néztem rá aggodalmasan.
-Neem, dehogy-legyintett, nem túl meggyőzően.
Látta rajtam, hogy nem sikerült félrevezetnie, ezért sóhajtott egyet, majd magyarázkodni kezdett:
-Cole egyáltalán nem kérdezősködött felőlem...És ez kicsit rosszul esik.
Itt egy pillanatra megszeppentem. Az egyetlen lány akivel felnevelkedtem és akihez valaha közöm volt egy fiú miatt szomorkodik.
-Oh...Cole és te..?-kezdtem bele, de félbeszakított:
-Jajj, nem járunk! Csak...Hát...Tudod-harapta be a száját pirulva.
Leesett. Az én drága ikertestvérem, pontosabban ikerhugom szerelmes az egyik haveromba. Ez vajon hányadik lehet? Hányszor jöhetett össze valakivel? Bántották meg valaha?
-Kavartok?-kérdeztem halkan.
-Mondhatni. De miért is érdekel ez téged?-kérdezte furcsáló arckifejezéssel.
-Mert a hugom vagy és jogom van tudni arról, hogy kinek a seggét kell szétrugnom, ha csalódott leszel-mosolyogtam.
-Nem tudom mióta figyelsz ennyire rám, de...Nagyon furcsa vagy-nevetett.
-Azért mert érdekel a testvérem szerelmi élete?
-Pontosan!-emelte fel mutatóujját-Ezért vagy furi. Szerelmi dolgokról kérdezősködsz-vigyorodott el-Ki a lány? Hogy hívják? Ismerem? Hogy néz ki?
-Ne szórakozz már! Senki nem tetszik-tagadtam.
-Pedig nagyon úgy tűnik-nézett végig rajtam-És azért nem vallod be, mert ismerem...Ugye?-vonogatta a szemöldökét.
Vannak pillanatok, amikor megijeszt ez a lány, de most valahogy még sokkolt is mellé. Ennyire ismerne? Vagy talán látszik rajtam?
-Figyelj Chloe-kezdtem el komolyan-Az ikerségünkre esküszöm, hogy az ég adta világon nem tetszik senki.
-Azt az esküt kiskorunkban találtuk ki-vihogott.
-Nem hiszel nekem, ugye?-forgattam a szemem.
-Nem nagyon-rázta a fejét, még mindig azzal az undorító mosolygással-Miért nem mondod el nekem?
-Mert nincs mit mondanom-emeltem meg picit a hangom.
-Hát jó-vonta meg a vállát-Te tudod-állt fel az ágyamról, majd egyedül hagyott...
