.-Nem gond?-mutattam a készülékemre, mire engedélyezően bólintott-Halló!?-szóltam bele, miután felvettem.
-Oliver vagyok-kaptam a választ-Egyszer megismételhetnénk azt a mozit, ha gondolod-mondta azzal a tipikus kanos, mély hangjával.
-Biztos hogy nem!-próbáltam bunkó lenni.
-Nem jó a mozi?-nevetett-Akkor mit szólnál valamelyik nap, suli után hazajönnénk?
-Nem én leszek az, akivel te hazamész, bocsi.
-Ohh, nem tudod mit hagysz ki...
-Szállj már le rólam, légyszives!
-Pedig milyen jó lenne. Kis vékonyka vagy, de edzünk majd rá egy jót. Már ha érted, mire gondolok-nevetett.
-Nagyon pofátlan vagy-forgattam meg a szemeim.
-Gondolkodj el rajta! Na szióka!
Aztán rámcsapta a telefont. Egy ideig csak néztem az előttem ülő fiút, aki már a kávéját iszogatta, közben pedig figyelte minden szemrebbenésem. Egyszer csak halkan megkérdezte:
-Valami baj van? Olyan, feldúltnak tűntél...
-Oliver volt az. Azt akarta hogy...Hogy...
-Ne is mondj semmit! Ne foglalkozz vele! Úgy se fog semmit se csinálni, hisz az apja az igazgató, ha valamit csinál, az végigmegy az iskolán és ha belejut a fülébe, akkor annak sújos következményei lesznek. Vaskézzel bánik a fiával.
-Biztos?
-Ezer százalék. Ha pedig mégis valamit művelni akar velem, azt csak is a holt testemen keresztül fogja-biztosította, majd megfogta az asztalon levő kezemet-Nem fog bántani, amíg én itt leszek, okés?-nézett a szemembe.
Jó volt tudni, hogy végre van valakim, aki nem engedi, hogy bármi bajom legyen. Talán emiatt is zúgtam bele annyira. Kedves és megadja nekem a kellő figyelmet, amit az idők során csak a szüleimtől kaptam meg, ami nem is volt probléma, azonban mikor kiderült apa betegsége, kevesebbet tudtam beszélni vele. Egész nap a szobájában feküdt és később ha akartam volna se tudtam egy szót se váltani vele. Eddig nem is meséltem...Édesapámat 4 évvel ezelőtt Parkinson-kórral diagnosztizálták. Mikor megtudtam, még csak 11 éves voltam, fogalmam sem volt, mit jelenthet. Aztán idővel megtudtam mi is ennek a lényege. Folyamatosan épül le minden, kezdve az izmokkal és mivel a szív is egy izom, bizony az is folyamatosan gyenül, míg végül...Hát, tudjuk mi lesz...
