-Srácok-szólt ki Chloe-Nem találom a szúnyogírtót.
-Mi nem tudjuk merre van-mondta neki testvére kacagva.
Miután Chloe megint eltűnt előhúzott a zsebéből egy tubust, amire nagybetűkkel volt írva, hogy szúnyogriasztó.
-De gonosz vagy-böktem a mellkasára vihogva.
-Hadd keresse még picit-kacsintott.
-Kedves vagy, tudod?-forgattam meg a szemem, majd kikaptam a kezéből és befújtam magam.
-Most van időd beszélni míg anyuék sütnek és Chloe keresgél-vigyorgott, majd felsegített és leültünk a pár méterrel arrébb levő hintaágyhoz-Hallgatlak-fordult felém.
-De mit meséljek konkrétan?
-Bármit. Örülnék neki, ha mindent elmesélnél, de csak nem emlékszel minden apró kis dologra, ugyebár.
-Hát jó...Október 3.-án születtem 2004-ben...
-Várjunk csak...-szakított félbe-Te is akkor születtél? Chloe meg én szintén ezen a napon születtünk évre pontosan-vihogott-Van egy újabb ikerhugom-szippantott fel, sírást titulálva, amin felnevettem.
-Ki monda, hogy te előbb születtél? Lehet hogy idősebb vagyok nálad akár 5 perccel is-boxoltam a vállába enyhén.
-Teljesen mindegy, mellettem úgy is a hugomnak néznél ki-mosolygott önelégülten.
-Addig vigyorodj amíg...
-Amíg micsoda? Összekócolod a hajam?-cukkolt-Vagy mellkason böksz?
Itt nem tudtam semmit se mondani. Igaza volt. Nem tudtam volna bántani, maximum összekócolni a haját.
-Jó, nyertél-kuncogtam.
-Na folytasd!-komolyodott el.
-Egészen mostanágig Albanyban éltem anyukámmal és az apukámmal. Egész jó kislány voltam elmondásuk szerint. Viszont mikor iskolás lettem, elmondásuk szerint elkezdtem titkolózni elöttük és suli után mindig bementem a szobámba és vacsoráig nem is láttak soha. És nagyon is igazuk volt...Beszélnem kellett volna velük már az elején-csulkott el a hangom, amit Noah is észrevett.
Előtörtek a rossz emlékek. Az iskolai bántalmazások. A sok könyörtelen diáktársam. Szivatások. Verekedések. Mosdóban bújdosások. Minden...
