[...]
A napok teltek, egyre közelebb és közelebb kerültünk a szombati naphoz. Csütörtökön 3 órára kellett leadni az osztályfőnöknek a listát hogy ki kivel megy. Szinte mindenki tudta a kivételes embereket, akik valami oknál fogva nem akartak, vagy nem tudtak részt venni a bálon, így azokat konkrétan szellemknek nézték. Noah azóta kétszer visszamondta a bált, mert nem akart se botrányt se semmit azzal, hogy velem jelenik meg a rendezvényen. Így csütörtök reggelén nem volt az ég világon senkim, akivel mehettem volna. Természetesen semmi okom nem volt haragudni a fiúra, hisz csak megóvni akart attól, hogy a rajongók megutáljanak, vagy hasonló dolgok.
-Jó reggelt!-huppant le mellém az emlegetett szamár-Nagyon sajnálom-mondta teljesen hírtelen, ugyanis tegnap este hívott fel, hogy nem szeretne elmenni.
-Ugyan-legyintettem egyet-Max teszek egy jó hosszú sétát, hogy visszavigyem a ruhámat a kölcsönzőbe-nevettem.
-Tudod mit?-csillant fel a szeme-A bál 7-től 11-ig tart.
-Igen?
-Szombat este 7-kor tali nálunk. Gyere a csini ruhádban!-kacsintott, majd bővebb információ hiányában hagyva az éppen csengetésre beérő nyelvtan tanárra szegeszte tekintetét.
[...]
-Ne szórakozz már!-biggyesztette le a száját Chloe-A bátyám partnere tegnap este mondta le a bulit. Ma meg a tiéd?
Ohh nem említettem. Chloe és a többiek továbbra sem tudtak semmit az egészről.
-Van ez így-rántottam vállat-Majd jövőre igérem összeszedek valakit-mosolyodtam el.
-És ha ma 3-ig találnánk nektek vala...-szólt közbe Cole, de Noah közbevágott:
-Ugyan! Csak megleszünk egyedül is-tiltakozott, majd miután leesett neki, milyen feltűnően reagált, rám nézett-Azaz...Gondolom te is meg vagy egyedül. Nem kell úgy bánni velünk, mint a szingli, lecsúszott alkoholistákkal.
-Úgy van-bólintottam, s igyekeztem minden erőmmel nem elnevetni magamat.
Ebéd után volt még egy kémiánk és egy franciánk, majd az után mehettünk haza. Noahnak kellett egy kis korrepetálás fizikából, ezért át mentem hozzájuk, hogy megcsináljuk a házit, s mivel a sok beszélgetés közben nagyon lassan haladtunk, így kb 6 óráig voltam náluk, s Karine ragaszkodott hozzá, hogy maradjak vacsorázni.
-Na és ti ketten?-nézett ránk Mitchell-Nektek már van valakitek a bálba?
-Mi nem megyünk-vallotta be helyettem is a srác-Nem találtunk senkit.
-Ohh, sajnáljuk gyerekek...Majd jövőre biztos hogy lesz valakitek-mosolygott az anyuka, én pedig magamban elvigyorogtam.
Ezek után Noahra néztem, aki nem tudta magában tartani az érzelmeit, s egy apró mosoly ült ki az arcára, de ezt szerencséjére senki nem vette észre...
